Hirdetés
Járványvédelmi intézkedések a fővárosban PDF Nyomtatás
2020. március 13. péntek, 08:30

fovLépett a főváros, járványvédelmi intézkedéseket vezettek be. Az operatív törzshöz fordult a védekezéshez szükséges eszközök ügyében a Fővárosi Önkormányzat. A főpolgármester arra kér minden budapestit és a fővárosban járó polgárt, hogy kövesse az előírásokat.

A főváros vezetése személyesen egyeztetett a fővárosi intézmények vezetőivel a koronavírus miatt kialakult helyzetről - írja közleményében Budapest főpolgármestere.

Megtartotta alakuló ülését a Budapesti Egészségügyi Fórum (BEF) az egészségügyért felelős kerületi vezetők részvételével, a találkozókon a koronavírus miatt kialakult helyzet volt a téma. Karácsony Gergely megjegyezte, hogy bár a BEF ülésén a várólisták megszüntetéséhez szükséges kerületi intézkedésekről terveztek az egyeztetést, a járványveszély átírta a napirendet.

Amiről már döntés született:

1. A BKV járatain az eddigi fokozott fertőtlenítés gyakoriságát tovább növeljük.

2. A dolgozóinkat rendszeresen tájékoztatjuk az óvintézkedésekről.

3. A BKK határozatlan időre felfüggeszti az első ajtós felszállásra vonatkozó szabályokat, vagyis a járműveken minden ajtón fel lehet szállni az utasoknak, elkerülve így az esetleges tumultusokat.

4. A már utcán lévő tájékoztató kampányunk angol nyelvű változatát is elkészítjük, a Budapestre – egyre fogyatkozó számban - érkező turistákat a szabályok, előírások betartására szólítjuk fel. A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ az állami turisztikai ügynökséggel folyamatos kapcsolatban teszi meg a szükséges lépéseket.

5. A hajléktalanellátó intézményeink számára külön protokollt dolgozunk ki, az ott dolgozók és a hajléktalan emberek egészségének védelme érdekében.

6. Az intézményeinket felkészítettük arra, hogy a kormány döntése esetén azonnali hatállyal felfüggesszék működésüket, rendezvényeiket. Ez érinti mindenekelőtt a budapesti színházakat, a mozihálózatot, a múzeumokat, egyéb intézményeket.

7. Kérjük a kormányt, hogy a Budapestre tervezett nagy létszámú rendezvények esetén kellő időben adjon világos iránymutatást a szervezőknek, fenntartóknak. Ennek keretében a szervezőknél szorgalmazzuk, hogy mielőbb szülessen végleges döntés a Giro d’Italia kerékpárosverseny magyarországi és budapesti szakaszának elhalasztásáról.

8. Az otthoni munkavégzésre vonatkozó iránymutatást eljuttatjuk az intézményeinknek A már kialakult helyzet, és a várhatóan elkerülhetetlen intézkedések jelentős terhet rónak a városra és az intézményekre, szükségesnek látszik a fővárosi és kerületi költségvetések áttekintése is, erről a kerületekkel egyeztettünk. Szükségesnek látjuk a soron kívüli egyeztetéseket a kormánnyal is.

Karácsony Gergely közleménye szerint a főváros és a fővárosi intézmények teszik a dolgukat. Ebben továbbra is az információk birtokában lévő kormányzati operatív törzs iránymutatásai szerint kell eljárniuk. A főpolgármester megjegyzi, hogy noha tisztában vannak az operatív törzs leterheltségével és kiemelt felelősségével, de nem könnyíti meg a budapesti felkészülést és a szükséges intézkedésekről szóló gyors döntéseket, hogy a főjegyző által írt hivatalos levélre, benne sok kérdésre, a mai napig nem kaptak választ.

Mint írja, a kerületi vezetők is több olyan jogos kérdést, igényt vetettek fel, amelyek a kormány kompetenciájába tartoznak. A budapestiek biztonsága és egészsége érdekében ezeket a kérdéseket, igényeket összegyűjtik és továbbítják az operatív törzsnek iránymutatást kérve.

Emellett jelezték igényüket a védekezéshez szükséges felszerelések (maszk, fertőtlenítő) beszerzésével kapcsolatban.

A főpolgármester arra kér minden budapestit és a fővárosban járó polgárt, hogy kövesse az előírásokat és vigyázzon saját maga, szerettei és különösen az idősek egészségére!

(Infostart)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • Nagyon régóta vártunk erre már ! Az ügyvédeket valahogy mellőzni kelle... Tovább...
  • Állami pénzből - adófizetői pénzből - felépítve, állami pénzből fennta... Tovább...
  • Fel kellene végre ismerni" kedves ÁSZ és kormány, hogy már nem kiválts... Tovább...
  • Ember, ez komoly? Falusi hivatalokban garantált bérminimumért dolgozó ... Tovább...
  • Adjatok még pluszba 2 embert minden közös önkormányzati hivatalnak, és... Tovább...
  • Egy átlagos magyar falu az alábbi gondokkal küzd - nincs munkahely a t... Tovább...
  • Néha elgondolkodom, hogy 2006 óta történt e lényegi elmozdulás a magya... Tovább...
  • Valahogy az önkormányzatok támogatása nem nőtt sz ötszörösére, sőt az ... Tovább...
  • Soha nem is lesz...:( Tovább...
  • Ott a bűvös szó: "STATISZTIKAILA G" Tovább...
  • A hatóság a döntését éven belül visszavonhatja, és hozhat helyette új... Tovább...
  • Bocsi, de tavasz óta szinte minden kőzműv.int.stb. zárva van, vagy kor... Tovább...
  • A mélyszegénység Magyarországon nem szűnt meg - javasolnám a KSH stati... Tovább...
  • A kutya se jön már ide dolgozni! Innen csak elmennek/felmon danak az e... Tovább...
  • Az én fizetésem közelében sincs! Tovább...