Hirdetés
Postásnak szegődött el az állami adóhivatal PDF Nyomtatás
2020. február 14. péntek, 10:30

navhivAz elmúlt három évben kétmillió iratot továbbított a NAV az önkormányzatokhoz.

A helyi iparűzési adó (hipa) ügyével az elmúlt években is foglalkoztak a döntéshozók – a helyi közteherhez annak a programnak a keretében született új szabályozás, amelyet az adóadminisztráció számottevő csökkentéséért indított a pénzügyi kormányzat. Ennek révén – 2017 eleje óta – a vállalkozások az állami adóhatóságon, vagyis a Nemzeti Adó- és Vámhivatalon (NAV) keresztül is eljuttathatják hipabevallásukat az illetékes önkormányzati adóhatósághoz.

Bár a lehetőség elvben valamennyi érintett gazdasági szereplőnek könnyebbséget jelent, a tapasztalat szerint a módszer előnyeit leginkább mégis azok a vállalkozások élvezhetik, amelyeknek több városban, községben is van telephelyük. A rendszer előnye ugyanis abban áll, hogy a vállalkozásnak elég belépnie a NAV rendszerébe, oda feltöltheti az iparűzésiadó-bevallást. Ráadásul a bevallás módja akkor is mindig ugyanolyan, ha több helyi hatóságnak kell számot adni. Az állami adóhivatal tulajdonképpen a postás szerepét tölti be, ami azt jelenti, hogy a NAV a számszaki hibától és ellentmondástól mentes hipabevallást továbbítja – mégpedig azonnal – a dokumentumban megjelölt önkormányzatnak.

Mint a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól most megtudtuk, a vállalkozások a 2019. május 31-i beadási határidejű iparűzésiadó-bevallásból majdnem hétszázezret, a tavaly december 20-ig benyújtott adóelőleg-kiegészítést tartalmazó elektronikus dokumentumból pedig több mint 110 ezer darabot küldtek el a NAV-on keresztül. – A 2017. január elseje óta továbbított iparűzésiadó-bevallások száma ezzel meghaladta a kétmilliót – jegyezték meg a szervezetnél.

Fontos tudnivaló, hogy a hipabevallás leadásának módja nem változtat azon a tényen, hogy a helyi adózás települési hatókörbe tartozik. Így az önkormányzat állapíthatja meg az iparűzési adó mértékét és az esetleges kedvezményeket, mentességeket. A hipaügyekben az önkormányzat adóhatósága jár el, az összeget pedig a település megadott számlájára kell befizetni.

(Magyar Nemzet)

 

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

online

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Hát érdekes, van némi .....s bennem.Úgy érzékelem nekünk nem volt érdemes ezen k... Tovább...
  • Hát akkor nézzük, hogy milyen bevételt lehet még elvenni az önkormányzatokt ól -... Tovább...
  • A kör bezárult az önkormányzatok részére. A kormányzat elvonja a teljes gépjármű... Tovább...
  • Sajnos nem csak az említett önkormányzati kör kerül-került nehéz helyzetbe, hane... Tovább...
  • Ez aztán az ügyfélbarát ügyintézés. És a dolgozók mit szóltak ehhez. 42 óra/hét,... Tovább...
  • A magyar vidék - elsősorban a kis falvakra, városokra gondolok - halott. Nincs é... Tovább...
  • A leírtaktól nagyobb a baj a kistelepüléseke n ahol az adóerő képesség még a 100... Tovább...
  • Tisztelt Államtitkár Úr! Megadóztathatju k-e az önkormányzat közigazgatási terül... Tovább...
  • Á, dehogy fenyegeti pénzügyi csőd az önkormányzatoka t?! A kormány elvonja a tel... Tovább...
  • Az adott településen a helyi önkormányzat, illetve a polgármesteri hivatal a leg... Tovább...
  • ...elég nekünk ez a szorzó. Varga Mihálytól kapott - pár évvel ezelőtti 40.-Ft-o... Tovább...
  • Az 1990-es rendszerváltozá s , a demokrácia egyik alap pillére volt - sajnos már... Tovább...
  • Dolgozik az önkormányzati hivatalokban kb. 30.000. köztisztviselő. Többek között... Tovább...
  • Amennyiben a kormányzat elveszi az önkormányzatokt ól a maradék bevételeket is, ... Tovább...
  • Nem egészen jó az okfejtés. Az önkormányzatok mindent megtettek amit megtehettek... Tovább...