Hirdetés
A Magyar Közút bővíti a kerékpárutak üzemeltetését végző gépparkját PDF Nyomtatás
2020. augusztus 05. szerda, 09:00

kerekA Magyar Közút Nonprofit Zrt. a kezelésébe tartozó több mint ezer kilométernyi kerékpárút üzemeltetését végző speciális gépparkját a tavalyi tizenöt után újabb öt járművel bővíti, a gépeket csütörtökön adták át a Fejér megyei Sárbogárdon.

Az ünnepélyes átadáson Tóth Péter az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára egy 2018-as felmérést említett meg, amely szerint az emberek akkor hajlandók leginkább áttérni a kerékpáros közlekedésre, ha megfelelő színvonalú infrastruktúra áll rendelkezésre. A kormány ezért igyekszik fejleszteni a kerékpárút-hálózatot és biztosítani a fenntartásukhoz szükséges, modern eszközöket is, amelyekkel még vonzóbbá válhat e közlekedési mód - tette hozzá.

Tóth Péter közölte, hogy a kormány évi egymilliárd forintot ad a társaságnak a kerékpárutak karbantartására, ebből vásárolták az öt új gépet.

Emlékeztetett arra, hogy korábban az önkormányzatok tartották karban a hozzájuk tartozó kerékpárutakat, ám mindegyik más színvonalon végezte el a feladatot, ezért 2018 óta a törzshálózat és a főutak mentén lévő kerékpárutakat a Magyar Közút egységesen végzi.

Mikesz Csaba a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy az öt gép és a hozzá tartozó különböző adapterek nettó 180 millió forintba kerültek. A korábbi tizenöt és a most átadott öt járművel az év minden szakában képesek az összes feladatot elvégezni a fenntartásukban lévő valamennyi útszakaszon - fűzte hozzá.

A sajtóanyag szerint a Magyar Közút Nonprofit Zrt. nyílt közbeszerzési eljárás során kiválasztott beszállítótól, a KITE Zrt.-től vásárolta meg a speciális kommunális kistraktorokat a hozzá tartozó, a kerékpárutaknál alkalmazható speciális adapterekkel. A gépeket és adaptereiket kaszálási, hóeltakarítási, síkosság-mentesítési és burkolatseprési munkákhoz fogják használni a szakemberek.

A munkagépek a társaság szombathelyi, szentesi, kápolnásnyéki, tapolcai és makói mérnökségeire kerülnek majd.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

online

Hirdetés

Hírek hozzászólásai

  • Az önkormányzatokn ál dolgozó és az önkormányzatoka t működtető 30.000... Tovább...
  • A fiam középiskolájába n 8:15-kor kezdődnek az órák. Sokan a környező ... Tovább...
  • A magyar államháztartás hiánya 2020. júliusában elérte az egész évi te... Tovább...
  • Minden téren hátrányban.???? Tovább...
  • Tegnapi hír a MÁV-tól, hogy a Budapest-Cegléd -Szolnok vonalon 60-100 ... Tovább...
  • Homolya úrhoz képest Andersen, a nagy mesemondó a fasorban sincs. Tovább...
  • Akkor a kistelepülésen még működő postáknak is vége. Ja és ehhez csak ... Tovább...
  • Bravó, ez aztán az ügyfélbarát közigazgatás! Úgy látszik az ügyfél csa... Tovább...
  • Itt. Levegőnek sem néz bennünket a kormányunk. Van viszont remek ASP-n... Tovább...
  • ...szégyen, hogy kormányunk és munkáltatónk" mindenkit minimálbéren ta... Tovább...
  • A szétterülést ez ne állítja meg,hiszen a barnaövezetek is a külső rés... Tovább...
  • A térségnek az M0 nyugat bezárása fontos, ami elviszi a mai terhelő fo... Tovább...
  • ideje... Tovább...
  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...
  • Normáááális???! !! Nem a bolttulajdonoso knak kellene adni a pénzt, ha... Tovább...