Hirdetés
Vis maior pénz a bajba jutott településeknek PDF Nyomtatás
2018. január 18. csütörtök, 09:00

arviz01Csaknem 790 millió forint vis maior támogatás odaítéléséről döntött még tavaly december második felében Pintér Sándor belügyminiszter, ezzel összesen 47 település kap központi segítséget – tájékoztatott a Kormány.hu. Az aktuális ütemben 9,3 millió forint védekezéshez és 780,4 millió forint helyre­állításhoz kapcsolódó támogatásról született döntés.

A belügyi tárca vezetője 2017-ben összesen tizenháromszor ítélt oda vis maior támogatásokat, amelyeknek köszönhetően összesen több mint 7,6 milliárd forintot kaptak a bajba jutott önkormányzatok.

A legutolsó döntésnél a legnagyobb segítséget a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Piricsének ítélték oda, az önkormányzatnak két tételben összesen több mint 72,3 millió forint jut. Orosz László polgármester elmondta, nagy esőzés volt a település környékén, a csapadék alá­mosta az utakat, kárt tett az árkokban a szegregátumok közelében, amelyeket rendbe kell tenni.

– A terület homokos, így egy jelentősebb esőzés könnyebben rongálja meg az utakat – hangsúlyozta Piricse első embere. Kérdésre beszámolt arról is, hogy a támogatásokhoz az önkormányzatnak is hozzá kell járulni a támogatási összegek tíz százalékával.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Az önkormányzatok kivéreztetéséve l Magyarország megszűnt demokrácia lenni. Itt ... Tovább...
  • Úgy adna, hogy elvesz? Tovább...
  • "...várhatóan ősszel elveszik az önkormányzatokt ól és centralizálják az iskolai... Tovább...
  • Nem késő ez a tárgyalás?! Az önkormányzatokn ak február 15-ig el kellett fogadni... Tovább...
  • Egyáltalán létezik még önkormányzatisá g, vagy a kormány fű alatt ezt is megszün... Tovább...
  • Az eszem megáll. Már most is komoly vitáink vannak az uborkafára felkapaszkodott... Tovább...
  • Nálunk egyelőre egy fő érintett. 59 éves férfi fél tüdővel, mentális problémákka... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ak törvény szerint február 15-ig el kell fogadnia az adott év... Tovább...
  • Uncsinak: A köztisztviselő hivatásának tekinti a munkáját, és ha mind felállna k... Tovább...
  • Uncsinak válaszul - azért nem mennek el az önkormányzati köztisztviselők máshová... Tovább...
  • ...azért, mert ez nem a te eszedhez való. Meséld már el, hogy egy kisebb városb... Tovább...
  • Ha olyan k.jó szakemberek ennyire nincsenek megfizetve, felmerül a kérdés, miért... Tovább...
  • Magyar Köztisztviselők , Közalkalmazotta k és Közszolgálati Dolgozók Szakszervez... Tovább...
  • ...nagyon oda kellene csapni arra az asztalra, ahonnan a kenyerünket kapjuk! Ide... Tovább...
  • Az önkormányzatok tönkretétele az ország tönkretétele! Minden magyar valamilyen ... Tovább...