Hirdetés
Valósággá válik az álom, folytatódik a csoda Cserdiben PDF Nyomtatás
2020. március 24. kedd, 10:10

cserdiEgy kis jóság tőlünk - fogalmazott a Baranya megyei falu polgármestere.

2018-ban jelentették be, hogy az önkormányzat 250 millió forintos európai uniós forrásból létesít helyitermék-raktárat, hűtőházat, csomagolót is magába foglaló logisztikai bázist Cserdiben, és a falu egyedülálló terméke, a cigánylecsó zöldség-alapanyagainak tárolásához is használják majd a mintegy 400 négyzetméter alapterületű létesítményt.

A létesítmény neve  C1 – CSerdi, amivel a helyiek településük mellett cigány származásukat is büszkén hirdetik, annál is inkább, mert a helyi gazdaság fejlesztésének üzleti céljainál is sokkal fontosabb számukra az üzenetük: az emberek egyformák a becsületes munkájuk által.

A hetven százalékában cigányok lakta Baranya megyei falu polgármestere 2006 óta a roma származású Bogdán László, akinek céljai és következetessége jóvoltából lett országszerte ismert a “gatyába rázott” település. Azóta a falu szinte teljesen megújult: parkosítottak, játszóteret építettek, a házak többségét felújították, megszüntették a bűnözést és a munkanélküliséget. Most pedig itt az újabb csoda.

Kedves Barátok! Ebben az esztendőben, 2020-ban, megtörik az álom, és valósággá válik. Cserdiben megépül a C1 logisztikai központ, hűtőház és csomagolóüzem. Ez nem személyes sikerem, hanem közösségünké és sok-sok száz ember jóságának köszönhető. Hálával és köszönettel tartozom mindenkinek – írta minapi Facebook-bejegyzésében a polgármester.

(Sokszínű Vidék)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • Bravó, ez aztán az ügyfélbarát közigazgatás! Úgy látszik az ügyfél csa... Tovább...
  • Itt. Levegőnek sem néz bennünket a kormányunk. Van viszont remek ASP-n... Tovább...
  • ...szégyen, hogy kormányunk és munkáltatónk" mindenkit minimálbéren ta... Tovább...
  • A szétterülést ez ne állítja meg,hiszen a barnaövezetek is a külső rés... Tovább...
  • A térségnek az M0 nyugat bezárása fontos, ami elviszi a mai terhelő fo... Tovább...
  • ideje... Tovább...
  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...
  • Normáááális???! !! Nem a bolttulajdonoso knak kellene adni a pénzt, ha... Tovább...
  • Az állam mikor emeli a saját alkalmazottai fizetését? A 2020. évi költ... Tovább...
  • Na, ez a cikk sem mond semmit, megoldásról egy szó sem, pedig ez lenne... Tovább...
  • A sertéspestis rohamosan terjed az országban, már a fél ország fertőzö... Tovább...
  • Az önkormányzati nyomorgás képlékeny, hiszen jut a köztisztviselők nek... Tovább...
  • Ha ennyire sz@r a választási "pénz", akkor nem értem, nálunk pl. miért... Tovább...
  • HÁT? Tovább...
  • Bocsi, de kiegészítem: péntek este névjegyzek zárás, ami most is kb. l... Tovább...