Hirdetés
Közterület- és közbiztonsági program indul PDF Nyomtatás
2014. augusztus 12. kedd, 06:00

pava zsoltAz utcai járőrszolgálat fokozásával, az utak fejlesztésével és más intézkedésekkel is javítják Pécsen a közbiztonságot - jelentette be a polgármester. Elmondta: a rendőrség és az önkormányzat az elmúlt évben több lépést is tett a városi közbiztonság növelése érdekében. Növelték a közterület-felügyelők számát, a rendőrség megerősítette az utcai járőrszolgálatot, új térfigyelő kamerákat helyeztek működésbe, és anyagilag támogatják a polgárőröket.

Páva Zsolt a város közterület- és közlekedésbiztonsági programjáról tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a rendőrség és a közterület-felügyelet után felkérték a városi tulajdonú Biokom Nonprofit Kft.-t, hogy a városüzemeltetésért felelős társaság is tegyen meg minden tőle telhetőt a biztonság fokozása érdekében. Ennek részeként augusztustól a társaság munkatársai éjjel-nappal közösen járőröznek a rendőrökkel, autóval és gyalogosan, Pécs belterületén, a parkokban, a parkolókban, a parkerdőkben.

Emellett különböző közlekedésbiztonsági beruházásokkal jelentősen javítanák a polgármester szerint az átlagosnál jelenleg sem rosszabb baleseti statisztikákat a megyeszékhelyen. A biztonságos közlekedés érdekében az összes pécsi úton átfesti a társaság az útburkolati jeleket, figyelmeztető piktogramokkal látja el az úttestet. Számos gyalogátkelőhelynél piros festéssel emelik ki a fehér csíkokat, minden zebránál növelik a világítótestek hatékonyságát, és új helyeken is létesülnek átkelők a következő hetekben.

A balesetveszélyes helyszínekre a járművezetőket a sebességükről tájékoztató kijelzőket, ledes figyelmeztető táblákat, napelemes sárga villogókat helyeznek ki - sorolta Páva Zsolt. Az elöregedett szalagkorlátokat kicserélik, új bicikliutakat festenek fel a belvárosi, egyetemvárosi szakaszokon, és minden olyan kereszteződésben megmetszik a fákat, a bokrokat, ahol ezzel segíteni tudják a járművezetőket.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • Nagyon régóta vártunk erre már ! Az ügyvédeket valahogy mellőzni kelle... Tovább...
  • Állami pénzből - adófizetői pénzből - felépítve, állami pénzből fennta... Tovább...
  • Fel kellene végre ismerni" kedves ÁSZ és kormány, hogy már nem kiválts... Tovább...
  • Ember, ez komoly? Falusi hivatalokban garantált bérminimumért dolgozó ... Tovább...
  • Adjatok még pluszba 2 embert minden közös önkormányzati hivatalnak, és... Tovább...
  • Egy átlagos magyar falu az alábbi gondokkal küzd - nincs munkahely a t... Tovább...
  • Néha elgondolkodom, hogy 2006 óta történt e lényegi elmozdulás a magya... Tovább...
  • Valahogy az önkormányzatok támogatása nem nőtt sz ötszörösére, sőt az ... Tovább...
  • Soha nem is lesz...:( Tovább...
  • Ott a bűvös szó: "STATISZTIKAILA G" Tovább...
  • A hatóság a döntését éven belül visszavonhatja, és hozhat helyette új... Tovább...
  • Bocsi, de tavasz óta szinte minden kőzműv.int.stb. zárva van, vagy kor... Tovább...
  • A mélyszegénység Magyarországon nem szűnt meg - javasolnám a KSH stati... Tovább...
  • A kutya se jön már ide dolgozni! Innen csak elmennek/felmon danak az e... Tovább...
  • Az én fizetésem közelében sincs! Tovább...