Hirdetés
Egyetlen képviselője maradt a zalai Garaboncnak PDF Nyomtatás
2021. március 01. hétfő, 09:00

szekekA napokban lemondott a polgármester, majd az alpolgármester és két további képviselő-testületi tag is, így az egyetlen megmaradt képviselő vette át a polgármesteri feladatkört a Zala megyei Garaboncon.

A zaol.hu híre szerint Garaboncon visszaadta polgármesteri mandátumát Koma László (független), aki 22 éven át irányította a települést. A lapnak azzal indokolta távozását, hogy már 68 éves és elfáradt. A település közösségi oldalán László Árpád jegyző arról adott tájékoztatást, hogy a polgármester február 18-án mondott le tisztségéről, majd másnap Tóth Gábor (független) alpolgármester és egyben települési képviselő ugyancsak visszaadta mindkét mandátumát.

A jegyző közölte, hogy a négytagú képviselő-testületben a korelnöknek számító Losonczi Tibor (független), majd az őt követő Gál Attila (független) sem vállalta, hogy átvegye a polgármester feladat- és hatásköreinek gyakorlását, három nappal később pedig mindketten szintén lemondtak képviselői tisztségükről is. A polgármester feladatait az egyetlen megmaradt képviselő, Szemlics Gergely (független) vállalta el, ő látja el a polgármesteri hatásköröket is.

A lemondott polgármester helyére a veszélyhelyzeti rendelkezések miatt egyelőre nem lehet időközi választást kiírni, a képviselő-testület pedig nem ülésezhet, nem gyakorolhatja a hatásköreit. A megüresedett képviselői helyekre nem is írnak ki időközi voksolást, a három tisztséget a 2019. októberi önkormányzati választáson induló, sorrendben a legtöbb szavazatot kapó jelöltek tölthetik be – ismertette a jegyző.

A Nemzeti Választási Iroda honlapja szerint 2019-ben az akkor 593 szavazópolgárt számláló Garaboncon két polgármesterjelölt mérette meg magát és 11 független egyéni listás jelölt indult a négy képviselői helyért.

László Árpád jegyző az MTI megkeresésére elmondta: a polgármester és a képviselők indoklás nélkül mondtak le tisztségükről. Arról, hogy a testületbe kik kerülhetnek be, még folyik az egyeztetés az érintettekkel.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Szabályozási Tudsátár

Hírek hozzászólásai

  • ...jó és most mi van? Jah", 2021!! (el sem olvasom, rég túl vagyunk az... Tovább...
  • Jelentősen nőttek az önkormányzatok adóbevételei - mely adóbevételeket... Tovább...
  • A II,kerületben 140 embernek van 40 négyzetméteres területe kárpótlás ... Tovább...
  • Budapesten, néhány nagyvároson és a közvetlen környékükön kívül ez az ... Tovább...
  • Dejó"! Olyan jó ezeket a statisztikákat olvasni! Tovább...
  • Nagyon régóta vártunk erre már ! Az ügyvédeket valahogy mellőzni kelle... Tovább...
  • Állami pénzből - adófizetői pénzből - felépítve, állami pénzből fennta... Tovább...
  • Fel kellene végre ismerni" kedves ÁSZ és kormány, hogy már nem kiválts... Tovább...
  • Ember, ez komoly? Falusi hivatalokban garantált bérminimumért dolgozó ... Tovább...
  • Adjatok még pluszba 2 embert minden közös önkormányzati hivatalnak, és... Tovább...
  • Egy átlagos magyar falu az alábbi gondokkal küzd - nincs munkahely a t... Tovább...
  • Néha elgondolkodom, hogy 2006 óta történt e lényegi elmozdulás a magya... Tovább...
  • Valahogy az önkormányzatok támogatása nem nőtt sz ötszörösére, sőt az ... Tovább...
  • Soha nem is lesz...:( Tovább...
  • Ott a bűvös szó: "STATISZTIKAILA G" Tovább...