Hirdetés
Járvány a termelői piacokon PDF Nyomtatás
2021. október 04. hétfő, 08:00

piac2A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint szükségtelenek voltak a bezárások. A szervezet elnöke érdeklődésünkre azt mondta, jó néhány önkormányzattal összevesztek, amelyek nem kerestek és találtak megoldást arra, hogyan működtessék a termelői piacaikat.

Győrffy Balázs tájékoztatása szerint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara önkéntes adatszolgáltatáson alapuló piackeresőt működtet, ahol korábban mintegy 288 termelői piac regisztrálta magát. A pandémia kezdetén azonban ezek közül számos bezárt, szűnt meg végleg és a számuk kétszáz alá esett.

„A rendelkezésre álló adatok alapján a 2020-as tavaszi leálláskor mintegy 101 piac zárt be, ezen felül 77 esetében valamilyen működési zavar is keletkezett” – fogalmazott.

Győrffy Balázs szerint nem egyszerűen arról van szó, hogy nincs elégséges vevő azokon a területeken, ahol az említett termelői piacok bezártak, illetve felfüggesztették az üzemeltetésüket. Azt látták, hogy az üzemeltetők, a piacokat tulajdonlók jelentős része biztonsági játékot játszottak, és nem akarták megkockáztatni, hogy bármilyen formában elővegyék őket, hogy valaki a piacukon betegedett meg.

A NAK elnöke viszont úgy véli, sokkal kisebb kockázatot rejt magában egy termelői piac bármilyen fertőző betegséget illetően, mint egy zárt tér, legyen szó boltról, áruházról. „Ennek ellenére indult el ez a trend, ésnéhány önkormányzattal valóban össze kellett veszni, hogy ne tegyék ezt,mert nagyon sok kistermelőnek az egyetlen értékesítési lehetősége volt” – magyarázta.

A kamara elnöke egyetértett, hogy marketinggel, reklámmal, lokális figyelemfelhívással javítani lehetne a helyzeten. „Annak is van értelme, ha általában beszélünk a rövid ellátási lánc ezen formájáról, és természetesen a konkrét termelői piac reklámozásával is nagyon sokat el tudunk érni” – fejtette ki. Hiszen a jó minőségű, biztonságos élelmiszerek beszerzése, igazodva a helyi adottságokhoz, akár egy turisztikai attrakcióval megfűszerezve, az tetszik az embereknek – fogalmazott.

Győrffy Balázs kiemelte: a józan gondolkodású, a gazdasági élettel szinkronban működő önkormányzatok megtalálták a megoldásokat, ezért is próbált a kamara nyomást gyakorolni azokra az önkormányzatokra, amelyek egyébként a közelmúltban komoly állami vagy uniós forrásokat nyertek helyi piacok létesítésére, hogy ne zárják be a piacokat a termelők és a fogyasztók elől.

„A bezárás szót jó lenne elfelejteni”– mondta a NAK elnöke, aki szerint a történtek rávilágítottak arra is, az egyes önkormányzatok mennyire nem képesek partnerek lenni, illetve mennyire nem veszik komolyan a gazdasági problémákat.

(Infostart.hu)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Legfőképpen az ÁSZ elnök életminőségét - 2022. január 1-től a havi jöv... Tovább...
  • 2019-ben megválasztottuk a választási bizottságok tagjait, póttagjait!... Tovább...
  • Remélem többen is követni fogják őket... Tovább...
  • 2008 óta nem változott az illetményalap, ilyen szakszervezette l nem i... Tovább...
  • Az önkormányzati dolgozókra vonatkozó illetmény szó szerint gyalázatos... Tovább...
  • Szeretném tudatni országunk vezetésével, hogy ezt a rendkívül bonyolul... Tovább...
  • Tisztelt Önkormányzati Klub. Volna egy kérdésem a vállalkozó háziorvos... Tovább...
  • Nehéz higgadnak maradni elnök úr szavai után, van annak egy diszkrét b... Tovább...
  • 1990-ben létrejött demokratikus államrendszer és közigazgatás célként ... Tovább...
  • Nem működik a kalkulátor...má snál esetleg?:D Tovább...
  • Látványos gesztusra készül a kormányzat, jövőre jelentősen emelni terv... Tovább...
  • Ebből is látszik mennyit hazudik kormányunk! Tovább...
  • Kistelepülésen a béremelés most már több mint 10 éve ÁLOM! Hol vagyunk... Tovább...
  • Az önkormányzati igazgatásban dolgozó köztisztviselők bruttó átlagkere... Tovább...
  • ...ezt a hírportált egyébként kormányunk is olvassa, vagy csak az aláb... Tovább...