Hirdetés
Kerékpárosbarát települések idén PDF Nyomtatás
2015. május 26. kedd, 06:00

kerekparosbarat2015Átadták a Kerékpárosbarát település és munkahely 2015 pályázatok díjait; a települések közül idén Győr, a munkahelyek kategóriában a kiskunhalasi Halasi Média lett az abszolút győztes. Az első alkalommal kiosztott közönségdíjat mindkét kategóriában Jánoshida vehette át pénteken Vácott.

A kerékpárosbarát címet ebben évben 55 önkormányzat és 67 munkahely nyerte el. Az elismeréseket átadó Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte, hogy még soha ennyien nem nyerték el vagy újították meg a címet (összességében 62 település és 72 munkahely pályázott).

Az államtitkár felidézte, hogy idén kilencedik alkalommal mérettethették meg magukat a jelentkezők az NFM és a Kerékpáros Magyarország Szövetség (KMSZ) közös pályázatán, melynek egyik legfontosabb célja a figyelemfelhívás. Arra szeretnék ösztönözni a településeket és a munkahelyeket, hogy a megfelelő infrastruktúra kialakításával, szemléletformálással tegyék lehetővé, biztonságossá és vonzóvá a környezetbarát kerékpáros közlekedést. Ha a munkahelyi vezetők és az önkormányzati tisztviselők jó példát mutatnak, ezzel népszerűsítik a programot – mondta az államtitkár, s úgy folytatta: ugyanakkor a feltételeket is kell teremteni. Jelenleg 28 helyen zajlik kerékpárút-építés, 50 áll előkészítés alatt, és közülük mintegy 20 még ebben az évben forrásokhoz jut. 2020-ig 50 milliárd forintot kívánnak útépítésre fordítani - ígérte.

A települések között az idén élen végző Győrt képviselő Polgári István önkormányzati csoportvezető arról számolt be, hogy már zajlik a város újabb jelentős kerékpáros fejlesztése: megkezdődött a „Győr Bike”, azaz az uniós támogatással megvalósuló közösségi kerékpárkölcsönző rendszer kivitelezése, és a befejezés idén őszre várható.

Király Gábor, a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. programszervezője egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy az igazán sikeres megvalósításhoz szükség van arra, hogy a munkahelyi vezető is támogatója legyen az ügynek, valamint elengedhetetlen a „tett, a kapcsolat, az összefogás és a barátság” a sikeres klubmozgalommá váláshoz.

Idén először közönségdíjakat is átadtak: az újonnan bevezetett elismerésre online felületen keresztül vagy egy applikáció segítségével bárki nevezhette települését vagy munkahelyét, és szavazhatott is rájuk. A közönségszavazáson 24 településre több mint 11 ezer szavazat érkezett, 14 munkahelyre pedig több mint 45 ezer szavazat, az online kampány és a közösségi oldal közel 300 ezer embert ért el. A közönségdíjat idén mindkét kategóriában Jánoshida, illetve a település Szent Norbert Idősek Klubja nyerte el. A díjátadó ünnepségnek otthont adó Vác tavaly megnyerte a rangos elismerést, és idén is birtokosa lett a kerékpárosbarát település címnek.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Az elmúlt években sem nagyon működött az ügyeleti rendszer. Leginkább ... Tovább...
  • Na ezt a 366 postát sem ideiglenes zárják be, hanem véglegesen. Magyar... Tovább...
  • Sajnos a megállapítás IGAZ! Hatalmas pénzeket nyúltak le, nagyon sokan... Tovább...
  • Örülünk, de mi lesz a Tésai bekötőúttal, illetve a 1201-es út (Szob - ... Tovább...
  • Aha - az egyházak kedvezményesen kapják a gázt, az intézmények tucatja... Tovább...
  • menstruacios gorcs: https://kdnp.hu/ Az érdekszövetségb ől és a vissza... Tovább...
  • Na-persze! A fizetések rendezéséről azóta nincs szó! Ennyi!!!! Menjünk... Tovább...
  • Ez igen! Gratulálok a tankernek is és a kormányának is! Így kell ezt! ... Tovább...
  • Most soroltam 3.000.-Ft-tal, 35 évnyi munka után. Hát köszönöm szépen!... Tovább...
  • Oké, legyen 18 fok. DE: nagyon sok kistelepülés hivatalában 1-2 ember ... Tovább...
  • Egy dolog az, hogy mondjuk 18 fokban dolgozik a köztisztviselő (ülőmun... Tovább...
  • Mese! A környezetemben élők közül senkinek nem nőtt ennyivel a kereset... Tovább...
  • Ja! Persze 20 %. Kivéve a közigazgatás, az önkormányzatok! Évek óta se... Tovább...
  • Kevés. Ja és egyébként mi lesz jövőre - mert tendencia szerint még nag... Tovább...
  • Majd csak ezután fog igazán csökkenni, szeptembertől jönnek a megemelt... Tovább...