Hirdetés
Nem tudnak lejönni a devizahitelről az önkormányzatok PDF Nyomtatás
2012. augusztus 21. kedd, 09:00

bankkBár a kormány kiemelt célja az adósság csökkentése, az önkormányzatok csak nagyon lassan képesek megszabadulni a korábban felhalmozott hitelektől. Az új szabályok szerint kormányzati engedély kell az eladósodáshoz, ezt eddig 16 település kapta meg. A rekorder Hódmezővásárhely, amely 23 milliárd értékű eurókötvényre váltotta korábbi tartozásait. Vannak városok, amelyeknek továbbra is a napi működésre kell a hitel, pedig jövőre már tilos lesz hiánnyal tervezni a büdzsét – írja a hvg.hu.

„Euró alapú (forintra szabadon átváltható) hitelfelvétel 2509 millió forint értékben, egy összegben folyósítva” – a Közbeszerzési Értesítő megjelent hirdetmény szerint erre vár ajánlatokat a bankoktól Debrecen önkormányzata. A város azt is kiköti, hogy a kölcsön tőketörlesztését 2017-ben szeretné megkezdeni, és ettől kezdve tíz év alatt fizetné vissza.

Bár az ajánlatkérés csak most jelent meg, már februárban, a 2012-es költségvetés elfogadásakor tudni lehetett, hogy Debrecenben a bevételi és kiadási oldal közt lévő 2,5 milliárdos lyukat csak hitelfelvétellel lehet betömni. Kósa Lajos városának példája is jelzi, hogy a kormányzati célkitűzésekkel szemben nem állt meg a magyar önkormányzatok eladósodása, sőt, a devizahitelektől sem tudnak teljesen elszakadni egyes települések.

Az Államadósság Kezelő Központ adatai szerint az önkormányzatok összes adóssága az idei első negyedévben 1148 milliárd forint volt. Ez több mint 50 milliárddal kevesebb, mint 2011 utolsó negyedévében volt, de ebben a csökkenésben benne van az is, hogy időközben az állam átvállalta a megyei önkormányzatok mintegy 180 milliárd forintra becsült adósságállományát (a megyei intézményekkel együtt).

Az önkormányzatok adósságállományának körülbelül fele 555 milliárd forint volt hosszú lejáratú értékpapírban, jellemzően svájci frank, vagy euró alapú kötvényben, amit 2006 és 2008 közt nagy tételben bocsátottak ki a helyhatóságok. Ezek részben folyó kiadásokat fedeztek, részben EU-s pályázatokhoz biztosítottak önrészt vele. A svájci frank drágulása miatt azonban tavaly nyárra az önkormányzatok olyan adósságcsapdába kerültek, amely már a bankrendszer számára is kiemelt kockázatot jelentett.

A „Magyarország gazdasági stabilitásáról” című, tavaly decemberben elfogadott sarkalatos törvény szerint az önkormányzatok – bizonyos kivételektől eltekintve – csak a kormány engedélyével vehetnek fel hitelt. Több önkormányzat – köztük például Újpest vagy Zugló - ezért még tavaly év végén döntöttek kötvénykibocsátásról, hogy megelőzzék a kormányzati szigort, és szabadon felhasználható pénzhez jussanak.  (Ráadásul éppen Kósa Lajos egy a Magyar Narancsnak adott interjújában "kotyogta el", hogy az önkormányzatok rendszeresen "trükköznek" az uniós támogatásokkal, és az elvileg csak fejlesztésekre fordítható pénzekből működésre is költenek.)

A kabinet ebben az évben eddig három alkalommal határozott arról, hogy engedélyt ad önkormányzati hitelfelvételre: június elején, végén, illetve most hétfőn összesen 16 település kapta meg a felhatalmazást, hogy főleg fejlesztési célra hitelt vegyen fel. A legkisebb összeget, 11,8 milliót a Heves megyei Tarnaméra veheti fel iskola-felújításra. Hasonló célra kapott engedélyt húszmillió forint hitelre a Nógrád megyei Cered. A Baranya megyei Lánycsók viszont működésre kér húszmilliót.

