Hirdetés
Emelkedik az állatvédelemre szánt összeg jövőre PDF Nyomtatás
2017. november 13. hétfő, 10:00

kutya3Az állatvédelem közös felelősség, erősödéséért az állattartók, az önkormányzatok, a civil szervezetek, a kormányzati szervek, az oktatás, a hatóságok és az igazságszolgáltatás is sokat tehetnek.

Jövőre 54 millió forintra emelkedik az állatvédelemre szánt összeg, amelyből szemléletformáló és ivartalanító programok indulhatnak, valamint korszerűsödhetnek a menhelyek és az ebrendészeti telepek – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM).

A kormány az anyagi támogatáson túl a jogi eszközök szigorításával is segíti az állatvédelmet, több törvénymódosításon is dolgoznak az állatvédőkkel közösen. Hozzátették, hogy az állatvédelemről és a felelős állattartásról szóló ismereteket az iskolai tantervbe is be kell illeszteni, mivel a figyelemfelhívás az első és legfontosabb lépés az állatok elleni bűncselekmények megelőzése és visszaszorítása érdekében. Felidézték, hogy az elmúlt években közel 3 milliárd forint jutott állatvédelemre, a 2013-ban életbe lépett új Büntető törvénykönyv pedig a korábbi szabályozáshoz képest jelentős szigorítást vezetett be. A kormány európai viszonylatban is szigorúan bünteti az állatokat bántalmazóit, az állatkínzás bűncselekménye 2 évig terjedő, minősített esetei 3 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók.

Az FM javaslatára bevezetett kötelező chipezésnek köszönhetően alig 5 év alatt 30 ezerről 20 ezerre csökkent a menhelyre került kutyák száma, ivartalanítási programjuk idén is folytatódik az Állatorvostudományi Egyetem segítségével, a felelős állattartásra pedig számos kormányzati program és kiadvány hívja föl a figyelmet (Szabad a gazdi program, Látótárs projekt, Kutyakötelesség című kiadvány – közölte a minisztérium.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Az önkormányzatok kivéreztetéséve l Magyarország megszűnt demokrácia lenni. Itt ... Tovább...
  • Úgy adna, hogy elvesz? Tovább...
  • "...várhatóan ősszel elveszik az önkormányzatokt ól és centralizálják az iskolai... Tovább...
  • Nem késő ez a tárgyalás?! Az önkormányzatokn ak február 15-ig el kellett fogadni... Tovább...
  • Egyáltalán létezik még önkormányzatisá g, vagy a kormány fű alatt ezt is megszün... Tovább...
  • Az eszem megáll. Már most is komoly vitáink vannak az uborkafára felkapaszkodott... Tovább...
  • Nálunk egyelőre egy fő érintett. 59 éves férfi fél tüdővel, mentális problémákka... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ak törvény szerint február 15-ig el kell fogadnia az adott év... Tovább...
  • Uncsinak: A köztisztviselő hivatásának tekinti a munkáját, és ha mind felállna k... Tovább...
  • Uncsinak válaszul - azért nem mennek el az önkormányzati köztisztviselők máshová... Tovább...
  • ...azért, mert ez nem a te eszedhez való. Meséld már el, hogy egy kisebb városb... Tovább...
  • Ha olyan k.jó szakemberek ennyire nincsenek megfizetve, felmerül a kérdés, miért... Tovább...
  • Magyar Köztisztviselők , Közalkalmazotta k és Közszolgálati Dolgozók Szakszervez... Tovább...
  • ...nagyon oda kellene csapni arra az asztalra, ahonnan a kenyerünket kapjuk! Ide... Tovább...
  • Az önkormányzatok tönkretétele az ország tönkretétele! Minden magyar valamilyen ... Tovább...