Hirdetés
Még több településre jut el a Térzene Program
2021. március 17. szerda, 09:00

zeneAz Emberi Erőforrások Minisztériuma keddi tájékoztatása szerint az elmúlt másfél év tapasztalatai alapján idén módosítanak a pályázatok lebonyolításán annak érdekében, hogy a jövőben minél több település lakói részesüljenek az ingyenes zenei élményből.

Támogatási kérelmet 2021-től már nem az előadóművészek, hanem az önkormányzatok adhatnak be. A korábban csak az 5000 fő feletti városokra kiírt pályázat szintén módosul, így már kis települések is tarthatnak rendszeres előadásokat - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A nyertes településeknek vállalniuk kell, hogy 30 alkalommal biztosítják a koncerteket köztereiken. A vissza nem térítendő támogatási keret 900 millió forint, az igényelhető támogatás 7,5 millió forint a vállalt 30 alkalomra.

Mint felidézik, a Térzene Programot azzal indította útjára az Emmi, hogy a települések közterein újra rendszeresen felcsendüljön a minőségi magyar zeneművészek klasszikus-, világ- és népzenéje. Bár a programot a világjárvány alatti korlátozások miatt módosítani kellett, a részt vevő zenekarok gyorsan és hatékonyan reagáltak a megváltozott körülményekre, és bérházak előtti tereken, utcákon villámkoncertekkel szórakoztatták az otthonukba zárt lakosságot.

A 2019. október 1-jén, a zene világnapján indított programban eddig csaknem 17 ezer zenész vett részt és több mint 2000 koncerttel ajándékozták meg a lakosságot.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Pályázati tanácsadónk

semperger_uj2

Pályázati tanácsadó kollégánk válaszol kérdéseire a semperger.kinga@etk-rt.hu címen.

Szabályozási Tudsátár

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?