Hirdetés
Milliárdos bevételkieséssel számol a tatabányai önkormányzat PDF Nyomtatás
2021. február 19. péntek, 09:00

tatabanyaA tatabányai önkormányzat a befizetendő iparűzési adó megfelezése és a gépjárműadó elvonása miatt idén egymilliárd forintot meghaladó bevételkieséssel számol – mondta el a 24,6 milliárd forintos költségvetés elfogadása után a polgármester.

Szücsné Posztovics Ilona hozzátette, hogy az önkormányzat teljesíti az alapellátási feladatokat, és van lehetőség fejlesztésre is, a gyermekintézményekben és a szociális ellátásban dolgozók, a közgyűjteményi szakemberek nagyobb anyagi megbecsülésére, bérük felzárkóztatására.

A költségvetés a városüzemeltetésben és az önkormányzat közvetlen és közvetett tulajdonában lévő vállalkozásoknál költség-, illetve támogatás-csökkentést ír elő. A bevételcsökkenés ellensúlyozására nem indítanak újabb saját erős nagyberuházásokat, felújításokat – ismertette a polgármester.

A körzeti képviselők fejlesztési keretére fejenként a tavalyinál nagyobb összeget, 15 millió forintot biztosítanak, ezzel nagyobb mozgásteret kapnak saját elgondolásaik megvalósításában.

A megváltozott pénzügyi lehetőségek a hivatalban szükségessé tették a takarékoskodást. A városházán tízszázalékos létszámleépítést hajtottak végre, 11-gyel csökkentették a városi cégek igazgatósági és felügyelőbizottsági létszámát, megszüntettek egy alpolgármesteri posztot, valamint harminc százalékkal csökkentették a képviselők és a bizottsági tagok tiszteletdíját.

Szücsné Posztovics Ilona hangsúlyozta: a költségvetés helyzetét nehezíti, hogy az adóbevételek után fizetendő szolidaritási hozzájárulás mértéke drasztikusan emelkedik, míg 2020-ban 391 millió forintot kellett teljesíteni, 2021-ben csaknem 1,6 milliárdot kell befizetnie Tatabányának a központi költségvetésbe.

Méltánytalannak tartom, hogy az adó mértékének kiszámításánál a konjunktúra csúcsának adatait veszik figyelembe abban az évben, amikor az önkormányzat a legnagyobb bevételkiesést szenvedi el. Az állam ezáltal felerősíti, megkétszerezi a válság hatását – fogalmazott a polgármester.

(VG.hu)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • A ÁSZ véleménye szerint, ha az állam elveszi az önkormányzatokt ól a gépjármű ad... Tovább...
  • A jelenlegi állami politika nem szereti a tőle független intézményeket, önkormán... Tovább...
  • Az önkormányzatok kivéreztetéséve l Magyarország megszűnt demokrácia lenni. Itt ... Tovább...
  • Úgy adna, hogy elvesz? Tovább...
  • "...várhatóan ősszel elveszik az önkormányzatokt ól és centralizálják az iskolai... Tovább...
  • Nem késő ez a tárgyalás?! Az önkormányzatokn ak február 15-ig el kellett fogadni... Tovább...
  • Egyáltalán létezik még önkormányzatisá g, vagy a kormány fű alatt ezt is megszün... Tovább...
  • Az eszem megáll. Már most is komoly vitáink vannak az uborkafára felkapaszkodott... Tovább...
  • Nálunk egyelőre egy fő érintett. 59 éves férfi fél tüdővel, mentális problémákka... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ak törvény szerint február 15-ig el kell fogadnia az adott év... Tovább...
  • Uncsinak: A köztisztviselő hivatásának tekinti a munkáját, és ha mind felállna k... Tovább...
  • Uncsinak válaszul - azért nem mennek el az önkormányzati köztisztviselők máshová... Tovább...
  • ...azért, mert ez nem a te eszedhez való. Meséld már el, hogy egy kisebb városb... Tovább...
  • Ha olyan k.jó szakemberek ennyire nincsenek megfizetve, felmerül a kérdés, miért... Tovább...
  • Magyar Köztisztviselők , Közalkalmazotta k és Közszolgálati Dolgozók Szakszervez... Tovább...