Hirdetés
Tehetségbarát önkormányzat-díjak idén is PDF Nyomtatás
2021. szeptember 13. hétfő, 07:00

tehetsegbarat onkormanyzat dijÜnnepélyesen átadta a Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért és a Tehetségbarát önkormányzat-díjakat a családokért felelős tárca nélküli miniszter, Novák Katalin. Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára azt mondta: az önkormányzatoknak az is feladatuk, hogy segítsék a tehetségekkel foglalkozókat.

A Tehetségbarát önkormányzat-díjat olyan önkormányzatok nyerhetik el, amelyek folyamatosan segítik a tehetséges fiatalok felkutatását, támogatását és példamutató együttműködést folytatnak a tehetséggondozó szervezetekkel. A kitüntetést idén Jászfelsőszentgyörgy, Kaba, Kecskemét, Mohács, Nyíregyháza és Zalaszentgyörgy önkormányzata kapta.

Magyarországnak nincsenek ásványkincsei, de van egy olyan kincsünk, amire büszkék lehetünk: a tehetséges fiatalok – mondta beszédében Novák Katalin, aki szerint emiatt a világban zajló versenyt „mi magyarok az eszünkkel és a szívünkkel nyerhetjük meg”. A miniszter beszélt arról is, hogy jövőre 4,4 milliárd forint áll rendelkezésre a Nemzeti Tehetség Programra, amellyel évente 300-350 ezer fiatalt segítenek. A program célja, hogy a tehetségek, bárhol is születnek az országban, megkapják a támogatást ahhoz, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki tehetségükből.

Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára azt mondta: az önkormányzatoknak az is feladatuk, hogy olyan döntéseket hozzanak, amelyek segítik a tehetségekkel foglalkozókat, és ezzel példát mutassanak más településeknek is. A jó önkormányzatok – túl az anyagi lehetőségeken, az intézményi kereteken – teret biztosítanak arra, hogy azokat, akik a településen a kötelezőnél többet tesznek, bemutassák a lakosságnak – tette hozzá. Az államtitkár hangsúlyozta: minden ember érték, és a társadalom akkor működik jól, ha minden ember megtalálja a helyét és azt a helyzetet, amelyben a képességeit a legjobban tudja kamatoztatni.

Novák Katalin közölte: a szülők általában nem tudják reálisan felmérni gyermekük képességeit, a tehetséggondozó szakembereknek viszont van összehasonlítási alapjuk. A koronavírus-járvány miatt az elmúlt másfél év különösen nehéz volt, de a tehetséggondozók megküzdöttek a fiatalokért – mondta. A díjakat olyan tehetséggondozó szakemberek, pedagógusok kapják – tette hozzá –, akik a kötelezőnél többet tesznek, akik a nehézségek ellenére is ott voltak a szülők, gyermekek mellett, és az elmúlt másfél évben is mindent megtettek azért, hogy a fiatalokat felkészítsék a megmérettetésekre.

A tehetséggondozó szakemberek munkája olyan misszió, amelyhez rengeteg türelem, kitartás, elhivatottság szükséges – mondta Rácz Zsófia helyettes államtitkár. A Bonis Bona-díj célja, hogy erkölcsileg és anyagilag is elismerjék a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző szakembereket. Idén életműdíjat kapott – posztumusz – Deákné Oláh Marianna, a XV. Kerületi Károly Róbert Általános Iskola volt tanára, valamint Kovács László Rátz Tanár Úr Életműdíjas tanár, Sztrés Erzsébet, az orosz nyelv Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny versenybizottságának ügyvezető elnöke és Varga Balázs Domonkos, az V. kerületi Eötvös József Gimnázium volt igazgatóhelyettese. Elismerést vehetett át továbbá ötven tehetséggondozó, -fejlesztő és -segítő szakember, valamint három tehetséggondozó szervezet.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Ha 200.000.-Ft lesz a minimálbérez a köztisztviselők nél, közalkalmazo... Tovább...
  • Köztisztviselő voltam, még mindig tudok röhögni ezen a témán. Tovább...
  • Ez most komoly? Nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek! Szóval: diplomás... Tovább...
  • FELHÁBORÍTÓ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ezen a felületen ilyet leírni, gyomo... Tovább...
  • "Habár elsőre alacsonynak tűnik a köztisztviselői bértábla illetményal... Tovább...
  • "Habár elsőre alacsonynak tűnik a köztisztviselői bértábla illetményal... Tovább...
  • Ezt a bértáblát honnan vették? A 2011. évi CXCIX. törvény [ Kttv. ] 1.... Tovább...
  • Most leírja és megmagyarázza" a cikk írója, hogy ki és mennyit kereshe... Tovább...
  • A mindenkori tárgyév költségvetési törvényében meghatározott köztisztv... Tovább...
  • Aha, nem lesz posta bezárás, csak nem nyitnak ki! 10 községnek lesz 1 ... Tovább...
  • Igen a választásokig. Szakmai berkekből származó vélemény szerint lega... Tovább...
  • De miért nem nyilvános - hiszen az ország érdekét szolgálja, vagy nem?... Tovább...
  • Lassan minden területen ez lesz - orvosi végzettség nélkül a háziorvos... Tovább...
  • Igen, meg 32.000. önkormányzati igazgatásban dolgozó köztisztviselő! A... Tovább...
  • ...jó és most mi van? Jah", 2021!! (el sem olvasom, rég túl vagyunk az... Tovább...