Hirdetés
Hegmanné: a vízi közműveknél az integráció elősegítése a központi cél PDF Nyomtatás
2013. július 05. péntek, 09:00

vizmAz államtitkár a szektor legsúlyosabb terhének nevezte a szétaprózottságot – írja a hirado.hu.

A hazai vízi közmű cégek integrációjának köszönhetően gazdaságosabbá válhat a vállalatok üzemeltetése, és a kormány rezsicsökkentő intézkedései is gyorsabban, hatékonyan valósulhatnak meg - hangsúlyozta Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára szerdán Kiskörén, a helyi vízmű technológiai fejlesztésére hivatott projekt záró rendezvényén.

Az államtitkár a szektor legsúlyosabb terhének nevezte a szétaprózottságot. Az elmúlt húsz évben több mint 300 vízi közmű cég működött az országban, ezért 2010 után elsődleges kormányzati cél volt az integráció elősegítése - mondta. 
Az integrációval becslések szerint körülbelül negyedére csökkenhet a vízközmű cégek száma, miközben javulhat a szektor vállalatainak hatékonysága, és gazdaságosabbá válhat működésük - tette hozzá a vagyonpolitikai terület vezetője. Az integráció abban is segít a kormánynak, hogy hatékonyan és gyorsan megvalósulhassanak a rezsicsökkentéshez kapcsolódó elhatározások, hiszen júliustól az eddiginél 10 százalékkal kevesebb víz- és csatornadíjat kell fizetniük a fogyasztóknak - mutatott rá a politikus.

Hegmanné Nemes Sára elmondta: a kormány álláspontja szerint a lakosság alapvető szükségleteit kielégítő közszolgáltatást végző gazdasági társaságok nem érhetnek el extraprofitot, "sőt (...) profitot sem", ezért arra törekednek, hogy ezeknél a cégeknél az önköltség finanszírozása mellett hatékony működés alakuljon ki. A politikus jelezte: a vízi közművek körében a kormányzat jelenleg több mint 90 projekt keretében 70 milliárd forintot meghaladó értékben támogatott vagy támogat az ivóvíz minőségét, illetve az ellátás biztonságát javító beruházásokat.

A Tiszamenti Regionális Vízművek (TRV) Zrt. vagyonkezelésében lévő kiskörei vízmű technológiai fejlesztéséhez az Európai Unió és a magyar állam 187 millió forint összegű támogatást nyújtott. A beruházás nettó összköltsége 207,7 millió forint volt, az önerőt a TRV Zrt. biztosította.

A felszín alatti vízbázisra települt víztisztító művet 1968-ban állították üzembe. Elsődleges feladata a kiskörei vízlépcső építésekor szükséges ivóvízigények kielégítése volt, később pedig Kiskörét kellett vízzel ellátnia. Ugyanakkor a vízmű által kibocsátott víz már nem felelt meg az egészségügyi előírásoknak. A munkálatok során ezért felújították a víznyerő kutakat, a tisztító technológiát, valamint az 1208 méter hosszúságú vezetékhálózatot. A projekt keretében egy új, 170 négyzetméter alapterületű épület készült el, ebben klórozó helyiséget, a klórraktárt, valamint szociális és üzemviteli helyiségeket alakítottak ki. Az állami tulajdonú, szolnoki székhelyű, több mint negyvenéves Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. több mint 500 ezer fogyasztóval rendelkezik, ezzel Magyarország egyik legjelentősebb vízi közmű szolgáltatója.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Igen, meg 32.000. önkormányzati igazgatásban dolgozó köztisztviselő! A... Tovább...
  • ...jó és most mi van? Jah", 2021!! (el sem olvasom, rég túl vagyunk az... Tovább...
  • Jelentősen nőttek az önkormányzatok adóbevételei - mely adóbevételeket... Tovább...
  • A II,kerületben 140 embernek van 40 négyzetméteres területe kárpótlás ... Tovább...
  • Budapesten, néhány nagyvároson és a közvetlen környékükön kívül ez az ... Tovább...
  • Dejó"! Olyan jó ezeket a statisztikákat olvasni! Tovább...
  • Nagyon régóta vártunk erre már ! Az ügyvédeket valahogy mellőzni kelle... Tovább...
  • Állami pénzből - adófizetői pénzből - felépítve, állami pénzből fennta... Tovább...
  • Fel kellene végre ismerni" kedves ÁSZ és kormány, hogy már nem kiválts... Tovább...
  • Ember, ez komoly? Falusi hivatalokban garantált bérminimumért dolgozó ... Tovább...
  • Adjatok még pluszba 2 embert minden közös önkormányzati hivatalnak, és... Tovább...
  • Egy átlagos magyar falu az alábbi gondokkal küzd - nincs munkahely a t... Tovább...
  • Néha elgondolkodom, hogy 2006 óta történt e lényegi elmozdulás a magya... Tovább...
  • Valahogy az önkormányzatok támogatása nem nőtt sz ötszörösére, sőt az ... Tovább...
  • Soha nem is lesz...:( Tovább...