Hirdetés
Önkormányzati döntések járvány idejére PDF Nyomtatás
2020. március 18. szerda, 08:00

toll papirTöbb vidéki városban a játszóterek bezárásáról döntöttek a koronavírus-járvány miatt, az idős embereket pedig arra kérik, jelezzék, ha segítséget kérnek az élelmiszerek és gyógyszerek beszerzéséhez. Az óvodákat, bölcsődéket több helyen szerdától zárták be.

Szolnokon szerdától bezárják az összes óvodát és bölcsődét, ügyelet működik – közölte Szalay Ferenc polgármester a Facebook-oldalán. Szólt arról is, hogy szerdától a város minden játszóterét bezárják. Elsősorban az idős, egyedülálló, segítségre szoruló lakosoknak tudnak segíteni az alapvető élelmiszerek beszerzésében, gyógyszerek felíratásában és kiváltásában. Azokban a társasházakban, ahol a bérlakások többsége önkormányzati tulajdonban van, kötelezővé tették a lépcsőházak fertőtlenítését, és erre kérik a többi társasház közös képviselőit is.

A székesfehérvári önkormányzat telefonos ügyfélszolgálatot állított fel és e-mailben is várják azoknak a 70 év feletti embereknek a jelentkezését, akik vállalják, hogy egészségük védelmében otthon maradnak, de segítséget kérnek a mindennapi ellátásukhoz, például az étel házhoz szállításához, a bevásárláshoz vagy a gyógyszerek kiváltásához.

Kaposváron az idősotthonokban látogatási tilalmat vezettek be, az idősklubok működését szüneteltetik – tudatta Szita Károly polgármester a Facebook-oldalán. Az önkormányzat arra kéri az időseket, jelezzék, ha segítségre szorulnak a bevásárláshoz, gyógyszereik beszerzéséhez. Keddtől az Agóra, a múzeumok és a könyvtárak sincsenek nyitva, a könyvek kölcsönzési ideje automatikusan meghosszabbodik. Az uszodát kizárólag versenyzők használhatják, a termálfürdő gyógyrészlege korlátozottan üzemel.

A pécsi vásárcsarnok szerdától korlátozásokkal működik, a belépésre és kilépésre egymástól távol eső ajtók szolgálnak, és a csarnokban egyszerre legfeljebb száz ember tartózkodhat, emellett csak kétméteres védőtávolságot tartva lehet várakozni az épületben és azon kívül.

A miskolci önkormányzat azt közölte: a városban Veres Pál polgármester kérésére járőrszolgálatot indítanak, hogy felhívják az idejüket a plázákban töltő diákok figyelmét: az új tanítási rend szerint otthonról kell folytatniuk tanulmányaikat.

Siófokon az önkormányzat internetes oldala szerint egy helyi hotel ingyen ajánlja fel a szobáit az önkéntes karanténba vonulóknak. A városban ingyenessé vált a parkolás.

Barcson bezárt a fürdő, a helyi szociális központ nem fogad klubtagokat a nappali ellátás keretében.

Salgótarjánban keddtől bezárták a játszótereket – a város polgármestere, Fekete Zsolt közösségi oldalán jelentette be a döntést. Tudatta azt is, hogy nemcsak az önkormányzat fenntartásában lévő, hanem Salgótarján egész közigazgatási területén működő óvodákban és bölcsődékben rendelt el rendkívüli szünetet keddtől. Átmenetileg bezárták a városi uszodát is.

A balassagyarmati dr. Kenessey Albert Kórházban a járványhelyzetre készülve a teljes belgyógyászati pavilont infektológiai feladatokra szabadították fel - ezt az önkormányzat közölte közösségi oldalán.

Tatabányán szerdától van rendkívüli szünet az óvodákban, ügyeleti rend bevezetése mellett, és a bölcsődéket is szerdától zárták be.

Komáromban több mint száz önkéntes jelentkezett az elmúlt napokban, hogy idős helybélieknek segítsen.

Tatán az önkormányzat napi bejelentéssel, alkalmi munkában foglalkoztatna fizetés nélküli szabadságra kényszerült embereket.

Esztergomban a Suzuki Szlovákiából és Budapestről nem indít dolgozói buszjáratokat. A termelésben a délelőttös műszakot megtartják, a délutános műszakot törölték, a 60 év felettiek nem állhatnak munkába.

Szegeden szerdán üzemkezdettől nyári tanszüneti menetrend alapján közlekednek a tömegközlekedési járatai.

Nagykanizsán az önkormányzati tulajdonú, varrodával is rendelkező cégnél szájmaszkok gyártására álltak át, a város egyelőre 10 ezer darabos megrendelést adott - közölte az MTI-vel kedden Balogh László polgármester. A csökkent munkaképességű dolgozókat foglalkoztató Kanizsa Rehab Nonprofit Kft. kedden kezdte el a gyártást, a prevenciós célra használható maszkokat a város önkormányzati, egészségügyi intézményeinek, illetve a nagykanizsai fertőzötteknek készítik. A gyepmesteri feladatokat is ellátó nagykanizsai Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület közleményben tudatta, hogy ha nagykanizsai lakost megbetegedés miatt kórházba visznek, megoldják háziállatainak elhelyezését az Ady utcai állatmenhelyen, ha ebben rokonok, szomszédok nem tudnak segíteni.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • Bravó, ez aztán az ügyfélbarát közigazgatás! Úgy látszik az ügyfél csa... Tovább...
  • Itt. Levegőnek sem néz bennünket a kormányunk. Van viszont remek ASP-n... Tovább...
  • ...szégyen, hogy kormányunk és munkáltatónk" mindenkit minimálbéren ta... Tovább...
  • A szétterülést ez ne állítja meg,hiszen a barnaövezetek is a külső rés... Tovább...
  • A térségnek az M0 nyugat bezárása fontos, ami elviszi a mai terhelő fo... Tovább...
  • ideje... Tovább...
  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...
  • Normáááális???! !! Nem a bolttulajdonoso knak kellene adni a pénzt, ha... Tovább...
  • Az állam mikor emeli a saját alkalmazottai fizetését? A 2020. évi költ... Tovább...
  • Na, ez a cikk sem mond semmit, megoldásról egy szó sem, pedig ez lenne... Tovább...
  • A sertéspestis rohamosan terjed az országban, már a fél ország fertőzö... Tovább...
  • Az önkormányzati nyomorgás képlékeny, hiszen jut a köztisztviselők nek... Tovább...
  • Ha ennyire sz@r a választási "pénz", akkor nem értem, nálunk pl. miért... Tovább...
  • HÁT? Tovább...
  • Bocsi, de kiegészítem: péntek este névjegyzek zárás, ami most is kb. l... Tovább...