Hirdetés
Felzárkózási programok hátrányos helyzetű településeken PDF Nyomtatás
2013. február 21. csütörtök, 07:00

 

langernevictorkatalin01A kormány elsődleges feladatának tekinti a társadalmi felzárkózás fejlesztését, ezért mintegy 101 település 2657 családjának nyújt segítséget a Szociális Földprogram jóvoltából. A vidékfejlesztés a foglalkoztatáson túl a közösségek életben tartásáról is szól, a helyi közösségek összetartó ereje pedig segíti a hátrányos helyzetben élőket.

Ezt az EMMI társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára, Langerné Victor Katalin mondta a társadalmi felzárkózásban érintett szakembereknek szervezett hétfői workshopon. A megnyitón V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár hangsúlyozta, a következő időszakban a vidékfejlesztés egyik hangsúlyos eleme lesz a szegénység elleni küzdelem.

Langerné Victor Katalin kiemelte, hogy a hátrányos helyzetű térségekben induló vidékfejlesztési programok munkalehetőséget is adnak. Az agráriumban végzett munka a megélhetésen felül megbecsülést is ad. A programokban rejlő lehetőségek kihasználása esélyt jelent a hátrányos helyzetben élők számára. Az előítéleteket is csökkentheti, ha a többségi társadalom tagjai azt látják, hogy a romák keze munkája nyomán jutnak élelemhez.

V. Németh Zsolt szerint látnunk kell, hogy míg Nyugat-Európában a szegénység inkább a városokhoz kötődik, a keleti blokkban a vidékhez, ezért ennek megfelelően kell alakítani a programokat. A jövőben nagyobb hangsúlyt kapnak a közösségvezérelt helyi fejlesztések, amelyek az összetett problémák megoldásának jó eszközei.

A workshopon számos jó gyakorlatot mutattak be, köztük a 20 éves, 2013-ban is útjára induló Szociális Földprogramot, amely a résztvevőknek munkát ad és ez által megélhetést nyújt. Ezenkívül olyan ismeretekre tesznek szert a program keretében, amelyek az önfenntartásukat segítik. A program 101 hátrányos helyzetű település 2657 családján segít.

A „Társadalmi felzárkózást támogató jó gyakorlatok a vidékfejlesztés területén” című fórumot az Emberi Erőforrások Minisztériumának Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága és a Vidékfejlesztési Minisztérium Vidékfejlesztésért Felelős Államtitkársága szervezte az államigazgatás társadalmi felzárkózásban érintett szereplői, az államtitkárságok főosztályai és a háttérintézmények számára. A rendezvény az Új Széchenyi Terv keretében egy olyan projekt részeként valósult meg, amely a társadalmi felzárkózás szakpolitikai eszközeinek fejlesztését szolgálja – közölte a Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

online

Hírek hozzászólásai

  • A mélyszegénység Magyarországon nem szűnt meg - javasolnám a KSH stati... Tovább...
  • A kutya se jön már ide dolgozni! Innen csak elmennek/felmon danak az e... Tovább...
  • Az én fizetésem közelében sincs! Tovább...
  • ...lassan minden önkormányzatban IS lesznek és vannak pozitív tesztese... Tovább...
  • Hogyis??? Mikor nem működhetnek a testületek, mert a polgármester gyak... Tovább...
  • Ezen az intézkedésen látszik igazán, hogy milyen szegénység van Magyar... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ál dolgozó és az önkormányzatoka t működtető 30.000... Tovább...
  • A fiam középiskolájába n 8:15-kor kezdődnek az órák. Sokan a környező ... Tovább...
  • A magyar államháztartás hiánya 2020. júliusában elérte az egész évi te... Tovább...
  • Minden téren hátrányban.???? Tovább...
  • Tegnapi hír a MÁV-tól, hogy a Budapest-Cegléd -Szolnok vonalon 60-100 ... Tovább...
  • Homolya úrhoz képest Andersen, a nagy mesemondó a fasorban sincs. Tovább...
  • Akkor a kistelepülésen még működő postáknak is vége. Ja és ehhez csak ... Tovább...
  • Bravó, ez aztán az ügyfélbarát közigazgatás! Úgy látszik az ügyfél csa... Tovább...
  • Itt. Levegőnek sem néz bennünket a kormányunk. Van viszont remek ASP-n... Tovább...