Hirdetés
Tárgyalás kérdőjelekkel – mi is a napirend? PDF Nyomtatás
2021. január 14. csütörtök, 09:30

egyeztAz önkormányzatokat képviselő szövetségek vezetői választ várnak, hogyan kompenzálják az elvonások miatt keletkezett bevételeiket.

Ma tartja következő ülését az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa, amelyen előreláthatólag a magyar városok és falvak működőképességéről, az önkormányzatok által biztosított közszolgáltatások ellátásáról egyeztetnek majd – közölte a Magyar Önkormányzatok Szövetsége és a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége.

A közleményben megjegyzik, hogy bár a kormány január elejére ígérte az egyeztetés napirendjének ismertetését, ez még mindig nem történt meg, így nem tudni, hogy milyen napirendi pontokat kívánnak megtárgyalni.

A Gémesi György (Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke), Kiss László (Budapesti Önkormányzatok Szövetségének elnöke) és Karácsony Gergely (Magyar Önkormányzatok Szövetségének és a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének társelnöke) által jegyzett közös állásfoglalásban kifejtették, hogy mely pontokban kellene egyeztetnie a kormánynak és az önkormányzatoknak.

Álláspontjuk szerint napirendre kellene kerülnie, hogy a kormány hogyan kompenzálja az önkormányzatok koronavírus-járvány és az elvonások miatt keletkezett bevételkiesését. Részletes tájékoztatást szeretnének kapni például, hogy milyen ellentételezésre számíthatnak a helyi iparűzési adó felére csökkentése miatt.

A kormányzati megszorítások hétszer nagyobb mértékben sújtják az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat, a kompenzációs rendszer azonban nem lehet más, csakis normatív, a települések kompenzációs eljárásában semmiféle egyedi alkuknak helye nincs. Határozottan tiltakozunk az ellen, ha a kormány a magyar településeken élő polgárok között politikai véleményük alapján kíván különbséget tenni" – írták.

Felhívták a kormány figyelmét, hogy a megszorítások miatt kieső bevételek arányában, politikai szempontoktól mentesen biztosítson működési kompenzációt a megyei jogú városok számára, kiemelten a közszolgáltatások biztonságos ellátása érdekében, és erről az önkormányzatokkal egyetértésben hozzon döntést.

Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsának tagjai egyébként a belügyminiszter (Pintér Sándor), a nemzetgazdasági miniszter (Varga Mihály), a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára (Dukai Miklós), a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára (György István), az országos önkormányzati érdekszövetségek elnökei (a fenti állásfoglalás jegyzői), továbbá – tanácskozási joggal – az emberi erőforrások minisztere (Kásler Miklós).

(HVG.hu)

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+4 #1 Vidéki 2021-01-14 15:14
Az önkormányzatok tönkretétele az ország tönkretétele! Minden magyar valamilyen településen él, azt működtetni kell-kellene 21. századi színvonalon.Ha a kormány elveszi az önkormányzatok bevételét, a működtetés visszamegy a 100 évvel ezelőtti színvonalra!?
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Az önkormányzatok tönkretétele az ország tönkretétele! Minden magyar valamilyen ... Tovább...
  • Ez egy barom. Nálunk és a környező önkormányzatokn ál az IPA bevételek 95 %-a a ... Tovább...
  • Tisztelt Uram! Ön csak a fővárost szajkózza, de mi lesz a kistelepülésekk el. Ne... Tovább...
  • Mi lenne ha az önkormányzatok javaslatára elvonnák az Iparkamara legfontosabb be... Tovább...
  • Megtörtént - a kormány az önkormányzatok legnagyobb bevételének a felét is elvet... Tovább...
  • Egyetlen kérdés? Hol! Tovább...
  • Hurrá, újabb értelmetlen központosítás!? A helyi önkormányzatok úgy 25 évig norm... Tovább...
  • A válság - egészségügyi és gazdasági - idején pénzügyileg kivéreztetni az önkorm... Tovább...
  • Ez az ember nem normális vagy Trójai faló szerepét vállalta fel a főni sakkjátsz... Tovább...
  • Az önkormányzati megrendelésekbő l élő vállalkozók lehet hogy nem örülnének, ha ... Tovább...
  • Ha az iparkamara elnöke tisztában lenne az iparűzési adó működési elvével, tudha... Tovább...
  • Korábban már megírtam, hogy mivel már szinte minden bevételt elvettek az önkormá... Tovább...
  • 30 évvel a rendszerváltozá s után a demokrácia egyik alapja,a helyi önkormányzás... Tovább...
  • Hát érdekes, van némi .....s bennem.Úgy érzékelem nekünk nem volt érdemes ezen k... Tovább...
  • Hát akkor nézzük, hogy milyen bevételt lehet még elvenni az önkormányzatokt ól -... Tovább...