Hirdetés
Újabb passzívházat építtetett a XIII. kerület PDF Nyomtatás
2018. augusztus 24. péntek, 08:00

kartacsÚjabb, önkormányzati fejlesztésű passzívházat adtak át Angyalföldön. A 23 bérlakásos Kartács utcai épületet 961 millió forintból húzták fel.

Az önkormányzati tulajdonú bérház pénteki átadásán Tóth József, XIII. kerületi polgármester elmondta, nem ez az első, nem is az utolsó önkormányzati beruházás a kerületben, hiszen 2033-ig megvan az elképzelés a fejlesztés irányairól. A Kartács utcai  beruházás költsége 961 millió forint volt, az épület megfelel a passzívház kritériumainak.

Az ötemeletes épület 23 lakása jellemzően egy- és kétszobás, de mindegyik lakás alapterülete meghaladja a 35 négyzetmétert: átlagos alapterületük 40-50 négyzetméter. Minden lakásban van külön konyha- és étkezőhelyiség. Az első emeleten 2 lakást mozgáskorlátozottak részére alakítottak ki. Az  akadálymentesített bérházban a lépcsőházi lifttel a pince és az ötödik emelet között lehet közlekedni. A pinceszinten, a mélygarázsban, illetve a földszinten - a lakásszámnak megfelelően - 23 gépkocsi-beálló van. Az épületben épületfelügyeleti (távriasztással) és épületautomatikai rendszer működik.

A fűtés levegő-víz hőszivattyús rendszerrel, a melegvíz-ellátása központi kondenzációs gázkazánnal működik, amely indokolt esetben a fűtésre is rásegít. A fűtővíz alacsony hőmérsékletű, ezért a hőleadás mennyezet- és padlófűtésen keresztül történik, amit termosztátokkal lehet szabályozni az igényeknek megfelelően. Minden lakás közműfogyasztását egyedileg mérik.

A lakások bérleti díja 2018-ban nettó 867 forint négyzetméterenként, a fecskelakások fajlagos bérleti díja 467 forint. A bérlakás leadásának feltételével meghirdetett 18 lakásra 51 pályázat érkezett. A fecskeházi konstrukcióban meghirdetett 4 egyszobás lakásra összesen 33 pályázat érkezett be. A fecskeházi lakásokat maximum 8 évre igényelhetik olyan 35 év alatti fiatal házasok, illetve élettársak, akik közül az egyik nem töltötte be a 30. életévét, s vállalni tudják a havi minimum 40 ezer forint lakáselőtakarékosság fizetését. Akadálymentesített lakásra olyan személy pályázhatott, aki, vagy a vele együtt költöző személy mozgásszervi fogyatékosságban szenved, amely következtében a helyváltoztatás alsó végtagprotézis vagy kerekesszék használatát igényli.

A kerületben további bérházak épülnek, a Klapka utcában egy 33 lakásos, a Jász utcában egy 35 lakásos, a Szent László úton pedig egy 60 lakásos épület készül.  2002 óta 599 lakást épített  az önkormányzat 30 ezer négyzetméter lakófelületen összesen 10 milliárd forint önkormányzati ráfordítással. A lépcsőzetes lakáshoz jutás elvét alkalmazva eddig mintegy 1000 családnak tették lehetővé jobb életkörülmények között a lakhatást.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • 2008 óta nem változott az illetményalap, ilyen szakszervezette l nem i... Tovább...
  • Az önkormányzati dolgozókra vonatkozó illetmény szó szerint gyalázatos... Tovább...
  • Szeretném tudatni országunk vezetésével, hogy ezt a rendkívül bonyolul... Tovább...
  • Tisztelt Önkormányzati Klub. Volna egy kérdésem a vállalkozó háziorvos... Tovább...
  • Nehéz higgadnak maradni elnök úr szavai után, van annak egy diszkrét b... Tovább...
  • 1990-ben létrejött demokratikus államrendszer és közigazgatás célként ... Tovább...
  • Nem működik a kalkulátor...má snál esetleg?:D Tovább...
  • Látványos gesztusra készül a kormányzat, jövőre jelentősen emelni terv... Tovább...
  • Ebből is látszik mennyit hazudik kormányunk! Tovább...
  • Kistelepülésen a béremelés most már több mint 10 éve ÁLOM! Hol vagyunk... Tovább...
  • Az önkormányzati igazgatásban dolgozó köztisztviselők bruttó átlagkere... Tovább...
  • ...ezt a hírportált egyébként kormányunk is olvassa, vagy csak az aláb... Tovább...
  • ...jah! Azt hittem már nekünk (köztisztviselő knek) emelnek már valami... Tovább...
  • És a támogatás felélése, meg a választások után újra BEZÁR a bolt ! Tovább...
  • Tehát pl. egy 15 milliárd Ft közpénzből megépített stadiont odaadunk v... Tovább...