A legnagyobb összegre, 79 millió euróra (mintegy 23 milliárd forintra) Hódmezővásárhely kapott felhatalmazást (a város polgármestere ekkor még Lázár János, a Miniszterelnökség jelenlegi államtitkára volt). A 25 éves futamidejű, euró alapú kötvény a város korábbi adósságainak megújítását szolgálja. Ez lett az eredménye annak a vitának, amit Lázár kezdeményezett az önkormányzat svájcifrank-kötvényeit 2006-ban jegyző Erste Bankkal: a pénzintézet nem engedte el az árfolyamváltozás miatt megnőtt adósságot, de átütemezte annak fizetését.

Ugyancsak adósságmegújítás címén kapott engedélyt 4,9 milliárd forintnyi kötvény kibocsátására Székesfehérvár. Veszprémnek viszont a működés finanszírozására kell a pénz: az önkormányzat kormány döntése szerint 3,6 milliárd forint, hároméves lejáratú kölcsönre kapott engedélyt. Veszprémben már februárban, a költségvetés elfogadásakor tudni lehetett, hogy jelentős hitelre szorul az önkormányzat: a rendeletben 4,1 milliárd „kiegészítő hitel” szerepel, illetve 1,8 milliárd forintot hívhatnak le korábbi szerződésekben biztosított, de ki nem használt hitelkeretekből.

A jövő évi költségvetésben – amelynek sarokszámait júliusban már elfogadta a parlament – jelentősen átalakul az önkormányzatok finanszírozása: intézményeik és hivatali feladataik jelentős részét átveszi az állam, de ezzel együtt a forrásokat is elvesztik, így 40 százalékkal csökken a támogatásuk. Egyelőre bizonytalan, hogy ezzel jól járnak-e, vagy éppen rosszul, de az biztos, hogy 2013-ban már nem tervezhetnek működési hiányt a költségvetésükbe, így elvileg csak fejlesztésre kell majd hitelt felvenniük.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+2 #1 érdeklődés 2012-08-21 12:34
Ez sajnos nem egészen érthető.Környék ünkön sok önkormányzatnak van folyószámlahite le amit minden évben meg kell újítani.Ezek nem nagy összegek max 10 millió ft.A bankok azonban csak év végéig adtak lehetőséget a hoszzabitásra.H a nem lesz hosszabítás akkor fizetésképtelen ség állhat elő.Sokan nem tudják mi lesz de nem is találnak megoldást mert nincs bevételi szerzési lehetőségük.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Hát akkor nézzük, hogy milyen bevételt lehet még elvenni az önkormányzatokt ól -... Tovább...
  • A kör bezárult az önkormányzatok részére. A kormányzat elvonja a teljes gépjármű... Tovább...
  • Sajnos nem csak az említett önkormányzati kör kerül-került nehéz helyzetbe, hane... Tovább...
  • Ez aztán az ügyfélbarát ügyintézés. És a dolgozók mit szóltak ehhez. 42 óra/hét,... Tovább...
  • A magyar vidék - elsősorban a kis falvakra, városokra gondolok - halott. Nincs é... Tovább...
  • A leírtaktól nagyobb a baj a kistelepüléseke n ahol az adóerő képesség még a 100... Tovább...
  • Tisztelt Államtitkár Úr! Megadóztathatju k-e az önkormányzat közigazgatási terül... Tovább...
  • Á, dehogy fenyegeti pénzügyi csőd az önkormányzatoka t?! A kormány elvonja a tel... Tovább...
  • Az adott településen a helyi önkormányzat, illetve a polgármesteri hivatal a leg... Tovább...
  • ...elég nekünk ez a szorzó. Varga Mihálytól kapott - pár évvel ezelőtti 40.-Ft-o... Tovább...
  • Az 1990-es rendszerváltozá s , a demokrácia egyik alap pillére volt - sajnos már... Tovább...
  • Dolgozik az önkormányzati hivatalokban kb. 30.000. köztisztviselő. Többek között... Tovább...
  • Amennyiben a kormányzat elveszi az önkormányzatokt ól a maradék bevételeket is, ... Tovább...
  • Nem egészen jó az okfejtés. Az önkormányzatok mindent megtettek amit megtehettek... Tovább...
  • A magyar önkormányzatisá g végét jelenti a még megmaradt néhány bevételi forrás ... Tovább...