Hirdetés
Kiemelt jelentőségű építkezés zajlik a Tiszán PDF Nyomtatás
2022. szeptember 19. hétfő, 08:00

tiszaUniós támogatással, 970 millió forintos beruházással több mint kilenc kilométeren magasítják és burkolják le a töltést a Tisza jobb partján Csongrád-Csanád megyében. A 2023 végére megvalósuló beruházás kivitelezője KÖTIVIÉP'B Kft.

Csongrád és Szeged között végig burkolt töltés készül el.

Lábdy Jenő, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki igazgatóhelyettese a projektet bemutató csütörtöki rendezvényen közölte, a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus maradványforrásaiból 40 milliárd forint érkezett a vízügyi ágazatba. A nyertes projektek közül kettőt az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (ATIVIZIG) valósíthat meg.

Kozák Péter, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (ATIVIZIG) vezetője elmondta, a fejlesztés négy település - Baks, Dóc, Sándorfalva és Algyő - árvízi biztonsága szempontjából kiemelt jelentőségű. A töltés állapota elsősorban üzemeltetési szempontból jelent nehézséget, a burkolatlan út kedvezőtlen időjárási körülmények között szinte járhatatlan. A beruházás turisztikai szempontból is fontos, hiszen a fejlesztésnek köszönhetően hamarosan Csongrád és Szeged között végig burkolt töltéskoronán haladhatnak a kerékpárosok.

Több mint 10 kilométeren makadámutat építenek ki

Borza Tibor, az ATIVIZIG műszaki igazgató-helyettese kifejtette, az Alsó-Tiszán a 19. század közepén kezdték kiépíteni a védvonalakat. Az 1879-es szegedi nagyárvizet megelőző petresi gátszakadás ezen a területen történt, majd a 2006-os árvíz idején is megcsúszott a mentett oldali rézsű egy szakaszon.

A beruházás a szegedi ártéri öblözet északi részén, az algyői hídtól a Dong-ér főcsatorna torkolatáig valósul meg. A teljes ártéri öblözetben 183.500 ember lakik, a fejlesztés közvetlenül négy település védelmét javítja.

A beruházás két részre bontható: 9276 méteren a töltést - 10-40 centiméterrel - a mértékadó árvízszintre magasítják. Emellett több mint 10 kilométeren, a töltéskoronán és a gátőrházakhoz, szertárakhoz vezető rámpákon makadámutat építenek ki, mert az az aszfaltburkolatnál sokkal rugalmasabban tudja követni a töltéstest kiszáradás vagy vízzel telítődés miatti mozgását - ismertette a szakember.

(HelloVidék)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Ezek csak részben igaz állítások. Az egész folyamatot a háború és az a... Tovább...
  • Mondja már el valaki, hogy ez mire lett jó, mert hülyén fogok meghalni... Tovább...
  • Jók ezek a statisztikai adatok. Számfényvesztés "!! Tovább...
  • Mese a köbön! Tovább...
  • Késő, már megtörtént! A kis falvakban nincs munkahely, bolt,posta, orv... Tovább...
  • A köztisztviselők "bérmegállapodá sa" hol van??? Azzal történt valami? Tovább...
  • Magyarországon - ha kormányközeli vagy - lophatsz milliárdokat, mert n... Tovább...
  • Az elmúlt években sem nagyon működött az ügyeleti rendszer. Leginkább ... Tovább...
  • Na ezt a 366 postát sem ideiglenes zárják be, hanem véglegesen. Magyar... Tovább...
  • Sajnos a megállapítás IGAZ! Hatalmas pénzeket nyúltak le, nagyon sokan... Tovább...
  • Örülünk, de mi lesz a Tésai bekötőúttal, illetve a 1201-es út (Szob - ... Tovább...
  • Aha - az egyházak kedvezményesen kapják a gázt, az intézmények tucatja... Tovább...
  • menstruacios gorcs: https://kdnp.hu/ Az érdekszövetségb ől és a vissza... Tovább...
  • Na-persze! A fizetések rendezéséről azóta nincs szó! Ennyi!!!! Menjünk... Tovább...
  • Ez igen! Gratulálok a tankernek is és a kormányának is! Így kell ezt! ... Tovább...