nepvisIdén hetedik alkalommal szervezik meg az Egy nap népviseletben – a népviselet napja kezdeményezést április 24-én, szombaton.

Célja, hogy felhívja a figyelmet határokon is átívelő közös értékeinkre, a népviseletek sokszínűségére és szépségére. A tavalyi évhez hasonlóan az esemény során a virtuális tér kapocsként szolgál az egymástól távol élő egyének és közösségek között, így erősítve összetartozás érzésünket.

A felhívás így szól: április 24-én, szombaton öltsük magunkra viseleteinket, vagy viseljük azok egyes elemeit, kiegészítőit a saját és családunk örömére! Készítsünk fotót és osszuk meg a közösségi média felületein a #nepviseletnapja #egynapnepvielsetben hastag használatával, hogy bátorítsuk egymást közös értékeink őrzésére – mondta Hrágyel Dóra, a kezdeményezés megálmodója.

Az elkövetkező hetekben a Pompás Napok csapata olyan, otthon is kivitelezhető ötletekkel szolgál majd, amelyek azok számára is csatlakozási lehetőséget biztosítanak, akiknek nincs saját viseletük. A népviseletek motívumaiból kiindulva kínálunk „csináld magad” megoldásokat a Pompás Napok – Népviselet Napja blog oldalon – említette Kormos Rebeka, mesemondó, a Pompás Napok csapatának másik társalapítója.

A közös készüléshez és a viseletben készült fotók megosztásához a Népviselet Napja – 2021 Facebook csoport és az Egy nap népviseletben – a népviselet napja 2021 Facebook esemény szolgál.

Az együttműködő közösségek megkereséseit az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen várják.

Hirdetés