Hirdetés
Polgármesterek tanácskozása PDF Nyomtatás
2021. október 07. csütörtök, 06:00

somogy polgarmesterekA magyar közigazgatás becsülettel helytállt a megváltozott körülmények között - mondta a Miniszterelnökség hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára, Almási Győző a Somogy megyei polgármesterek és jegyzők tanácskozásán Siófokon.

A koronavírus-járvány ideje alatt az emberi élet védelme mellett fontos volt az ország és a közigazgatás működőképességének fenntartása – folytatta az államtitkár. Majd arra emlékeztette hallgatóságát, hogy tíz éve új alapokra helyezték a területi közigazgatást – a 2011-ben létrehozott járási és a kormányhivatali struktúra beváltotta a hozzáfűzött reményeket.

A veszélyhelyzet kihirdetésével azonban új korszak kezdődött a közigazgatásban, formailag és tartalmilag új alapokra kellett helyezni a hatóságok és az önkormányzatok működését. Sikerült zökkenőmentesen megoldani a személyes kontaktusok minimálisra csökkentését és felgyorsítani az online közigazgatás működését segítő fejlesztéseket. A rendszer képes volt a védekezésre, az oltási feladatok megszervezésére; „a járvány sikeres kezelése, illetve a közigazgatás hatékony működésének fenntartása egyértelműen igazolta, hogy jó munkát végeztünk”.

Beszámolt arról is, hogy „a Regőczi István Alapítvánnyal közösen komoly munka folyik annak érdekében, hogy a járványban a szüleiket elvesztett gyerekek számára a gyámhivatalok és kormányhivatalok által nyújtott támogatást egyedi igényekre szabott, alapítványi segítséggel előkészítsük”.

A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Gyopáros Alpár arról beszélt, hogy a Magyar falu program részeként a falusi útalap keretében az év végéig 3000 kilométer mellékútszakasz felújítása fejeződött be vagy kezdődik el, jövőre pedig 1500 kilométer hosszan terveznek fejlesztést a mellékúthálózatokon. A program a jövőben nagyobb forrással támogatja a kedvezményezett településeken működő mikro- és kisvállalkozásokat, és heteken belül eredményt hirdetnek a kisboltok támogatására kiírt pályázatban. Az év elején 305 olyan kistelepülés volt Magyarországon, ahol nem működött bolt, e települések felében nyílhat újra üzlet.

Beszámolt arról is, hogy Somogy megyében 2019-ben és 2020-ban csaknem 1400 nyertes pályázatot hirdettek ki 13 milliárd forint értékben, továbbá több mint tízmilliárd forintból 118 kilométer út felújítása kezdődött el vagy fejeződött be.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Legfőképpen az ÁSZ elnök életminőségét - 2022. január 1-től a havi jöv... Tovább...
  • 2019-ben megválasztottuk a választási bizottságok tagjait, póttagjait!... Tovább...
  • Remélem többen is követni fogják őket... Tovább...
  • 2008 óta nem változott az illetményalap, ilyen szakszervezette l nem i... Tovább...
  • Az önkormányzati dolgozókra vonatkozó illetmény szó szerint gyalázatos... Tovább...
  • Szeretném tudatni országunk vezetésével, hogy ezt a rendkívül bonyolul... Tovább...
  • Tisztelt Önkormányzati Klub. Volna egy kérdésem a vállalkozó háziorvos... Tovább...
  • Nehéz higgadnak maradni elnök úr szavai után, van annak egy diszkrét b... Tovább...
  • 1990-ben létrejött demokratikus államrendszer és közigazgatás célként ... Tovább...
  • Nem működik a kalkulátor...má snál esetleg?:D Tovább...
  • Látványos gesztusra készül a kormányzat, jövőre jelentősen emelni terv... Tovább...
  • Ebből is látszik mennyit hazudik kormányunk! Tovább...
  • Kistelepülésen a béremelés most már több mint 10 éve ÁLOM! Hol vagyunk... Tovább...
  • Az önkormányzati igazgatásban dolgozó köztisztviselők bruttó átlagkere... Tovább...
  • ...ezt a hírportált egyébként kormányunk is olvassa, vagy csak az aláb... Tovább...