Vírushatás: több mint száz háziorvosi praxis üresedett meg Nyomtatás
2021. október 13. szerda, 07:00

orvos3A tartósan betöltetlen praxisok száma is nagy ütemben nő, és ez a trend mostanában aligha fordul meg, mert az orvostársadalom közben egyre csak öregszik – erről számolt be az mfor.hu.

Ahogy a portál írja, a magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája az orvostársadalom elöregedése, és az ezzel együtt járó, a háziorvosi praxisok frontján látható folyamatos üresedés. Hozzátették, korábbi adatok szerint 2010 és 2016 között egyre gyorsuló ütemben emelkedett az üresedő praxisok száma, ahogy haladtunk előre az időben, évi 10-20-40-es üresedésszám-pluszokkal.

Aztán jött egy év, amikor megtörni látszott a lendület: a korábbi, nagy ugrások után 2017-ben csak néggyel nőtt az üres rendelők száma. Ez a kis túlzással kegyelmi állapot aztán nem is tartott tovább, 2018-tól visszatértünk a tömeges üresedésekhez, annak üteme pedig egyre nyaktörőbbé vált: három éve 53 újabb üres praxist jelentettek a megelőző évihez képest, míg tavalyelőtt 62-vel nőtt ez a szám. Az aktuális zárszámadás adatai szerint tavaly még ennél is durvább ugrás következett be, egy év alatt 107-tel nőtt a megüresedett háziorvosi praxisok száma Magyarországon. Ezzel 571 praxis betöltetlen - írta meg a lap.

Hozzátették azt is, hogy a tartósan, vagyis több mint egy éve üres praxisok száma is évről-évre ütemesen nő. Míg három éve 284 ilyen rendelő volt az országban, addig tavalyelőtt már 340, tavaly decemberben pedig 402.

Ossza meg a bejegyzést

 
Kapcsolódó cikkek