takbankNéhány hónapon belül lezárul az egyesülési folyamat, és egységes piaci szereplőként fog versenyezni a Takarék-csoport, amely ezzel tovább erősíti pozícióját a hazai bankszektor élmezőnyében — mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Vida József, a pénzintézeti csoport elnök-vezérigazgatója. A Takarékbank nyitott arra, hogy megnézze a Budapest Bankot mint felvásárlási célpontot, de csak olyan akvizíciókba hajlandó belemenni, amelyek jól beilleszthetők a meglévő működésébe.

– Lesz a Takarékbankból, ebből a szövetkezeti konglomerátumból olyan erős piaci szereplő, mint az OTP? Egyáltalán ez a cél, tehát egy negyvenszázalékos piaci részesedéssel rendelkező szereplő kiépítése?

– Mi az ügyfeleinkre figyelünk, nem a versenytársainkra, a versenyhelyzetben a piac kalibrál majd minket. A mi terveink tízszázalékos piaci részesedésről szólnak, amivel stabilan a négy legnagyobb bankcsoport egyike lehetünk az országban. Hiszem és vallom, hogy Magyarországon olyan bankrendszerre van szükség, amelyben magyar szereplők, magyar tulajdonosok vannak többségben. Minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy a hazai banki szereplőkkel olyan szakmai együttműködést alakítsunk ki, hogy a hazai gazdaságban hazai szolgáltatásokat vegyenek igénybe azok az emberek és cégek, akikkel és amelyekkel nap mint nap találkozunk. Más, fejlettebb országokban mindez már magától értetődő, és ebben nem kell szétválasztani a nagy bankot és a kis bankot.

A cikk itt folytatódik

Hirdetés