Hirdetés
Új logisztikai központ épül Debrecenben PDF Nyomtatás
2020. június 18. csütörtök, 09:00

debr avatasTízezer négyzetméter alapterületű új logisztikai raktárközpont épül Debrecenben. A raktár egy hét és félmilliárd forintos összköltségű beruházás része, amelyhez 3,4 milliárd forint támogatást nyújtott a magyar állam. A megvalósuló logisztikai raktár 2021 elején kezdi meg működését, a beruházássorozat százhatvanöt új munkahelyet teremt – derül ki a BHS Trans közleményéből.

A BHS Trans jelenleg négy magyarországi telephellyel rendelkezik: Dunakeszin, Pécsen, Székesfehérváron és Szikszón. Az idén épülő négy új telephelynek köszönhetően hamarosan 150 km-es távolságon belül tudja kiszolgálni partnereit az ország bármely pontján. Az ország nyugati felében Keszthelyen és Pécsen, a keleti országrészben két megyeszékhelyen, Debrecenben és Szegeden épül telephely. A legnagyobb alapterületű a debreceni, közel 10.000 négyzetméteres raktár lesz, amelynek egy része alkalmas lesz hűtött termékek tárolására is.

A BHS Trans összesen 7,6 milliárd forintos, munkahelyteremtő logisztikai beruházását a kormány 3,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segíti. A cég beruházása új munkahelyeket is teremt – mintegy 165 fő számára biztosít majd megélhetést.

A 2011-ben alapított BHS Trans az elmúlt évek során Magyarország meghatározó logisztikai vállalatává nőtte ki magát. Partnerei között hazánk vezető gyártóvállalatai, kereskedelmi láncok szerepelnek, és jelen van a nemzetközi piacon is. Egyik meghatározó stratégiai partere a HELL ENERGY Magyarország Kft., melynek teljes disztribúcióját végzi Magyarországtól kezdve Cipruson át Indiáig - derül ki a közleményből.

(Portfolio.hu)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Ez igen! Gratulálok a tankernek is és a kormányának is! Így kell ezt! ... Tovább...
  • Most soroltam 3.000.-Ft-tal, 35 évnyi munka után. Hát köszönöm szépen!... Tovább...
  • Oké, legyen 18 fok. DE: nagyon sok kistelepülés hivatalában 1-2 ember ... Tovább...
  • Egy dolog az, hogy mondjuk 18 fokban dolgozik a köztisztviselő (ülőmun... Tovább...
  • Mese! A környezetemben élők közül senkinek nem nőtt ennyivel a kereset... Tovább...
  • Ja! Persze 20 %. Kivéve a közigazgatás, az önkormányzatok! Évek óta se... Tovább...
  • Kevés. Ja és egyébként mi lesz jövőre - mert tendencia szerint még nag... Tovább...
  • Majd csak ezután fog igazán csökkenni, szeptembertől jönnek a megemelt... Tovább...
  • Milyen évközi béremelés?Legfe ljebb a minisztereknek. A köztisztviselő... Tovább...
  • 38.650,Ft illetményalap 2023-ban is a költségvetési törvény szerint. ... Tovább...
  • 38.650,Ft illetményalap 2023-ban is a költségvetési törvény szerint. ... Tovább...
  • Ehhez nincs mit hozzátenni! Tű pontos helyzetelemzés. Nem a szívem csü... Tovább...
  • Eszméletlen!!! A kormány tud erről? Jahnem. Tovább...
  • Ez így elég lesújtó. Csak ennyire képes a NER elit a válság közepén? H... Tovább...
  • Brüsszel kéri a kormányt, hogy emelje meg a tanárok fizetését, a kormá... Tovább...