Hirdetés
Partifecske- és gyurgyalagköltőhelyek önkormányzati segítséggel PDF Nyomtatás
2020. június 24. szerda, 07:30

partifecskeSajnos napjainkban már ritkán keletkezik friss partfal, emiatt a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága évek óta együttműködik a települési önkormányzatokkal, helyi civil szervezetekkel, hogy a partifecskéket áprilisra friss költőfalak várják.

A 19-20. századi folyószabályozásokkal a partifecskék természetes fészkelőhelyei, a folyók szakadásos, homokos-löszös partfalai jórészt megszűntek. Így a partifecskék új, alternatív fészkelőhelyekre kényszerültek, melyeket főként homokbányák, dombvidéki löszfalak természetes szakadásaiba találják meg, de szinte bármilyen függőleges partfalba képesek beköltözni. 

A partifecske, hazánk legkisebb fecskefaja, a telelésből viszonylag későn április végén, május elején érkezik vissza hazánkba. Számára az egyik legfontosabb szempont a fészkelésnél a meredek, ragadozók által nehezen elérhető függőleges falak megléte.

Ezeket a helyeket a telepesen költő madarak évekig használják, a maguk által vájt üregekben nevelik fel fiókáikat.

Ezekben a „fészkekben” egy idő után a paraziták megtelepszenek és felszaporodnak, emiatt fecskék minden évben új, friss partfalat keresnek maguknak.

Sajnos napjainkban már ritkán keletkezik friss partfal, emiatt a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága évek óta együttműködik a települési önkormányzatokkal, helyi civil szervezetekkel, hogy a partifecskéket áprilisra friss költőfalak várják.

A mesterségesen kialakított homokfalakat a partifecskéken kívül a gyurgyalagok is felkeresik. Az eredmény nem is váratott magára. Baján 100 pár gyurgyalag és 400 pár partifecske, Bácsalmáson 30 pár gyurgyalag és 500 pár partifecske, Bácsbokodon pedig 70 pár gyurgyalag költözött az évek óta használt, de frissített mesterséges partfalba. Mélykúton idén először alakítottak ki egy teljesen új homokfalat, de máris megtalálták a madarak: 40 pár gyurgyalag és 5 pár partifecske fészkel benne.

A madarak költési idejében, április 15.-augusztus 1. között nagyon fontos a telepek zavartalanságának megőrzése, a homokbányászat vagy más földmunkák, illetve a technikai sportok felfüggesztése.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • Nagyon régóta vártunk erre már ! Az ügyvédeket valahogy mellőzni kelle... Tovább...
  • Állami pénzből - adófizetői pénzből - felépítve, állami pénzből fennta... Tovább...
  • Fel kellene végre ismerni" kedves ÁSZ és kormány, hogy már nem kiválts... Tovább...
  • Ember, ez komoly? Falusi hivatalokban garantált bérminimumért dolgozó ... Tovább...
  • Adjatok még pluszba 2 embert minden közös önkormányzati hivatalnak, és... Tovább...
  • Egy átlagos magyar falu az alábbi gondokkal küzd - nincs munkahely a t... Tovább...
  • Néha elgondolkodom, hogy 2006 óta történt e lényegi elmozdulás a magya... Tovább...
  • Valahogy az önkormányzatok támogatása nem nőtt sz ötszörösére, sőt az ... Tovább...
  • Soha nem is lesz...:( Tovább...
  • Ott a bűvös szó: "STATISZTIKAILA G" Tovább...
  • A hatóság a döntését éven belül visszavonhatja, és hozhat helyette új... Tovább...
  • Bocsi, de tavasz óta szinte minden kőzműv.int.stb. zárva van, vagy kor... Tovább...
  • A mélyszegénység Magyarországon nem szűnt meg - javasolnám a KSH stati... Tovább...
  • A kutya se jön már ide dolgozni! Innen csak elmennek/felmon danak az e... Tovább...
  • Az én fizetésem közelében sincs! Tovább...