Hirdetés
Kétezer új foglalkoztatott a közművelődésben PDF Nyomtatás
2020. december 10. csütörtök, 07:00

kozmuvelodesiprogramKétezer ember foglalkoztatására nyílik lehetőség a közművelődésben az egyéves időtartamú Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Program keretében, amely kormányzati támogatással valósul meg 5,5 milliárd forintból.

A közművelődés a kulturális alapellátás meghatározó hálózata – írja közleményében a Nemzeti Művelődési Intézet. A Magyarország 3155 településén működő 6291 közművelődési intézmény, közösségi színtér, kulturális civil szervezet mintegy 67 millió látogatót, kulturális érdeklődőt ér el éves szinten.

A Közművelődési Foglalkoztatási és Képzési Programban a településeken dolgozó munkatársakat 2020. december 1-jétől 2021. november 30-ig foglalkoztatja a Nemzeti Művelődési Intézet. A program alapja egy törvénymódosítás, amely szerint minden településen szükséges, hogy minimum középfokú végzettségű szakembert alkalmazzanak az önkormányzatok.

A most indult programnak köszönhetően a települések élete közösséget összetartó szakemberekkel gazdagodik, hiszen hiába van a művelődésnek tere, ha nincs olyan szakember, aki tartalommal tölti meg azokat – idézi a közlemény Fekete Pétert, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkárát.

A programról tartott online sajtótájékoztatón Szedlacsek Emília szakmai igazgató felidézte, hogy a Nemzeti Művelődési Intézet 2013 és 2018 között nagy tapasztalatra tett szert nagyobb létszámú foglalkoztatási programok koordinálásában, a kapcsolódó képzések, felmérések megszervezésében. A szervezet az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adott támogatás révén valósítja meg a programot, amelyben 2000 személy foglalkoztatására lesz lehetőség közösségi színtereken és közművelődési intézményekben. Megvalósul a programhoz kapcsolódóan a foglalkoztatottak szakmai képzése és szakmai tevékenységek elindítása, ezzel segítve az önkormányzatok feladatellátási kötelezettségét.

A programba való bekapcsolódással a települési önkormányzatok teljesíteni tudják a jogszabályok által meghatározott képzettségi minimumot. A programhoz való csatlakozás feltétele, hogy az önkormányzat nyilatkozzon a programba bevont személy továbbfoglalkoztatásáról, valamint az is, hogy erről megállapodást kössön a Nemzeti Művelődési Intézettel.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+2 #1 Anno2 2020-12-11 20:49
Bocsi, de tavasz óta szinte minden kőzműv.int.stb. zárva van, vagy korlátozott nyitvatartással működött. Akkor most minek is erre milliárdokat költeni?
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • Egy átlagos magyar falu az alábbi gondokkal küzd - nincs munkahely a t... Tovább...
  • Néha elgondolkodom, hogy 2006 óta történt e lényegi elmozdulás a magya... Tovább...
  • Valahogy az önkormányzatok támogatása nem nőtt sz ötszörösére, sőt az ... Tovább...
  • Soha nem is lesz...:( Tovább...
  • Ott a bűvös szó: "STATISZTIKAILA G" Tovább...
  • A hatóság a döntését éven belül visszavonhatja, és hozhat helyette új... Tovább...
  • Bocsi, de tavasz óta szinte minden kőzműv.int.stb. zárva van, vagy kor... Tovább...
  • A mélyszegénység Magyarországon nem szűnt meg - javasolnám a KSH stati... Tovább...
  • A kutya se jön már ide dolgozni! Innen csak elmennek/felmon danak az e... Tovább...
  • Az én fizetésem közelében sincs! Tovább...
  • ...lassan minden önkormányzatban IS lesznek és vannak pozitív tesztese... Tovább...
  • Hogyis??? Mikor nem működhetnek a testületek, mert a polgármester gyak... Tovább...
  • Ezen az intézkedésen látszik igazán, hogy milyen szegénység van Magyar... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ál dolgozó és az önkormányzatoka t működtető 30.000... Tovább...
  • A fiam középiskolájába n 8:15-kor kezdődnek az órák. Sokan a környező ... Tovább...