Hirdetés
Kisposták, ahol élelmiszert is lehet majd vásárolni PDF Nyomtatás
2022. július 18. hétfő, 08:30

posta1Partnerekkel együttműködve mentik meg azokon a kistelepüléseken a postákat, ahol veszteséges üzemeltetni a fiókokat.

Magyar Posta júniusban rendben be, hogy több településen partner működteti tovább a helyi postát. Olyan postapartnerek, akik – jellemzően kiskereskedelmi – tevékenységük mellett vállalják a közreműködést.

Heves megyében egy településen már át is vette az üzemeltetést az Eger és Vidéke Coop. A változással kapcsolatban szóltak, hogy a kézbesítést továbbra is a posta munkatársai látják, sőt ez előnyökkel is jár majd.

– A Magyar Posta mindent megtesz azért, hogy helyben a kistelepüléseken hosszútávon megmaradjon a szolgáltatás. Egyúttal arra is törekszik – összhangban az állam mint tulajdonos elvárásaival –, hogy mindenki számára magas színvonalú szolgáltatást biztosítson. Az Eger és Vidéke Coop Vagyonkezelő és Kereskedelmi Zrt. három településen vállalta a postapartnerséget. Ezek közül az egyik Balaton, ahol június 28-án már az új helyen, a helyi élelmiszerbolt épületében nyitott ki a posta – közölte Panulin Ildikó, a posta kommunikációs vezetője. Elmondta, Heves megyében az említett három településen kívül még tíz olyan község lehet, ahol partner működteti tovább a postát, ezek esetében még tart az egyeztetés.

– Az érintett településeken ezután is könnyen megtalálhatják, hogy hol működik a posta, hiszen a szokásos arculati elemek, például a homlokzaton a postapajzs megtalálhatók lesznek. Az üzleten belül pedig külön postai pult várja az eladót. A partnernél a leggyakrabban igénybe vett postai szolgáltatások elérhetők, így a csekkbefizetés, a belföldi postautalvány felvétele, fordításe, valamint a levél- és csomagfeladás. Hangsúlyozzuk, hogy a partnerséggel mindenki jól jár. A lakosság egy helyen, egy időben többféle szolgáltatást is igénybe vehet tud venni. Azaz elintézi a postai ügyeit és mellette bevásárol, ami így számára kényelmesebb. Mivel a boltok jellemzően tovább tartanak nyitva, mint a postahivatalok, a postai szolgáltatások a hosszabb nyitvatartási időben, sőt egyes településen akár szombaton is elérhetik, 

(Heol)

 

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Ez igen! Gratulálok a tankernek is és a kormányának is! Így kell ezt! ... Tovább...
  • Most soroltam 3.000.-Ft-tal, 35 évnyi munka után. Hát köszönöm szépen!... Tovább...
  • Oké, legyen 18 fok. DE: nagyon sok kistelepülés hivatalában 1-2 ember ... Tovább...
  • Egy dolog az, hogy mondjuk 18 fokban dolgozik a köztisztviselő (ülőmun... Tovább...
  • Mese! A környezetemben élők közül senkinek nem nőtt ennyivel a kereset... Tovább...
  • Ja! Persze 20 %. Kivéve a közigazgatás, az önkormányzatok! Évek óta se... Tovább...
  • Kevés. Ja és egyébként mi lesz jövőre - mert tendencia szerint még nag... Tovább...
  • Majd csak ezután fog igazán csökkenni, szeptembertől jönnek a megemelt... Tovább...
  • Milyen évközi béremelés?Legfe ljebb a minisztereknek. A köztisztviselő... Tovább...
  • 38.650,Ft illetményalap 2023-ban is a költségvetési törvény szerint. ... Tovább...
  • 38.650,Ft illetményalap 2023-ban is a költségvetési törvény szerint. ... Tovább...
  • Ehhez nincs mit hozzátenni! Tű pontos helyzetelemzés. Nem a szívem csü... Tovább...
  • Eszméletlen!!! A kormány tud erről? Jahnem. Tovább...
  • Ez így elég lesújtó. Csak ennyire képes a NER elit a válság közepén? H... Tovább...
  • Brüsszel kéri a kormányt, hogy emelje meg a tanárok fizetését, a kormá... Tovább...