Hirdetés
A hajléktalan nők és a szociális munkások helyzete PDF Nyomtatás
2020. március 10. kedd, 07:00

hajlektalan no01A hajléktalan nők és a velük foglalkozó szociális munkások helyzetére szeretnék felhívni a közvélemény figyelmét piaci, civil és önkormányzati szereplők egy közös kezdeményezéssel; az együttműködés keretében filmvetítéseket, adománygyűjtést szerveztek, és novellapályázatot hirdettek.

A kezdeményezésben részt vevő Budapesti Módszertani és Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI), a Mozinet és a Budapest Bike Maffia pénteki budapesti sajtótájékoztatóján részt vett Karácsony Gergely főpolgármester. Arról beszélt, hogy a főváros új vezetése megpróbál új típusú közpolitikát megvalósítani a hajléktalanellátásban és a lakhatási politikában a hajléktalanná válás megakadályozása érdekében. Az új városvezetés ennek megfelelően új hajléktalanellátási stratégiát alakít ki – közölte. Idén elindul az a fővárosi rezsitámogatási rendszer, amelynek keretében a leginkább kiszolgáltatott 20 ezer budapesti háztartás kap majd támogatást.

Azáltal, hogy a politika „furkósbottal” áll a hajléktalanság kérdéséhez kellő empátia helyett, el akarja venni a városlakók, a többségi társadalom érzékenységét az ügy komplex szemléletében – mondta a főpolgármester. A probléma megoldásához az első lépés talán az, hogy a többségi társadalom érzékenységét felkeltsék az ügyben, ezáltal partnerséget alakítsanak ki velük. Kérdésre válaszolva a hajléktalanná válás megelőzésének eszközei között említette a lakhatási támogatási rendszert és az adósságkezelő programot.

Zakar Gergely, a BMSZKI igazgatója közölte, a kezdeményezéssel a hajléktalanság problémáinak kérdéseit kívánják közelebb vinni az emberekhez.

Böszörményi Gábor, a Mozinet ügyvezetője elmondta, a kezdeményes során két adománygyűjtő vetítésen bemutatják az emberi méltóságról, a szociális munkások elhivatottságáról szóló megható, megrázó, ugyanakkor szórakoztató A láthatatlanok című francia filmet, amely igaz történet alapján készült.

Havasi Zoltán, a Budapest Bike Maffia alapítója a szociális munka fontosságáról beszélt, hangsúlyozva, céljuk, hogy ezt a munkát vonzóvá, „menővé” tegyék, és az önkénteseket integrálják a szociális ellátásba.

A kezdeményezés keretében szervezett filmvetítések bevételeivel elsősorban a BMSZKI női művészetterápiás programját támogatják, a csütörtöktől vasárnapig tartó adománygyűjtés célja olyan tisztálkodási és kozmetikai termékek gyűjtése volt, amelyeket a hajléktalan nők a hétköznapokban használhatnak fel. A közreadott sajtóanyagban azt írták: ha hajléktalan emberekre gondolunk, általában középkorú szakállas férfiak jutnak eszünkbe, pedig körülbelül minden negyedik hajléktalan nő. Ez talán azért is kevésbé szembetűnő, mert kevesebben éjszakáznak a nők közül közterületen és többen hajléktalanszállón.

A dokumentumban arra is rámutattak, hogy a szociális ellátás területén az átlagkereset 2019 utolsó negyedévében bruttó 248.571 forint volt (közfoglalkoztatottak nélkül), csaknem 100 ezer forinttal alacsonyabb az akkori bruttó átlagkeresetnél.

A dokumentumban arra is rámutattak, hogy a szociális ellátás területén az átlagkereset 2019 utolsó negyedévében bruttó 248.571 forint volt (közfoglalkoztatottak nélkül), csaknem 100 ezer forinttal alacsonyabb az akkori bruttó átlagkeresetnél.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Ebből is látszik mennyit hazudik kormányunk! Tovább...
  • Kistelepülésen a béremelés most már több mint 10 éve ÁLOM! Hol vagyunk... Tovább...
  • Az önkormányzati igazgatásban dolgozó köztisztviselők bruttó átlagkere... Tovább...
  • ...ezt a hírportált egyébként kormányunk is olvassa, vagy csak az aláb... Tovább...
  • ...jah! Azt hittem már nekünk (köztisztviselő knek) emelnek már valami... Tovább...
  • És a támogatás felélése, meg a választások után újra BEZÁR a bolt ! Tovább...
  • Tehát pl. egy 15 milliárd Ft közpénzből megépített stadiont odaadunk v... Tovább...
  • ...szokás szerint, semmi nem lesz!Jahde. Munka, munka, munka... Tovább...
  • 2023-ban pedig 2 százalékkal nő" - ez most vicc akart lenni ugye? Közt... Tovább...
  • A jelenlegi kormány semmibe veszi a pedagógusokat - akik a jövő nemzed... Tovább...
  • Kistelepülés: Családsegítők megkapták a 10 nap pótszabadságot a covid ... Tovább...
  • És az önkormányzati köztisztviselők kel mi lesz???!!! A költségvetési ... Tovább...
  • Olyan bruttó/nettó (átlag) keresetekről beszélünk ami egy vicc.....nek... Tovább...
  • Kérdés - miért csak a munkáltatók adóterheit csökkenti a kormány??? A ... Tovább...
  • A MÁV, mint állami vasúttársaság jelenlegi állapotában működésképtelen... Tovább...