Hirdetés
Tíz ügyben kér a főváros intézkedést a kormánytól PDF Nyomtatás
2021. november 26. péntek, 07:00

fovarosi kozgyules03A Fővárosi Közgyűlés, felterjesztési jogával élve, kormányzati intézkedést kér tíz olyan ügyben, amelyek „komolyan veszélyeztetik” a fővárosi és a kerületi önkormányzatok gazdasági helyzetét, és ezzel autonómiájának tényleges gyakorolhatóságát.

A képviselők a közgyűlés legutóbbi ülésén támogatták a Karácsony Gergely főpolgármester által jegyzett, a felterjesztési jog gyakorlására vonatkozó előterjesztést, amely szerint az önkormányzatokat sújtó kormányzati intézkedéseket a koronavírus-járvány és annak gazdasági hatásai sem magyarázzák. „Míg a kormányzat adóbevételei – nem függetlenül nyilván az elszálló inflációtól sem – folyamatosan emelkedtek a válság időszakában, addig a budapesti önkormányzatokat a kormány nominálisan is kivérezteti, reálértékben pedig soha nem látott mértékben szűkíti az önkormányzati autonómia tartalmát” – olvasható az elfogadott előterjesztésben.

A testület mindezért azt kezdeményezi a kormánynál, hogy a fővárosi és a kerületi önkormányzatokat terhelő szolidaritási hozzájárulás összege a 2019-ig hatályos szabályok szerinti 10 milliárd forintra csökkenjen, a helyi iparűzési adó megfelezése miatt jelentkező adóbevétel-kiesést teljes körűen kompenzálják – „politikai hovatartozás nélkül”. Ugyancsak teljeskörű kompenzációt kérnek a kerületi önkormányzatoknak a gépjárműadó-bevétel elvonása miatt.

A közgyűlés kezdeményezi, hogy a kormány folyósítsa a fővárosi közösségi közlekedés támogatásához előírt 12 milliárd forint támogatást a 2019-ig megszokott ütemezésben, a NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. a budapestiek által befizetett szemétszállítási díjból visszatartott, évi ötmilliárd forintot bocsássa a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. rendelkezésére, továbbá helyezze hatályon kívül a közművezetékek adójáról szóló törvényt, vagy kompenzálja a közműadó 2020. évi módosításából fakadó tehernövekedést.

Szorgalmazza a testület, hogy a kormány helyezze hatályon kívül a kerületi önkormányzatok településrendezési hatásköreit magánberuházások érdekében elvonó, azokat kiemelt beruházássá minősítő kormányrendeleteket, a kabinet fogadja be a Magyarország Helyreállítási és Alkalmazkodási Tervébe az önkormányzatok javaslatait, valamint a korábbi megállapodásnak megfelelően biztosítsa a nemzeti és uniós forrásokat a villamos- és troliopciók lehívásához.

A Fővárosi Közgyűlés végül azt kezdeményezi a kormánynál, hogy a Diákvárosnak szánt területeken a magyar diákok és fiatal családok számára megfizethető lakhatást biztosító kollégiumokat és bérlakásokat építsen ahelyett, hogy „egy kínai elitegyetem számára építene magyar költségvetési pénzből egyetemi campust”.

Karácsony Gergely szerint Orbán Viktor miniszterelnök nem tartja be az önkormányzati választás után tett ígéretét, hogy a kormány fenntartja az együttműködést a fővárossal, a kormány hatalmi érdekből tönkre akarja tenni a fővárost. Az önkormányzatok és a főváros megfojtására törekszenek – mondta a főpolgármester, és kijelentette: a főváros jelenleg nettó befizetője a költségvetésnek. Megjegyezte azt is, hogy a közösségi közlekedés 12 milliárd forintos normatív támogatására vonatkozó szerződést szívesen aláírná, de az még nem érkezett meg a fővároshoz.

