Hirdetés
Lenyúlták a támogatást – csillagászati áron épültek a játszóterek PDF Nyomtatás
2020. október 22. csütörtök, 06:00

justitiaNégy férfi ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség, mert túlszámlázással több mint hétszázmillió forintos kárt okoztak játszóterek felújítására szolgáló uniós támogatások felhasználása során.

A vádirat szerint egy 59 éves férfi, aki egy pályázatírással is foglalkozó céget vezetett, 2007-ben megtudta, hogy 2008-ban európai uniós támogatások igényelhetők kültéri, közcélú játszóterek kialakítására, illetve korszerűsítésére. Elhatározta, hogy a támogatási rendszert kijátszva, valótlan árajánlatok alapján, eltúlzott összegekre fog pályázni, és az üzletbe bevonta munkatársait, egy 42 éves és egy 41 éves férfit, illetve egy 64 éves üzletembert, aki kifejezetten a későbbi kivitelezésekre alapított egy új céget.

A megvalósítás során 5000 lakosnál kisebb lélekszámú településeket kerestek meg azzal a lehetőséggel, hogy az önkormányzat számára pályázati pénzből, lényegében ingyen felújítják a játszótereket. A vádlottak kialakítottak egy rendszert, amelyben jelentősen túlárazott ajánlatokat kértek be más cégektől és ezeket felhasználva pályáztak egy budapesti központi hivatalnál a támogatásokra, amelyeket el is nyertek. A kivitelezést hatvan önkormányzat esetében a benyújtott számlákon szereplő összegnél sokkal kisebb ráfordítással valósították meg.

A vádlottak ezzel mind a magyar, mind az uniós költségvetést megkárosították. Ezek a felújításokat 75-25 százalékban finanszírozták – mondta a főügyész A bűnügyben uniós támogatás és magyar költségvetési forrás jogosulatlan igénybevétele miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Főügyészség, és indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottakat letöltendő börtönbüntetésre - közölte Ibolya Tibor főügyész. Azt is közölte, hogy az ügyészség minden OLAF-ajánlás alapján büntetőeljárást indít, bár erre jogszabályi kötelessége nincs – ebben az ügyben is így történt.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Az önkormányzatok tönkretétele az ország tönkretétele! Minden magyar valamilyen ... Tovább...
  • Ez egy barom. Nálunk és a környező önkormányzatokn ál az IPA bevételek 95 %-a a ... Tovább...
  • Tisztelt Uram! Ön csak a fővárost szajkózza, de mi lesz a kistelepülésekk el. Ne... Tovább...
  • Mi lenne ha az önkormányzatok javaslatára elvonnák az Iparkamara legfontosabb be... Tovább...
  • Megtörtént - a kormány az önkormányzatok legnagyobb bevételének a felét is elvet... Tovább...
  • Egyetlen kérdés? Hol! Tovább...
  • Hurrá, újabb értelmetlen központosítás!? A helyi önkormányzatok úgy 25 évig norm... Tovább...
  • A válság - egészségügyi és gazdasági - idején pénzügyileg kivéreztetni az önkorm... Tovább...
  • Ez az ember nem normális vagy Trójai faló szerepét vállalta fel a főni sakkjátsz... Tovább...
  • Az önkormányzati megrendelésekbő l élő vállalkozók lehet hogy nem örülnének, ha ... Tovább...
  • Ha az iparkamara elnöke tisztában lenne az iparűzési adó működési elvével, tudha... Tovább...
  • Korábban már megírtam, hogy mivel már szinte minden bevételt elvettek az önkormá... Tovább...
  • 30 évvel a rendszerváltozá s után a demokrácia egyik alapja,a helyi önkormányzás... Tovább...
  • Hát érdekes, van némi .....s bennem.Úgy érzékelem nekünk nem volt érdemes ezen k... Tovább...
  • Hát akkor nézzük, hogy milyen bevételt lehet még elvenni az önkormányzatokt ól -... Tovább...