Hirdetés
Nem történt természetkárosítás, de nem volt engedély PDF Nyomtatás
2015. február 24. kedd, 08:00

papp laszlo debrecenA debreceni Nagyerdőben kiirtott aljnövényzettel kapcsolatos vizsgálat szerint az érintett területen sem a védett növényzetben, sem a védett állatállományban nem következett be természeti károkozás. Ezt a város polgármestere közölte a nyilvánossággal, a vizsgálatot a Tiszántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség végezte.

Azt ugyanakkor elismerte Papp László polgármester, hogy a munkálatokhoz nem volt meg az előzetes szakhatósági engedély. Ezért a munkák azonnali leállítása mellett megszüntették a szakmai irányításért és az engedélyek beszerzéséért felelős városházi alkalmazott munkaviszonyát. Papp László köszönetet mondott azoknak a természetvédő civil szervezeteknek, amelyek felhívták a figyelmet az engedély nélkül végzett munkára. Közölte: amint megkapják az engedélyeket, a természetvédelmi előírások maradéktalan betartásával folytatják a Nagyerdő parkerdei területének megtisztítását, az aljnövényzet ritkítását, hogy tavasszal megújulva fogadhassa a látogatókat a terület.

A környezetvédelmi felügyelőség védett fajok élőhelyének károsítása miatt indított eljárást az ügyben. Az engedély nélkül megkezdett munkálatokkal "zavaró hatás" történhetett a parkerdőben lévő élőhelyeken, de "az ország természetvédelmi helyzetére, a térség természeti állapotának egészére nincs jelentős hatással a cserjeirtás, valamint azt fészkelési időszakon kívül végezték, így közvetlenül nem okozta védett fajok egyedeinek károsodását" - idézte szöveghűen a hatóság megállapítását Szekeres Antal, a debreceni polgármesteri hivatal jegyzője.

Tíz nappal ezelőtt Szabó Rebeka, a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja, szakpolitikusa korábban közleményt adott ki az ügyben, amely szerint természetkárosításért feljelentést tesznek, és írásbeli kérdéssel fordulnak Fazekas Sándor illetékes miniszterhez. A PM azt írta: "parkrekonstrukció címén, közel egymilliárd forint értékű uniós támogatással, engedély nélkül dolgozó közmunkások irtották ki a védett debreceni Nagyerdő aljnövényzetét".

Kelemen Béla, a TIKTF igazgatója erre reagáló közleményében kijelentette: a felügyelőség minden szükséges intézkedést megtett, amint tudomást szereztek az esetről. "Azonnal értesítettük az önkormányzat jegyzőjét, mint helyi természetvédelmi hatóságot. A jegyző képviseletében az igazgatási osztály a tevékenységet azonnal betiltotta, a kivágott cserjéket elszállíttatja a helyszínről, hogy ne helyben darálják össze, és ezzel ne zavarják a fészkelni kezdő madarakat" - írta az igazgató. Az ügyben a jegyző engedély nélküli tevékenység miatt, a környezetvédelmi felügyelőség pedig védett fajok élőhelyének károsítása miatt indított eljárást. A polgármesteri hivatal felelősségre vonást és a személyi konzekvenciákat ígért, ha valóban megtörtént a természetvédelmi szabályok durva megsértése.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Semmi nem fog addig változni, míg mindenki haláli nyugalommal dolgozz... Tovább...
  • Ezt mondjuk kizártnak tartom, hogy az ukrajnai menekültek nem tudnak/t... Tovább...
  • Semmi másra nem "használja" a kormányzat az önkormányzati köztisztvise... Tovább...
  • Ez bizony a kormány sara, ha elveszi a bevételeket az önkormányzat(ok ... Tovább...
  • Nógrád megye, azon belül is Kelet-Nógrád a sor végén kuksol, olyan kic... Tovább...
  • Ezt Mészárossal, Garancsival meg a többi oligarchával is megbeszélte a... Tovább...
  • Szeretem ezt a türelemre intő szavakat, meg az "áldozat" hibáztatást. ... Tovább...
  • Az Orbán kormánynak az elmúlt 12 évben sikerült teljesen szétverni a 2... Tovább...
  • Talán a mai kormány tagjai elfelejtették, hogy Magyarországon is szeku... Tovább...
  • Legfőképpen az ÁSZ elnök életminőségét - 2022. január 1-től a havi jöv... Tovább...
  • 2019-ben megválasztottuk a választási bizottságok tagjait, póttagjait!... Tovább...
  • Remélem többen is követni fogják őket... Tovább...
  • 2008 óta nem változott az illetményalap, ilyen szakszervezette l nem i... Tovább...
  • Az önkormányzati dolgozókra vonatkozó illetmény szó szerint gyalázatos... Tovább...
  • Szeretném tudatni országunk vezetésével, hogy ezt a rendkívül bonyolul... Tovább...