Hirdetés
Akiknek nagyon fáj Lázár János lépése PDF Nyomtatás
2022. szeptember 22. csütörtök, 07:00

penzkonz284 állami projektet függesztettek fel a költségvetés egyensúlya érdekében. A pontos listát hétfőn éjszaka tették közzé. Sportlétesítmények tucatjai és több mint száz útfelújítás esett áldozatul a Lázár János által vezetett tárca döntésének.

Nem újítják fel a Kelenföldi pályaudvar épületét, nem lesz 24 tantermes iskolája Veresegyháznak és Debrecen is lemondhat a neki szánt kézilabda-munkacsarnokról.

Ez csak néhány abból a 284 projektből, amely nem valósul meg 2022/23-ban.

Szinte biztos, hogy nem kezdenek hozzá a Hajdúnásra tervezett, 65 milliárdos MotoGP pályához sem. A Magyar Közlönyben megjelent lista szerint ugyanis a „Hajdúnánás-Görbeháza ivóvíz távvezeték kiépítése a Hajdúnánás MotoGP pálya vízközművelődési ellátása" projektet is felfüggesztik. Ezt erősíti meg a 444.hu-nak küldött választ minisztériumi levél is. A lap a MotoGP, és pályára kapta, hogy „ahol nem kezdődött meg az építkezés, azt a beruházást felfüggesztjük”.

A sportberuházásoknál keményen léptek. Tamásiban nem lesz tanuszoda, ahogy többtucatnyi települési sportpark építését is elhalasztják, de három honvédelmi sportközpontnak (Kisvárda, Makó, Sárospatak) is egyelőre várnia kell.

Számtalan helyen mondhatnak le a tavaszi kampányban beígért iskoláról. Például Őrbottyánban, ahol Rétvári Bence ígért 24 tantermes iskolát. Csömörön, Diósdon, Nagykovácsiban, Vácdukán is jegelik az iskolaépítéseket.

A cikk nem ért véget, itt olvasható tovább

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Csak jelzem a kormánynak, hogy a költségvetési törvényben a köztisztviselői ille... Tovább...
  • 3/3 Tovább...
  • Az évszázad vicce... Tovább...
  • Gulyás Gergely és Rogán Antal támogatták az egyetemes áram- és gázszolgáltatás á... Tovább...
  • Ebből is látszik, hogy a kormány -respekt azoknak akik támogatták-menn yire érzi... Tovább...
  • Ha az önkormányzatok bedőlnek/csődbe mennek, akkor az ország is bedől, mert mind... Tovább...
  • A kormány elvonta az önkormányzatok legnagyobb bevételeit - iparűzési adó, gépjá... Tovább...
  • Pontosabban - az idén sem. Ezért vannak leszegényedve a falvak, kisebb városok ö... Tovább...
  • A szakszervezetne k április 3-ra és 4-re kellett volna országos sztrájkot hirdet... Tovább...
  • Öröm olvasni, hogy a közszférában dolgozók bére ilyen jelentős mértékben emelked... Tovább...
  • Reméljük este 10-kor már kihitdetik ezt a jogszabály módosítást!!! Tovább...
  • A kormány nem segít, ideje bezárni mindent az önkormányzatokn ak, meg éjszakára ... Tovább...
  • Lehet még lentebb? Tovább...
  • Ezt már az államcsőd vagy csak a szele? Tovább...
  • Az MVM állami cég, tehát az állam egyetértésével - sőt lehet, hogy az utasításár... Tovább...