Hirdetés
Huszonhárom kerékpárosbarát település PDF Nyomtatás
2014. január 27. hétfő, 08:00

kerekparosbarat2013Huszonhárom önkormányzat és huszonnyolc munkahely nyerte el vagy újította meg a "kerékpárosbarát" címet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tavaly hetedszerre meghirdetett pályázatain. Az elismeréseket Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár adta át.

A "Kerékpárosbarát Település" pályázatok elbírálásánál fontos szempont volt a kerékpáros infrastruktúra nagysága és minősége, a helyben szervezett kerékpáros rendezvények, a szemléletformálás terén tett lépések vagy a fejlesztésekre fordított keret mértéke. A fővárosi kerület, megyei jogú város kategóriában újonnan nyerte el a címet Eger, a városok közül pedig Balatonalmádi, Gyomaendrőd, Lenti és Soltvadkert. A nagyközségek, községek versenyében Balatonmáriafürdő, Csopak, Köröstarcsa és Rábapatona lett első alkalommal befutó – tudósított az MTI.

A "Kerékpárosbarát Munkahelyek" kiemelt figyelmet fordítanak a biciklivel munkába járó kollégák igényeire kerékpártárolók, öltözők kialakításával, illetve akár saját kerékpárflotta működtetésével, amihez szervizlehetőségek is kapcsolódhatnak. A munkahelyeket négy kategóriában - mikro- és kisvállalat, középvállalat, nagyvállalat, non-profit szervezet - díjazták. A címet mások mellett a Mapi Magyar Fejlesztési Iroda Zrt., a Novotel Budapest Danube, a Magyar Posta Zrt. központi szállítási üzeme, a Tatai Közös Önkormányzati Hivatal, Budapest III. kerület polgármesteri hivatala, valamint a Szegedi Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola és Szakképző Iskola Csonka János tagintézménye viselheti egy éven át.

A díjátadó alkalmából együttműködési megállapodást írt alá a Kerékpárosbarát Települések Országos Szövetsége és a Magyar Autóklub. A felek a kerékpározás támogatása érdekében szakmai anyagaikról, programjaikról folyamatosan értesítik egymást, valamint összefogva tájékoztatják, oktatják különösen a fiatal gépjárművezetőket, kerékpárosokat.

A tárca közleménye szerint Völner Pál köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az önkormányzatokkal, vállalatokkal és civil szervezetekkel együttműködve számos akcióval népszerűsíti a kerékpározást. A kerékpárosbarát pályázatok mellett e körbe tartoznak a Bringázz a munkába! tavaszi és őszi kampányai, az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap hazai eseményei.

Az államtitkár kiemelte: a közös szemléletformáló munka eredményességét is igazolja, hogy az Európai Kerékpárosok Szövetsége által tavaly elkészített, a kerékpározás helyzetét vizsgáló felmérés szerint Magyarország az uniós tagállamok között a nyolcadik helyen áll, a 2004-ben vagy azután csatlakozott országok közül ezzel a legjobban teljesít.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Szabályozási Tudsátár

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • ...jó és most mi van? Jah", 2021!! (el sem olvasom, rég túl vagyunk az... Tovább...
  • Jelentősen nőttek az önkormányzatok adóbevételei - mely adóbevételeket... Tovább...
  • A II,kerületben 140 embernek van 40 négyzetméteres területe kárpótlás ... Tovább...
  • Budapesten, néhány nagyvároson és a közvetlen környékükön kívül ez az ... Tovább...
  • Dejó"! Olyan jó ezeket a statisztikákat olvasni! Tovább...
  • Nagyon régóta vártunk erre már ! Az ügyvédeket valahogy mellőzni kelle... Tovább...
  • Állami pénzből - adófizetői pénzből - felépítve, állami pénzből fennta... Tovább...
  • Fel kellene végre ismerni" kedves ÁSZ és kormány, hogy már nem kiválts... Tovább...
  • Ember, ez komoly? Falusi hivatalokban garantált bérminimumért dolgozó ... Tovább...
  • Adjatok még pluszba 2 embert minden közös önkormányzati hivatalnak, és... Tovább...
  • Egy átlagos magyar falu az alábbi gondokkal küzd - nincs munkahely a t... Tovább...
  • Néha elgondolkodom, hogy 2006 óta történt e lényegi elmozdulás a magya... Tovább...
  • Valahogy az önkormányzatok támogatása nem nőtt sz ötszörösére, sőt az ... Tovább...
  • Soha nem is lesz...:( Tovább...
  • Ott a bűvös szó: "STATISZTIKAILA G" Tovább...