Hirdetés
Elhalasztják a BMW debreceni gyárának építését PDF Nyomtatás
2020. május 07. csütörtök, 07:30

bmwTegnap tette közzé első negyedéves számait a BMW, a gyorsjelentés utáni sajtótájékoztatón a vállalat pénzügyi igazgatója arról beszélt, hogy egy évvel elhalasztják a magyarországi gyár építését.

Fogják a költségeket

Tegnap tette közzé negyedéves jelentését a BMW, amiben már írt arról a menedzsment, hogy erőteljes kötségkontrollt vezetnek be, mert elsődleges a likviditás megőrzése, emiatt a K+F költségeken nem, a beruházásokon viszont spórolnának.

Az idei első negyedévben a BMW szinten tartotta a K+F-költéseket, ezen a költségsoron csupán 1,1 százalékos csökkenés látszik, a BMW 1,38 milliárd eurót költött, viszont a beruházásokat közel harmadával faragták le, a Capex 1 milliárd euróról 31 százalékkal 687 millió euróra csökkent.

A jelenlegi helyzetre tekintettel bizonyos projekteket vagy felfüggesztünk, vagy további felülvizsgálatnak vetjük alá őket. A beruházási költségeket a tavalyi 5,7 milliárd euróról kevesebb mint 4 milliárd euróra csökkentjük 2020-ban, mondta Nicolas Peter, az igazgatóság tagja.

Ez már az előszele volt annak a bejelentésnek, ami a konszern pénzügyi igazgatója tett ma délelőtt, amikor arról beszélt, hogy elhalasztják a debreceni BMW-gyár építését, mert csökkentenék a beruházási költségeket.

Volt már előzmény

Április közepén már megjelent egy cikk a témában a Portfolio-n, akkor Rózsa Tamás, a Top Tier Consultantstól írt arról, hogy a koronavírus váratlan megjelenése és gyors terjedése borzasztóan nehéz helyzete hozta a globális járműipart egy már eleve kihívásokkal teli időszakban. Az autóeladások drámai zuhanása, a beszállítói láncok megszakadása és a dolgozók egészségének megőrzése érdekében hozott döntések korábban soha nem tapasztalt helyzetet idéztek elő az iparágban. Ráadásul a rendelkezésre álló, kilábalásra vonatkozó lehetésges forgatókönyvek sem adnak okot az optimizmura rövidtávon. Csődhullámtól és sok tízezres elbocsátásoktól ugyanakkor nem kell tartani a magyar autóiparban, az viszont, hogy

a BMW debreceni gyára a tervezett formában és időzítéssel nem fog megépülni, szinte biztosra vehető a Top Tier Consultants várakozásai szerint.

A jelenlegi kihasználatlan gyártókapacitások minimum három éves késleltetést feltételeznek és az akkori piaci viszonyok alapján kell a beruházást majd újra elnyerni, írta akkor Rózsa Tamás.

Tavasszal indult volna az építkezés

Tavaly decemberben jelentette be a BMW, hogy 2020 tavaszán  kezdődik a debreceni gyárának építése. Akkor arról írtak, hogy az építkezést előkészítő munkálatok a tervek szerint haladnak, Debrecen önkormányzata a városrész északnyugati külterületén található ipari terület előkészítési munkálatait végzi. Azt is közölték, hogy a BMW csoport debreceni karrierfejlesztő csapata toborzási kampányt indít, amelyet 2020-ban Hajdú-Bihar megye egész területére kiterjesztenek.

Michele Melchiorre, a BMW Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a közleményben tökéletes választásnak nevezte Debrecent. Emlékeztettek, hogy 2018 végén kezdődtek meg a gyár földterületi előkészületei: a munkagépek több mint 1,7 millió köbméter földet termeltek ki és forgattak vissza, a mérnökök pedig mintegy 1350 méter hosszú, földalatti csőhálózatot fektettek le, és hozzávetőlegesen 11 ezer méternyi esővíz-elvezető árkot alakítottak ki. Naponta körülbelül 200 teherautó és kamion fordult meg a területen. A tervek szerint haladtak a környék közúti és egyéb infrastruktúra-fejlesztési előkészületei, valamint az építkezést előkészítő munkafolyamatok az ipari park területén.

Az akkori tervek szerint a BMW Manufacturing Hungary Kft. már 2019 végén felállítja az építkezési munkálatokhoz szükséges berendezéseket a leendő üzem területén; az építkezés a cölöpök beágyazásával és a szerkezeti alapok kiöntésével veszi kezdetét jövő tavasszal - írták. A BMW Group  szeptember 24-én írta alá az ipari terület adásvételi szerződését.

Debrecen elsősorban kiváló infrastruktúrája, kiforrott logisztikai kapcsolatai és a beszállítói hálózatba való optimális integrálhatósága miatt előnyös helyszín, a térség magasan képzett munkaerőpiaca pedig újabb kulcsfontosságú tényező. A BMW Group jövőbeni gyáregységének munkatársain felül, a beszállítói hálózat képviselői és a közvetlen szolgáltatók is számtalan munkalehetőséget kínálnak majd az északkelet-magyarországi régióban - jegyezték meg.

Tavaly májusban már javában folyt a debreceni BMW-gyár területének előkészítése, melynek során a város által korábban megvásárolt 400 hektárnyi terület tereprendezése zajlott.

(Portfolio)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Az elmúlt években sem nagyon működött az ügyeleti rendszer. Leginkább ... Tovább...
  • Na ezt a 366 postát sem ideiglenes zárják be, hanem véglegesen. Magyar... Tovább...
  • Sajnos a megállapítás IGAZ! Hatalmas pénzeket nyúltak le, nagyon sokan... Tovább...
  • Örülünk, de mi lesz a Tésai bekötőúttal, illetve a 1201-es út (Szob - ... Tovább...
  • Aha - az egyházak kedvezményesen kapják a gázt, az intézmények tucatja... Tovább...
  • menstruacios gorcs: https://kdnp.hu/ Az érdekszövetségb ől és a vissza... Tovább...
  • Na-persze! A fizetések rendezéséről azóta nincs szó! Ennyi!!!! Menjünk... Tovább...
  • Ez igen! Gratulálok a tankernek is és a kormányának is! Így kell ezt! ... Tovább...
  • Most soroltam 3.000.-Ft-tal, 35 évnyi munka után. Hát köszönöm szépen!... Tovább...
  • Oké, legyen 18 fok. DE: nagyon sok kistelepülés hivatalában 1-2 ember ... Tovább...
  • Egy dolog az, hogy mondjuk 18 fokban dolgozik a köztisztviselő (ülőmun... Tovább...
  • Mese! A környezetemben élők közül senkinek nem nőtt ennyivel a kereset... Tovább...
  • Ja! Persze 20 %. Kivéve a közigazgatás, az önkormányzatok! Évek óta se... Tovább...
  • Kevés. Ja és egyébként mi lesz jövőre - mert tendencia szerint még nag... Tovább...
  • Majd csak ezután fog igazán csökkenni, szeptembertől jönnek a megemelt... Tovább...