Kovács Péter XVI. kerületi polgármester szerint a főváros vezetésének hozzáállása miatt nem jó a kapcsolat a főváros és a kormány között. „Most is lenne pénz, ha akarnák” – állítja. Szerinte a fővárosnak ki kellett volna harcolnia a szolidaritási hozzájárulás kedvezményének megtartását, „most meg úgy adja elő, mintha büntetnék”. Az iparűzési adóról Kovács Péter azt mondta, hogy a tervezettnél több folyt be a fővároshoz, a kormány gazdaságélénkítő munkájának köszönhetően. Ő úgy látja, a főváros azt nem számolja be, amit kap, csak amit elvesznek. Szerinte sem volt jó döntés a gépjárműadó-elvonás, de ezzel a fővárost nem érte kár. A közösségi közlekedés támogatásáról pedig azt mondta, Budapest az egyetlen város, amely ilyet kap, a kukaholdinggal kapcsolatban pedig azt, hogy a fővárosnak ugyanúgy tárgyalnia kellett volna az ügyben, ahogy azt Tarlós István korábbi főpolgármester tette.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes hozzászólásában elmondta, hogy a kormány nem fizeti ki a közösségi közlekedés támogatására a 12 milliárd forintot, ami a közösségi közlekedés finanszírozásának mindössze hét százaléka lenne, és így csütörtöktől a kormánynak kellene finanszíroznia a rendszert. Az, hogy még mindig nem érkezett meg a pénz – holott korábban már augusztusban megjött – azt eredményezi, hogy a Budapesti Közlekedési Központ csütörtöktől „folyószámlahitelbe fordul”, amit december 31-ig vissza kell fizetnie, a BKV pedig „mínuszban végzi”, ha nem kapja meg a rá eső részt.

Kovács Péter módosító javaslatot nyújtott be az előterjesztéshez, azt kezdeményezve, hogy a főváros kezdjen érdemi párbeszédet a kormánnyal a budapesti fejlesztések és a fővárosi közszolgáltatások javítása érdekében. A javaslatot a képviselők többsége azonban nem támogatta.

Karácsony Gergely jelezte: amikor arra kéri a kormánypárti képviselőket, hogy legyenek szövetségesek és a kormánnyal kötött megállapodás szelleméhez visszatérhessenek, akkor a kormánypárti képviselők nem a budapestiek mellé állnak, „jobban félnek a pártközpont haragjáról”, és tagadni próbálják a főváros tönkretételéről szóló politikai szándékot.

A közgyűlés döntött arról is, hogy a Blaha Lujza tér rekonstrukciójához kapcsolódóan felújítják a Somogyi Béla utcát is. Ennek várható költsége 220 millió forint, ezt a VIII. kerület állja. Továbbá a testület jóváhagyta a Népliget stratégiai fejlesztési tervét, valamint a H8 és H9 HÉV korszerűsítésének és metróval összekötésének tervezési elveiről szóló megállapodást.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Egyetértek az átlátható önkormányzat programmal. Esetleg átlátható állam program... Tovább...
  • Ez nyíltan az önkormányzatok kivégzése, pénzügyi tönkretétele. Csak mellékesen m... Tovább...
  • SIRALMAS!!!! Eljutottunk oda, hogy egy utcáról bekerülő fiatal középfokú végzett... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ál megint nem lesz béremelés!!! A bevételeket elveszik,így a ... Tovább...
  • Eljutottunk oda, hogy a pályakezdő köztisztviselő, közalkalmazott( középfokú vég... Tovább...
  • Tehát a gazdaság újraindításának az a legjobb módszere, ha közben tönkretesszük ... Tovább...
  • De legalább van egy kitűnő" ASP-nk és KIRA rendszerünk, amiben éjjel nappal dolg... Tovább...
  • Ha úgy országosan egyszerre felállna MINDENKI!....ak kor talán a kormány is észh... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ál a covid alatt kellett dolgozni. A bérekről mindenki hallga... Tovább...
  • Megyei önkormányzat minek van - mit csinál?! Intézményeket nem tart fenn, adót n... Tovább...
  • Teljesen egyet értek. Minket semmibe vesznek.Lehet hogy az a acél, hogy mielőbb ... Tovább...
  • Mindig mindenki ülésezik. DE! Az önkormányzatokn ál megint lesz béremelés!!! Han... Tovább...
  • Semmi értelme a közmunkának,csa k egyesek járnak jól....... Tovább...
  • Nagyon jó a rendszer, csak nem tudjuk kinek: 15 milka helyett kaptunk 2-öt...sze... Tovább...
  • A megyei önkormányzatokn ak - elsősorban a Fidesznek köszönhetően - sem érdemi f... Tovább...