Hirdetés
Állami kézbe adná a háziorvosi ügyeletet Szabolcs-Szatmár-Bereg megye önkormányzata PDF Nyomtatás
2020. november 06. péntek, 09:00

ugyeletAz orvosi ügyeletek állami kézbe adását kezdeményezte Szabolcs-Szatmár-Bereg megye önkormányzata. Egy határozatban kérik a kormányt, hogy a háziorvosok által ellátott ügyeletet vegyék el az önkormányzatoktól. Az orvosok ugyanis vállalkozásban dolgoznak és dönthetnek úgy, hogy éjszaka vagy hétvégén nem ügyelnek.

Októberi ülésén egyhangúlag döntött a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat arról, hogy a megkérik a kormányt, vegyék át az orvosi ügyeletek működtetését. A jelenlegi rendszert a 2000-es évek elején alakították ki, de kiderült, hogy a feladatot az önkormányzatok nem tudják finanszírozni és így biztosítani.

Lipők Sándor, Kemecse polgármestere híradónknak arról beszélt, a rendszer szabályozása és működtetése rendkívül szerteágazó és bonyolult. Véleménye szerint ezen kellene változtatni. A megyei fidesz frakcióvezetőjeként is dolgozó polgármester szerint a megoldás az lehet, ha az állam átveszi az ügyeletek működtetését. A javaslatot egyhangúlag fogadták el.

Veress János, MSZP-s megyei önkormányzati képviselő szerint két kiút lehetséges. Vagy átveszi az állam a rendszert, és finanszírozzák ők annak személyi és tárgyi feltételeit; vagy megemelik az ügyeleti ellátás finanszírozásának állami normatíváját, amely az önkormányzatok számára hozzájárulás nélkül biztosítja a feladat ellátását – fejtette ki híradónknak a képviselő.

A megyei háziorvosok azt mondták, hogy ez a javaslat nekik jó, mert egyértelművé tenné, hogy kinek a dolga az ügyelet ellátása.

A megyei közgyűlés, a döntés értelmében a határozatukban szereplő javaslatot két minisztériumnak is elküldte.

(ATV.hu)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Kistelepülés: Családsegítők megkapták a 10 nap pótszabadságot a covid ... Tovább...
  • És az önkormányzati köztisztviselők kel mi lesz???!!! A költségvetési ... Tovább...
  • Olyan bruttó/nettó (átlag) keresetekről beszélünk ami egy vicc.....nek... Tovább...
  • Kérdés - miért csak a munkáltatók adóterheit csökkenti a kormány??? A ... Tovább...
  • A MÁV, mint állami vasúttársaság jelenlegi állapotában működésképtelen... Tovább...
  • A kis falvakból már eltűnt az iskola, az óvoda, a háziorvos, a takarék... Tovább...
  • Ha 200.000.-Ft lesz a minimálbérez a köztisztviselők nél, közalkalmazo... Tovább...
  • Köztisztviselő voltam, még mindig tudok röhögni ezen a témán. Tovább...
  • Ez most komoly? Nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek! Szóval: diplomás... Tovább...
  • FELHÁBORÍTÓ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ezen a felületen ilyet leírni, gyomo... Tovább...
  • "Habár elsőre alacsonynak tűnik a köztisztviselői bértábla illetményal... Tovább...
  • "Habár elsőre alacsonynak tűnik a köztisztviselői bértábla illetményal... Tovább...
  • Ezt a bértáblát honnan vették? A 2011. évi CXCIX. törvény [ Kttv. ] 1.... Tovább...
  • Most leírja és megmagyarázza" a cikk írója, hogy ki és mennyit kereshe... Tovább...
  • A mindenkori tárgyév költségvetési törvényében meghatározott köztisztv... Tovább...