Hirdetés
Ingyenes parkolás - nem enged a kormány PDF Nyomtatás
2021. március 19. péntek, 09:00

parkingNunkovics Tibor jobbikos képviselő felvetette, hogy legalább a népszerű kirándulóhelyeken hozzák vissza a fizetős parkolást, hiszen oda nem dolgozni járnak az emberek, és a településeknek is jól jönne a bevétel, de a kormány szerint a járványügyi védekezés miatt fenn kell tartani az ingyenes parkolást Dobogókőn, Tihanyban és a Margit-szigeten is.

A pandémiás helyzet miatt a kormány ingyenessé tette a parkolást az egész országban. Nyilván ennek az volt az apropója, hogy minél kevesebben érintkezzenek a tömegközlekedési eszközökön. Azonban az intézkedés nem tesz különbséget a munkába járási céllal megkezdett parkolás és például a turizmussal összefüggő parkolás között - vetette fel a Miniszterelnökséghez címzett kérdésében Nunkovics Tibor jobbikos országgyűlési képviselő.

Több olyan észrevétel is érkezett a képviselőhöz az ország különböző pontjairól, hogy egy-egy kistelepülést - amelynek sokszor egyetlen bevételi forrása a parkolásból befolyó összegek - nehezen érint a fizetős parkolók ingyenessé tétele. Ezeken a településeken a fizetős parkolókat nem a helyiek és nem a helyben dolgozó ingázók veszik igénybe, hanem az oda érkező turisták. Így kiesnek abból a célrendszerből, amely miatt a kormány ingyenessé tette a parkolást. Azokon a turista helyszíneken, ahol magánparkoló működik, a parkolás továbbra sem ingyenes, így jogosan merül fel a kérdés, hogy a helyi önkormányzatoknak - ugyanezen céllal - miért kell ingyenesen rendelkezésre bocsátaniuk a saját parkolóikat.

Turizmus vagy ingázás egyre megy

A képviselő azt szerette volna megtudni, van-e mód arra, illetve gondolkodik-e a kormány azon, hogy különbséget tegyen a turisztikai célú és az ingázók által használt parkolók díjmentessége között? Tehát, hogy előbbi újra fizetős legyen, hiszen ezzel - ha nem is sok - de jónéhány önkormányzat tudna számolni egy korábbi bevételével. Mint mondtam, sokaknak ez az egyetlen bevételi forrásuk.

A kérdésre Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára azt válaszolta, hogy a kormány folyamatosan vizsgálja az Operatív Törzs javaslatai alapján a járványkezelés érdekében eddig meghozott védelmi intézkedéseket - köztük az ingyenes parkolás hatályának kérdését is. Az intézkedés mögött az a szándék állt, hogy a koronavírus-világjárvány terjedését lassítsuk, a közösségi közlekedéssel együtt járó kontaktusszámot csökkentsék és a gépjárművel munkába járók költségeit mérsékeljék. A szabályozás egységességének fenntartásakor továbbra is az a legfontosabb szempont, hogy azok az egészségügyi védekezéshez minél inkább hozzájáruljanak.

Vagyis hiába nem dolgozni járnak az emberek hétvégére Tihanyba, Dobogókőre vagy a Rám-szakadékhoz, marad az ingyenes parkolás a népszerű kirándulóhelyeken. Szintén ingyen parkolhatnak azok, akik a Margit-szigetre járnak ki futni vagy sétálni, illetve a Citadellán szeretnének gyönyörködni a panorámában, de nem akarnak felmászni a Szent Gellért térről induló hosszú lépcsősoron.

(Napi.hu)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • A jelenlegi állami politika nem szereti a tőle független intézményeket, önkormán... Tovább...
  • Az önkormányzatok kivéreztetéséve l Magyarország megszűnt demokrácia lenni. Itt ... Tovább...
  • Úgy adna, hogy elvesz? Tovább...
  • "...várhatóan ősszel elveszik az önkormányzatokt ól és centralizálják az iskolai... Tovább...
  • Nem késő ez a tárgyalás?! Az önkormányzatokn ak február 15-ig el kellett fogadni... Tovább...
  • Egyáltalán létezik még önkormányzatisá g, vagy a kormány fű alatt ezt is megszün... Tovább...
  • Az eszem megáll. Már most is komoly vitáink vannak az uborkafára felkapaszkodott... Tovább...
  • Nálunk egyelőre egy fő érintett. 59 éves férfi fél tüdővel, mentális problémákka... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ak törvény szerint február 15-ig el kell fogadnia az adott év... Tovább...
  • Uncsinak: A köztisztviselő hivatásának tekinti a munkáját, és ha mind felállna k... Tovább...
  • Uncsinak válaszul - azért nem mennek el az önkormányzati köztisztviselők máshová... Tovább...
  • ...azért, mert ez nem a te eszedhez való. Meséld már el, hogy egy kisebb városb... Tovább...
  • Ha olyan k.jó szakemberek ennyire nincsenek megfizetve, felmerül a kérdés, miért... Tovább...
  • Magyar Köztisztviselők , Közalkalmazotta k és Közszolgálati Dolgozók Szakszervez... Tovább...
  • ...nagyon oda kellene csapni arra az asztalra, ahonnan a kenyerünket kapjuk! Ide... Tovább...