Hirdetés
Parlagfű: 11 millió forintnyi bírság PDF Nyomtatás
2016. szeptember 09. péntek, 09:00

parlagfu1Mintegy 3 ezer hektárnyi parlagfüves területet találtak a hatóságok július elseje óta. Az elmúlt hónapokban összesen 11 millió forint értékben szabtak ki büntetést – mondta az InfoRádiónak a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese.

Az idén ellenőrzött 2,3 millió hektárnyi területből 3 ezer hektár volt parlagfűvel szennyezett, amiért eddig 11 millió forintos bírság járt – közölte Szalkai Gábor.

Hozzátette, hogy a bírság mértéke a terület elhelyezkedésétől, kitettségétől, és a fertőzött terület nagyságától függően 15 ezertől 5 millió forintig terjedhet.

Az idén felderített összterület nagysága nagyobb, mint tavaly, míg a fertőzött terület nagysága átlagosnak mondható annak ellenére, hogy az idei meleg, csapadékos időjárás különösen kedvezett a parlagfű csírázásának és kikelésének – ismertette a főosztályvezető-helyettes.

Úgy látja, a földtulajdonosok, földhasználók egyre inkább jogkövetőek, és önként elvégzik a parlagfű-mentesítést.

„A kollégáim idén is több megyében bejárással ellenőrizték a földterületeket, és lesz rendőrségi helikopterekről történő légi felderítés is” - tudatta Szalkai Gábor.

Az ellenőrzés gyakorlatilag a vegetációs időszak végéig, általában október közepéig tart.

„Még nem vagyunk elkésve. Aki megakadályozza a termésfejlődést, még nagyon sokat tehet a jövő évi parlagfűfertőzés ellen. Úgyhogy mindenki, aki parlagfüvet lát, húzza ki, kaszálja le, esetleg növényvédőszeres védekezéssel, gyomirtással mentesítse a területét – úgy, ahogy ez gyakorlatilag zajlik a fertőzött napraforgótáblákon. Hiszen a fertőzött napraforgótáblák az egyik legnagyobb pollenadó területek napjainkban” - tanácsolta a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Ha 200.000.-Ft lesz a minimálbérez a köztisztviselők nél, közalkalmazo... Tovább...
  • Köztisztviselő voltam, még mindig tudok röhögni ezen a témán. Tovább...
  • Ez most komoly? Nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek! Szóval: diplomás... Tovább...
  • FELHÁBORÍTÓ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ezen a felületen ilyet leírni, gyomo... Tovább...
  • "Habár elsőre alacsonynak tűnik a köztisztviselői bértábla illetményal... Tovább...
  • "Habár elsőre alacsonynak tűnik a köztisztviselői bértábla illetményal... Tovább...
  • Ezt a bértáblát honnan vették? A 2011. évi CXCIX. törvény [ Kttv. ] 1.... Tovább...
  • Most leírja és megmagyarázza" a cikk írója, hogy ki és mennyit kereshe... Tovább...
  • A mindenkori tárgyév költségvetési törvényében meghatározott köztisztv... Tovább...
  • Aha, nem lesz posta bezárás, csak nem nyitnak ki! 10 községnek lesz 1 ... Tovább...
  • Igen a választásokig. Szakmai berkekből származó vélemény szerint lega... Tovább...
  • De miért nem nyilvános - hiszen az ország érdekét szolgálja, vagy nem?... Tovább...
  • Lassan minden területen ez lesz - orvosi végzettség nélkül a háziorvos... Tovább...
  • Igen, meg 32.000. önkormányzati igazgatásban dolgozó köztisztviselő! A... Tovább...
  • ...jó és most mi van? Jah", 2021!! (el sem olvasom, rég túl vagyunk az... Tovább...