Hirdetés
Ingyenes használatba kap kikötőket három balatoni önkormányzat PDF Nyomtatás
2020. július 07. kedd, 09:00

balaton1Balatonakali, Balatonkenese és Balatonudvari bizonyos feltételekkel 25 évre ingyenes használatba kapta a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) tulajdonában lévő közforgalmú kikötőjét - közölte Koncz Imre, Balatonakali polgármestere az MTI-vel.

Az önkormányzatok részéről tárgyalásokat vezető polgármester beszámolója szerint a szerződést a héten írta alá a Bahart vezérigazgatója, ezt követően azt a települések testületeinek is jóvá kellett hagyniuk.

A tavaly többségi állami tulajdonba került Bahart reorganizációs tervében az szerepelt, hogy a cég eladja négy, csekély forgalmat lebonyolító közforgalmú kikötőjét. Ez ellen többen tiltakoztak, a Bahartban kisrészvényesnek számító települések polgármesterei pedig azzal a kéréssel keresték meg a hajózási cég vezérigazgatóját, valamint a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Turisztikai Ügynökséget, hogy kedvezményes áron, a részvényeik beszámításával ők vehessék meg a kikötőket, cserébe garantálják azok közcélú megtartását.

Koncz Imre elmondta, Kontrát Károly országgyűlési képviselő támogatta az ügyüket, az ő segítségével sikerült megállapodásra jutnia a négyből három önkormányzatnak. Ennek értelmében az eladás helyett 25 évre ingyenes használatba veheti kikötőjét Balatonkenese, Balatonakali és Balatonudvari. A negyedik település, Csopak estében - mivel ott egyéb kérdések is felvetődtek - még nem született egyezség.

A feltételek értelmében az érintett önkormányzatoknak a jövőben is fenn kell tartaniuk kikötőik közforgalmúságát, állniuk kell a fenntartás és a szükséges engedélyek beszerzésének költségeit, értéknövelő beruházásaik árát pedig nem számolhatják el a 25 év leteltével - summázta a polgármester.

"Nehezen hittünk benne, hogy sikerülhet, nagyon megható volt az a képviselő-testületi ülés, amelyen elfogadhattuk a lehetőséget. Az is biztos, hogy nehéz és új feladat lesz a kikötőüzemeltetés számunkra, de a Bahart vezérigazgatója megígérte, támogatni fogja a törekvéseinket" - fogalmazott Koncz Imre.

Mivel a Bahart menetrendi járatai pár éve ritkán, csak hetente tértek be akali kikötőjébe, és az idei menetrendben már nem is szerepelnek állomásként, meg fogják keresni azt a mintegy 60 tulajdonost, aki a Balatonon 15-50 fős személyszállításra alkalmas hajóval rendelkezik. Megkérik, segítsenek beindítani újra településükön a közforgalmú hajózást.

Hozzátette, első lépésként rendbe kell tenni a növényzet által benőtt kikötőt, és a "nagyon retró", több mint 40 éves jegyárusító bódé helyére egy vizesblokkot kell építeni a hajósok, sétálók, horgászok számra.

Napi.hu

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • Minden téren hátrányban.???? Tovább...
  • Tegnapi hír a MÁV-tól, hogy a Budapest-Cegléd -Szolnok vonalon 60-100 ... Tovább...
  • Homolya úrhoz képest Andersen, a nagy mesemondó a fasorban sincs. Tovább...
  • Akkor a kistelepülésen még működő postáknak is vége. Ja és ehhez csak ... Tovább...
  • Bravó, ez aztán az ügyfélbarát közigazgatás! Úgy látszik az ügyfél csa... Tovább...
  • Itt. Levegőnek sem néz bennünket a kormányunk. Van viszont remek ASP-n... Tovább...
  • ...szégyen, hogy kormányunk és munkáltatónk" mindenkit minimálbéren ta... Tovább...
  • A szétterülést ez ne állítja meg,hiszen a barnaövezetek is a külső rés... Tovább...
  • A térségnek az M0 nyugat bezárása fontos, ami elviszi a mai terhelő fo... Tovább...
  • ideje... Tovább...
  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...
  • Normáááális???! !! Nem a bolttulajdonoso knak kellene adni a pénzt, ha... Tovább...
  • Az állam mikor emeli a saját alkalmazottai fizetését? A 2020. évi költ... Tovább...
  • Na, ez a cikk sem mond semmit, megoldásról egy szó sem, pedig ez lenne... Tovább...
  • A sertéspestis rohamosan terjed az országban, már a fél ország fertőzö... Tovább...