Hirdetés
Balatoni strandbelépők - önkormányzati kényszerpályán PDF Nyomtatás
2022. május 30. hétfő, 09:00

balastrandVan, ahol csak 10-20 százalékkal, máshol akár a duplájára is drágulhatnak a strandbelépők a Balatonon. Az önkormányzatok egy része kényszerpályán van.

– Az emberek napi szinten érzékelik a boltokban a folyamatos drágulást, ugyanezzel kell megküzdenie a balatoni önkormányzatoknak is a strandok üzemeltetésénél: mindennek megy fel az ára, drágulnak a tisztítószerek, a papíráru, a higiéniai termékek, a bérköltségek, a rezsi, a szolgáltatásokat végző vállalkozások (mint a vízimentők vagy az orvosi szolgálat díjai). Ezt a települések nem tudják a saját bevételeikből fizetni, ami azt jelenti, hogy kénytelenek árat emelni – jelentette ki lapunknak Lombár Gábor, a tóparti településeket tömörítő Balatoni Szövetség elnöke, Balatonfenyves polgármestere.

Feltéve, hogy lesz lehetőség az strandbelépők árának emelésére. Egy 2020 decemberi kormányrendelet ugyanis megtiltotta az önkormányzatoknak bármilyen új helyi adó bevezetését, illetve a már létezők emelését, s ugyanez a szabály vonatkozott az önkormányzati cégekre, illetve a települések által üzemeltetett szolgáltatások díjaira is.

A cikk itt folytatódik

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
0 #2 19 2022-06-07 11:40
Cseresznye fesztiválon és más rendezvényeken is azt tapasztaltam, hogy a kitelepülő kereskedők és élelmiszer árúsok (meleg konyhások) a vásárlóknak nem adnak nyugtát azaz a pénztárgépet nem használják. Ha esetleg valaki kéri a nyugtát azt mondják, hogy elromlott a gép.
Talán nem kellene ezt a csalást türni!
Idézet
 
 
0 #1 T.J. 2022-06-07 11:25
A strandokon és thermál fürdőkben szinte természetesnek tekinthető, hogy a vendéglátó üzletekben (büfékben, éttermekben ) a nyugtaadás teljesen elmered.
Ha esetleg van olyan aki ezt hiányolja, azt olyan módon teljesítik ami miatt a vásárlási idő hosszadalmassá válik.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Az állam megmenti a szolgáltatást, teljesen profin felépített lerohasztás...é s ... Tovább...
  • De jó! Annyira megnyugodtam most! Tovább...
  • Ez igen! Magyarország előre megy, nem hátra!????? Tovább...
  • Ez előre tudható volt, ugyan ez a folyamat játszódik le a hulladékgazdálk odásba... Tovább...
  • Az állam alkalmazottai - néhány kivételtől eltekintve - a legszegényebb munkavál... Tovább...
  • A szakszervezetün k impotensek gyülekezete..áp rilis 3-ra kellett volna egy orsz... Tovább...
  • A rezsicsökkentés nek "hála" a vizművek a csőd szélén tántorognak, a bevétel még... Tovább...
  • 117%-on teljesült, de eleve egy csomó önkormányzat alultervezte, az IPÁ-t, mert ... Tovább...
  • Ahol vármegyék és főispánok voltak ott SZOLGABÍRÓK irányították a vidéket, igaz ... Tovább...
  • Kedves Barátom! Felsoroltál a kb 3200 önkormányzatból egy párat, ez a statisztik... Tovább...
  • Úgy néz ki, nem csak vármegyék, főispánok lesznek itt, hanem tanácselnökök és v... Tovább...
  • Önkormányzatok - game over. Marad - központilag irányított és fizetett tanácsok. Tovább...
  • Ez már a vég kezdete- elveszik az önkormányzatok adóbevételeinek jelentős részét... Tovább...
  • Cseresznye fesztiválon és más rendezvényeken is azt tapasztaltam, hogy a kitelep... Tovább...
  • A strandokon és thermál fürdőkben szinte természetesnek tekinthető, hogy a vendé... Tovább...