Hirdetés
Elektromos buszok beszerzéséhez kormányzati támogatást kapnak a hazai települések PDF Nyomtatás
2019. július 10. szerda, 07:00

ebuszA nemzeti buszstratégia keretében 35,9 milliárd forint támogatást biztosít a kormány a következő tíz évben környezetbarát, döntően elektromos buszok beszerzéséhez a 25 ezer lakosnál nagyobb településeken - jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

  • Kaderják Péter kiemelte, hogy a kormány a buszbeszerzéshez maximum 20 százalékos támogatást nyújt a járműcserét tervező önkormányzatoknak, illetve helyi közlekedési társaságoknak. A teljes beruházási költség mintegy 160 milliárd forint, ebből a számítások szerint 1290 új busz állhat üzembe a nemzeti buszstratégia részét képező zöld busz program keretében.
  • György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hangsúlyozta: a program összekapcsolja a gazdaságfejlesztést és a klímapolitikát.
  • A buszbeszerzés folyamatos lesz, lehetőség szerint legalább 50 százalékos hazai hozzáadott érték mellett. Már vannak a megfelelő járművek gyártására képes vállalatok Magyarországon, és a piaci szereplők a közösségi közlekedés igényeit ismerve fel tudnak készülni a megrendelésekre, illetve versenyképes ajánlatot tudnak adni - fejtette ki.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Amennyiben a kormányzat elveszi az önkormányzatokt ól a maradék bevételeket is, ... Tovább...
  • Nem egészen jó az okfejtés. Az önkormányzatok mindent megtettek amit megtehettek... Tovább...
  • A magyar önkormányzatisá g végét jelenti a még megmaradt néhány bevételi forrás ... Tovább...
  • Én azt hallottam, hogy akik már megkapták egész évre (számfejtés), azoknak az em... Tovább...
  • Ez a keret emelés kb. olyan segítség az önkormányzatokn ak, mint amikor azt mond... Tovább...
  • Az elmúlt években megkezdődött - egyébként teljesen elhibázott és értelmetlen - ... Tovább...
  • Miért nem hallani panaszt a kis falvakból? Na vajon miért? Aki ismeri a rendszer... Tovább...
  • A cafeteria keret felemelése nagyon jó ötlet, de az önkormányzatok a 200 ezret s... Tovább...
  • Na akkor magos képviselő hölgyek és urak, akik tegnap még zöldségesek, fodrászok... Tovább...
  • Miért jó az, hogy csődbe mennek önkormányzatok? Kinek jó ez - persze senkinek, d... Tovább...
  • A szegénység és a kosz nem kötelezően együtt járó dolog. ha valaki nem dolgozik,... Tovább...
  • Nem tájékoztatást kell kérni, hanem pénzt, mert - különösen a kicsi, szegény - ö... Tovább...
  • Mint évek óta. Úgy gondolják, majd kigazdálkodjuk azt a pár %-os eltérítést, nek... Tovább...
  • Ez érdekes egyeztetés lesz a kormány és az önkormányzatok között. A kormány el a... Tovább...
  • Az ügyfelek részére nem lesz egyszerűbb a közigazgatási eljárás, sőt sokkal nehe... Tovább...