Hirdetés
Egy hónap alatt kétszer oszlatta fel magát a képviselő-testület PDF Nyomtatás
2012. augusztus 15. szerda, 07:00

 

nemesvidAlig több mint egy hónap alatt kétszer oszlatta fel magát a nemesvidi képviselő-testület. A Somogy Megyei Kormányhivatal által szabálytalannak tartott első, július 11-én meghozott döntés a hétfőn megtartott ülésen sem változott: a háromtagú képviselő-testület igennel szavazott a feloszlatásról - a polgármester ellenében.

A három független képviselő azért döntött a feloszlatás mellett, mert állításuk szerint nem tudnak együtt dolgozni az ugyancsak független Harmath István polgármesterrel – mondta el az MTI munkatársának Téglás Zsuzsanna körjegyző.

A megyei kormányhivatal azért kötelezte a nemesvidi testületet újabb ülés megtartására és ismételt szavazásra a feloszlásról, mert állásfoglalása szerint az előző, önfeloszlatásról döntő ülésen formai szabálytalanságok történtek. Nevezetesen: az ülést a polgármester helyett a körjegyző hívta össze, valamint a jelenlévő polgármester helyett a korelnök vezette le az ülést.

Amennyiben a kormányhivatal ezúttal mindent rendben talál, a nyolcszáz lakosú településen 90 napon belül időközi választást kell tartani. Az új önkormányzati vezetők megválasztásáig az eddigi polgármester és képviselő-testület viszi az ügyeket.

A feloszlásra nemmel szavazó polgármestert az MTI nem tudta elérni. Az előző ülést követően azonban azt mondta, nem új keletű a feszültség a testületben, mint ahogy a faluban sem. Az az oka, hogy több mint két éve adósságrendezés alatt áll a település, és "ez azt jelenti, hogy a közmunkaprogramon túl nem futja semmire".

A feszültség másik forrása az, hogy mindennaposak a betörések, a lakosság egy része megfélemlítettségben él - fogalmazott akkor a falut 2009 óta vezető Harmath István. Közölte: ő, amit tudott, megtett a településért, a tiszteletdíjából kétmilliót az adósságrendezés ideje alatti fejlesztésekre áldozott.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+5 #1 vissza 2012-08-21 07:50
"Nevezetesen: az ülést a polgármester helyett a körjegyző hívta össze, valamint a jelenlévő polgármester helyett a korelnök vezette le az ülést."
Ez a körjegyzőnek nevezett valaki nagyon gyorsan adja vissza a diplomáját.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • Minden téren hátrányban.???? Tovább...
  • Tegnapi hír a MÁV-tól, hogy a Budapest-Cegléd -Szolnok vonalon 60-100 ... Tovább...
  • Homolya úrhoz képest Andersen, a nagy mesemondó a fasorban sincs. Tovább...
  • Akkor a kistelepülésen még működő postáknak is vége. Ja és ehhez csak ... Tovább...
  • Bravó, ez aztán az ügyfélbarát közigazgatás! Úgy látszik az ügyfél csa... Tovább...
  • Itt. Levegőnek sem néz bennünket a kormányunk. Van viszont remek ASP-n... Tovább...
  • ...szégyen, hogy kormányunk és munkáltatónk" mindenkit minimálbéren ta... Tovább...
  • A szétterülést ez ne állítja meg,hiszen a barnaövezetek is a külső rés... Tovább...
  • A térségnek az M0 nyugat bezárása fontos, ami elviszi a mai terhelő fo... Tovább...
  • ideje... Tovább...
  • Csak jelzem az Államtitkár Úrnak, hogy a kis falvakban csak az alábbi ... Tovább...
  • Normáááális???! !! Nem a bolttulajdonoso knak kellene adni a pénzt, ha... Tovább...
  • Az állam mikor emeli a saját alkalmazottai fizetését? A 2020. évi költ... Tovább...
  • Na, ez a cikk sem mond semmit, megoldásról egy szó sem, pedig ez lenne... Tovább...
  • A sertéspestis rohamosan terjed az országban, már a fél ország fertőzö... Tovább...