Hirdetés
Újabb pályázatok, négy témában
2021. augusztus 12. csütörtök, 06:00

magyar falu logoTöbb mint ezeregyszáz nyertes pályázat keretében több mint hét és fél milliárd forint támogatást kapnak a kistelepülési önkormányzatok a Magyar falu programban. Ezúttal négy kategóriában lehetett pályázni.

A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Gyopáros Alpár jelentette be a hírt.

Járdaépítésre egymilliárd forintot szán a kormány 235 nyertes pályázónak; a maximálisan elnyerhető keretösszeg erre a célra ötmillió forint volt.

Orvosi eszközök beszerzésére félmilliárd forintot fordítottak 285 nyertes pályázó számára. A Magyar falu programban több száz orvosi rendelő újult vagy újulhat meg – mondta a kormánybiztos –, és több mint 1600 települést támogattak orvosi eszközök cseréjével. Mivel a Magyar falu programban az 5000 fő alatti települések pályázhatnak, amelyekből mintegy 2800 van Magyarországon, lassan minden településen megújulhatnak az orvosi eszközök.

A harmadik pályázati kiírásban a kommunális eszközök beszerzését támogatták 3,1 milliárd forint értékben. Ebben a kategóriában 382 önkormányzat nyert. 2019 óta már ezerötszáz kistelepülés nyerhetett ezzel a céllal támogatást, enenk összértéke meghaladja a 12 milliárd forintot.

A negyedik kiírással a falu- és a tanyagondnoki szolgálatok buszbeszerzését támogatták hárommilliárd forint összértékben. A pályázaton 208 település nyert. 2019 óta 800 buszt cseréltek le vagy vásároltak több mint 11 milliárd forintért – közölte Gyopáros Alpár –, ami azt jelenti, hogy az érintett települések mintegy felén segítettek már.

Idén már több mint tizennégy pályázatot írtak ki, amelyek közül tizenháromban eredmény is született. 2019 óta 19 ezer nyertes pályázatot hirdettek ki a Magyar falu programban, összértékük majdnem 200 milliárd forint. „Ez elég szép összeg, ahhoz, hogy elmondhassuk, a Magyar falu program a hazai vidékfejlesztés zászlóshajójává nőtt” – mondta Gyopáros Alpár, hozzátéve, hogy a jövő évi költségvetésben még az ideinél is magasabb összeg áll a program rendelkezésére.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Pályázati tanácsadónk

semperger_uj2

Pályázati tanácsadó kollégánk válaszol kérdéseire a semperger.kinga@etk-rt.hu címen.

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?