Hirdetés
Érdemi tárgyalásokat és fizetésemelést követel a közszolgálati dolgozók szakszervezete PDF Nyomtatás
2016. október 03. hétfő, 08:00

fizeteseÉrdemi tárgyalásokat és fizetésemelést követel a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ). A szervezet elnöke erről az önkormányzatok napja alkalmából a Belügyminisztérium budapesti épülete előtt megtartott sajtótájékoztatón és demonstráción beszélt a hét végén – írja a szakszervezetek.hu.

Boros Péterné hangsúlyozta: a Belügyminisztériumban a hivatalos ünnepen számos település polgármestere kap kitüntetést. Mint mondta, ehhez őszintén gratulálnak, de a kormány nekik még nem adott okot arra, hogy megelégedéssel ünnepelhessenek.

Hozzátette: örülnek ugyan annak, hogy - részben az ő fellépésüknek köszönhetően - a járási hivatali dolgozók keresetét rendezte a kormány, ugyanakkor ez „elfogadhatatlan és indokolatlan bérfeszültséget okoz”, aminek következménye az elvándorlás az önkormányzati hivatalokból.

A demonstráción, amelyen az MKKSZ elnöksége vett részt, a szervezet elnöke felidézte: két héttel ezelőtt azért sztrájkoltak az önkormányzati dolgozók, mert nyolc éve nem emelkedett a bérük, döntő többségük fizetése régen a hivatalos létminimum alatt van. Emellett a kistelepülések polgármestereinek „méltatlanul alacsony díjazása” miatt is felemelték szavukat.

„Sztrájkjaink sikeresek, de eredménytelenek voltak” - fogalmazott, hozzátéve, hogy ezért az önkormányzatok ünnepén ismételten követelik kollégáik fizetésének emelését és a korrekt életpálya-szabályozást, amelyhez elkészítették a saját törvényjavaslatukat is.

Boros Péterné szólt a hátrányos helyzetű települések önkormányzatairól is. Emlékeztetett arra, a helyi önkormányzatok európai chartája kötelezi az államot, hogy a pénzügyileg gyengébb helyi önkormányzatokat védje és az egyenlőtlen pénzügyi erőforrásokat kiegyenlítse.

Kitért arra, hogy az önkormányzatok napján az 1990-es első szabad önkormányzati választásokra emlékezik az ország. Ekkor születtek meg a „magyar nép valódi önkormányzatai” vagyonnal, saját iskolával, egészségügyi szolgálattal, művelődési intézményekkel, adóbevétellel. Ezek olyan értékek, amelyek megérdemlik az ünneplést - közölte.

Mára azonban - tette hozzá - sok minden megváltozott: a vagyon, a jogkör, a saját intézmények és a bevételek is erősen megfogyatkoztak.
„A helyi társadalom, a lakosság legközvetlenebb ügyei és érdekei kerülhetnek veszélybe, ha maradék feladataikkal működésképtelenné válnak az önkormányzatok hivatalai” - mondta az MKKSZ elnöke.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • ...jó és most mi van? Jah", 2021!! (el sem olvasom, rég túl vagyunk az... Tovább...
  • Jelentősen nőttek az önkormányzatok adóbevételei - mely adóbevételeket... Tovább...
  • A II,kerületben 140 embernek van 40 négyzetméteres területe kárpótlás ... Tovább...
  • Budapesten, néhány nagyvároson és a közvetlen környékükön kívül ez az ... Tovább...
  • Dejó"! Olyan jó ezeket a statisztikákat olvasni! Tovább...
  • Nagyon régóta vártunk erre már ! Az ügyvédeket valahogy mellőzni kelle... Tovább...
  • Állami pénzből - adófizetői pénzből - felépítve, állami pénzből fennta... Tovább...
  • Fel kellene végre ismerni" kedves ÁSZ és kormány, hogy már nem kiválts... Tovább...
  • Ember, ez komoly? Falusi hivatalokban garantált bérminimumért dolgozó ... Tovább...
  • Adjatok még pluszba 2 embert minden közös önkormányzati hivatalnak, és... Tovább...
  • Egy átlagos magyar falu az alábbi gondokkal küzd - nincs munkahely a t... Tovább...
  • Néha elgondolkodom, hogy 2006 óta történt e lényegi elmozdulás a magya... Tovább...
  • Valahogy az önkormányzatok támogatása nem nőtt sz ötszörösére, sőt az ... Tovább...
  • Soha nem is lesz...:( Tovább...
  • Ott a bűvös szó: "STATISZTIKAILA G" Tovább...