Hirdetés
Hazánkba látogatott az Európai Virágos Városok és Falvak zsűrije PDF Nyomtatás
2016. július 07. csütörtök, 08:30

viragosIdén júliusban huszonhatodik alkalommal kereste fel az Európai Virágos Városok és Falvak zsűrije Magyarországot. Az idei verseny során hazánkat Mosonmagyaróvár képviseli város kategóriában, falu kategóriában pedig Dunakiliti indult. A két település a 2015. évi „Virágos Magyarországért” környezetszépítő versenyben elnyert első helyezésével vívta ki a jogot Magyarország képviseletére az európai megmérettetésben.

Az Entente Florale Europe elnevezésű verseny Európa legrégibb és legsikeresebb virágosítási mozgalma. 1975-ben indult útjára, és az idei évben 8 ország, 15 ezer települését, mintegy negyven millió embert képes évente összefogni. A legjobbak közé idén csak 12 település kerül be. A verseny követelményrendszerében a virágosítás mellett nagy hangsúllyal szerepelnek a környezetvételem, az ökológia, a környezettudatos oktatás, a természeti és épített örökség megőrzése, a korszerű hulladék- és energiagazdálkodás és a tájvédelem szempontjai. A zsűritagok kiemelt figyelmet fordítanak a település tisztaságára, graffiti mentességére. A verseny nagy kihívást jelent minden benevező városnak, illetve falunak, hiszen a mezőny nagyon erős, a résztvevők olyan elismerten magas színvonalú környezeti kultúrával rendelkező országok, mint Hollandia, Németország, Ausztria, Belgium, de erős versenytárs Csehország, Szlovénia és Írország is.

A versenyben részt vevő országok képviselőiből álló zsűri idén július 2-4. között kereste fel Mosonmagyaróvárt és Dunakilitit, a látogatásuk nagy megtiszteltetés volt mindkét település számára, ugyanis a zsűrizést követő értékelés során a zsűritagok hasznos szakmai tanácsokkal is ellátták a települések képviselőit a továbbfejlődés érdekében.

A zsűri elnöke, Rudi Geerardyn (Belgium) összefoglalójában kiemelte, hogy mindkét település jelentős, látható fejlődésen ment át az elmúlt évek során. Mind Mosonmagyaróváron, mind Dunakilitin örömmel látta a szakmai zsűri a települések életében nagy szerepet játszó civil szervezetek környezetszépítő tevékenységének eredményeit, amelyek az önkormányzatok erőfeszítéseit is megkoronázzák. Az óvodákban tett látogatások bebizonyították a zsűritagok számára, hogy Mosonmagyaróváron és Dunakilitin már a legkisebbek környezeti oktatására is nagy figyelmet fordítanak.

Az európai verseny díjkiosztó ünnepségére 2016. szeptember 23-án kerül sor Brnóban. Ekkor derül ki, hogy a benevezett települések közül melyek lesznek a legjobbak. Magyarország huszonhat éve vesz részt a versenyben, eddig 9 arany-, 23 ezüst-, 10 bronzérmet és 10 Európa díjat nyert.

(OrientPress)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • De miért nem nyilvános - hiszen az ország érdekét szolgálja, vagy nem?... Tovább...
  • Lassan minden területen ez lesz - orvosi végzettség nélkül a háziorvos... Tovább...
  • Igen, meg 32.000. önkormányzati igazgatásban dolgozó köztisztviselő! A... Tovább...
  • ...jó és most mi van? Jah", 2021!! (el sem olvasom, rég túl vagyunk az... Tovább...
  • Jelentősen nőttek az önkormányzatok adóbevételei - mely adóbevételeket... Tovább...
  • A II,kerületben 140 embernek van 40 négyzetméteres területe kárpótlás ... Tovább...
  • Budapesten, néhány nagyvároson és a közvetlen környékükön kívül ez az ... Tovább...
  • Dejó"! Olyan jó ezeket a statisztikákat olvasni! Tovább...
  • Nagyon régóta vártunk erre már ! Az ügyvédeket valahogy mellőzni kelle... Tovább...
  • Állami pénzből - adófizetői pénzből - felépítve, állami pénzből fennta... Tovább...
  • Fel kellene végre ismerni" kedves ÁSZ és kormány, hogy már nem kiválts... Tovább...
  • Ember, ez komoly? Falusi hivatalokban garantált bérminimumért dolgozó ... Tovább...
  • Adjatok még pluszba 2 embert minden közös önkormányzati hivatalnak, és... Tovább...
  • Egy átlagos magyar falu az alábbi gondokkal küzd - nincs munkahely a t... Tovább...
  • Néha elgondolkodom, hogy 2006 óta történt e lényegi elmozdulás a magya... Tovább...