Hirdetés
Elúszott az uszodaprogram Szekszárdon? PDF Nyomtatás
2022. július 11. hétfő, 07:00

szekszard varoshazaA Modern városok program keretében épülő városi fedett uszoda vállalkozói szerződésének megszüntetéséről döntött a szekszárdi közgyűlés zárt ülésen. Gyurkovics János alpolgármester elmondta: a közgyűlés közös megegyezéssel szünteti meg a szerződést a kivitelező Aquaplus Kft.-vel.

A Szekszárdon épülő uszoda készültsége 61 százalékos, a beruházást az önkormányzat átadja az államnak. „Bízunk benne, hogy be lesz fejezve az uszoda” – mondta az alpolgármester.

A szekszárdi önkormányzat 2018. március 6-án kötött 2,396 milliárd forintos szerződést a sándorfalvi székhelyű céggel a háromszintes, több mint 5500 négyzetméter alapterületű, fedett uszoda megépítésére, amely egy 25-ször 33 és egy 8-szor 13 méteres medencét tartalmazott volna, és 16 hónap alatt készült volna el.

2019-ben kiderült, hogy talajcserét és vízszintsüllyesztést kell végezni az építkezés helyszínén. A szerződést többször módosították, a harmadik, 2020. áprilisban kötött szerződésben a vállalkozói díjat 2,692 milliárd forintban állapították meg.

A közgyűlés határozata azzal indokolta a szerződés megszüntetését, hogy „a kivitelező a véghatáridőre nem teljesített, és (...) további szerződésmódosításra nincs lehetőség”. Az uszoda befejezését új közbeszerzési eljárásban kiválasztott kivitelezővel lehet csak elvégezni – olvasható a dokumentumban.

Az is ott áll a határozatban, hogy a közgyűlés felhatalmazza Ács Rezső (Fidesz-KDNP) polgármestert, kezdeményezzen egyeztetést a kormány képviselőivel arról, hogy a létesítmény állami beruházásban készüljön el.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Csak a következő szektorok vannak a bedőlés előtt 1 másodperccel: oktatás, egész... Tovább...
  • Ez egy google-fordítás ? Úgy tűnik. Vagyis nem is magyar ember írta? Vagy nem ma... Tovább...
  • Itt változás csak akkor lesz, ha a nincstelen sok tízezres tömeg az utcán lesz. ... Tovább...
  • Addig, amíg a jegyzők nem állítják fel a dolgozóit, nem fog itt semmi sem változ... Tovább...
  • A szakszervezet 20%-os béremelést kér - a kormány meg nem ad. Így szokott ez len... Tovább...
  • Totál fejetlenséggel kormányoznak. De ez milyen kormányzás már???????? Tegnap íg... Tovább...
  • Ebben az országban már semmi nem megy normálisan????? Atyaélet! Így is alig van ... Tovább...
  • Ezt most olvasom először. vargamisi" (direkt kisbetűvel!) ugyan mivel magyarázná... Tovább...
  • Ja, és 35 éve a köz rabszolgája! Tovább...
  • Saját bérüket is akkor emeljék, ha "jobb idők jönnek" Üdv. egy 59 éves önkormány... Tovább...
  • Az állam elvonja az önkormányzatok bevételeit (gépjármű adó, iparűzési adó fele)... Tovább...
  • Az állam megmenti a szolgáltatást, teljesen profin felépített lerohasztás...é s ... Tovább...
  • De jó! Annyira megnyugodtam most! Tovább...
  • Ez igen! Magyarország előre megy, nem hátra!????? Tovább...
  • Ez előre tudható volt, ugyan ez a folyamat játszódik le a hulladékgazdálk odásba... Tovább...