Hirdetés
28 Heves megyei vállalat kötelezte el magát beruházás mellett PDF Nyomtatás
2020. július 08. szerda, 09:00

heves megyehazaHeves megyében 28 vállalat kötelezte el magát a versenyképesség-növelő támogatási programban, 13,5 milliárd forint értékben hajtanak végre beruházásokat, amelyhez a kormánytól 6,4 milliárd forint támogatásban részesülnek - mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Magyar Gomba Kertész Kft. szerződésátadási ünnepségén, Demjénben.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a beruházásoknak köszönhetően 4000 munkahelyet mentenek meg Heves megyében. Demjénben az egri borvidék és -kultúra fellegvárának számító Egri Korona Borház is bejelentette beruházását, amely nem a klasszikus tevékenységéhez tartozik, hanem a gombatermesztéshez. Egy olyan beruházás, amellyel ez a vállalat is több lábon áll majd, amelynek köszönhetően nemcsak átvészeli a válságot, hanem a válság után induló új világgazdasági versenyben olyan startpozícióból indul, amely kedvezőbb a válság előttinél - közölte.

A beruházás értéke 564 millió forintot tesz ki, amellyel az Egri Korona Borház megteremti magának azt a lehetőséget, hogy a gombatermesztés esetében az alapanyagok rendelkezésre állása kiszámítható legyen. Olyan raktár jön létre, olyan gépeket vásárolnak és olyan technológiát állítanak szolgálatba, amely a gombatermesztési kapacitásokat jelentős mértékben növeli majd. Az egri borház által külföldön értékesített gombamennyisége az össztermelése felét adja jelenleg, és a kapacitás növekedésével a magyar gomba újabb exportpiacokon jelenik majd meg - fűzte hozzá. Szijjártó Péter kiemelte: a világjárvánnyal szembeni védekezés első szakaszát Magyarország megnyerte, ez az első szakasz alapvetően az egészségügyi kérdésekre koncentrált, most azonban a gazdasági védekezés időszaka következik. Hozzátette: a cél megvédeni az összes olyan munkahelyet, amely veszélybe került, illetve pótolni minden elvesztett munkahelyet.

A miniszter szerint az elmúlt időszak teljesítménye feljogosít arra, "hogy legyen annyi önbizalmunk, hogy minden túlzás nélkül azt a célt is kitűzhessünk magunk elé, hogy több munkahelyet teremtsünk, mint amennyi elvész a válság miatt". Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy a versenyképesség-növelő támogatási programban országosan 806 magyar vállalat kötelezte el magát 377 milliárd forintnyi beruházás mellett, amelyhez a kormány 169 milliárd forint támogatást ad, és amellyel 143 ezer 618 munkahelyet véd meg.

Rácz József, a Magyar Gomba Kertész Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a veszélyhelyzet idején sem váltak meg egyetlen dolgozójuktól sem, és ezzel az 564 millió forintos beruházással jelentős kapacitásnövelést érnek el, és jó reményeik vannak arra, hogy a legnagyobb német áruházláncok beszállítói lehetnek. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Magyar Gomba Kertész Kft. árbevétele 2018-ban 5,1 milliárd forint volt, az azt megelőző évben 4,9 milliárd forintot tett ki. Adózott eredménye tavalyelőtt 164 millió forint volt, 2017-ben pedig meghaladta a 232 millió forintot. A kft.-nek 2017-ben 73 dolgozója volt, amely 2018-ban 95-re emelkedett.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Igen, meg 32.000. önkormányzati igazgatásban dolgozó köztisztviselő! A... Tovább...
  • ...jó és most mi van? Jah", 2021!! (el sem olvasom, rég túl vagyunk az... Tovább...
  • Jelentősen nőttek az önkormányzatok adóbevételei - mely adóbevételeket... Tovább...
  • A II,kerületben 140 embernek van 40 négyzetméteres területe kárpótlás ... Tovább...
  • Budapesten, néhány nagyvároson és a közvetlen környékükön kívül ez az ... Tovább...
  • Dejó"! Olyan jó ezeket a statisztikákat olvasni! Tovább...
  • Nagyon régóta vártunk erre már ! Az ügyvédeket valahogy mellőzni kelle... Tovább...
  • Állami pénzből - adófizetői pénzből - felépítve, állami pénzből fennta... Tovább...
  • Fel kellene végre ismerni" kedves ÁSZ és kormány, hogy már nem kiválts... Tovább...
  • Ember, ez komoly? Falusi hivatalokban garantált bérminimumért dolgozó ... Tovább...
  • Adjatok még pluszba 2 embert minden közös önkormányzati hivatalnak, és... Tovább...
  • Egy átlagos magyar falu az alábbi gondokkal küzd - nincs munkahely a t... Tovább...
  • Néha elgondolkodom, hogy 2006 óta történt e lényegi elmozdulás a magya... Tovább...
  • Valahogy az önkormányzatok támogatása nem nőtt sz ötszörösére, sőt az ... Tovább...
  • Soha nem is lesz...:( Tovább...