Hirdetés
Város- és faluvédők országos találkozója PDF Nyomtatás
2019. július 19. péntek, 07:00

varosesfaluvedok logoDebrecenben tartja 38. országos találkozóját július 24. és 27. között a Város- és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra), a szakmai konferencián várhatóan mintegy kétszáz hazai szakember vesz részt.

Debrecen örömmel ad helyet a Város- és Faluvédők Szövetsége konferenciájának – mondta Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális alpolgármestere, az önkormányzat fontosnak tartja az épített környezet gondozását, a szoros együttműködést ezen a területen a civil szervezetekkel. Példaként említette a debreceni nagyerdei parkerdő felújítását, a Nagyerdei Stadion környezetének kialakítását, amelyben nagymértékben támaszkodtak a helyi városvédők álláspontjára.

Utóbbit emelte ki Karácsonyi György, a Debreceni Városvédő és -szépítő Egyesület elnöke, megjegyezve, hogy 15 civil szervezettel összefogva hívták fel a figyelmet néhány évvel ezelőtt az eltúlzott nagyerdei beruházási tervekre, s ezt az önkormányzat figyelembe is vette, így ma már a Nagyerdő az egyik legszebb és legkedveltebb pihenőövezete a városnak.

Ezen túl a helyi városvédők munkájának eredményeként menekült meg a felszámolástól a most felújítás alatt álló Zsuzsi erdei kisvasút Debrecenben. De kezdeményezésükre kapta vissza eredeti állapotát a belvárosi Déri tér is – sorolta a városvédő.

Karácsonyi György, aki egyben a Város- és Faluvédők Szövetségének alelnöke, kiemelte: a négynapos országos szakmai találkozó fő témái között szerepelnek a várostervezés és örökségvédelem időszerű feladatai, a nép építészettel, benne a kastély- és várprogrammal összefüggő kérdések, a természetvédelem és a nemzeti parkok hazai helyzetének áttekintése.

A találkozó keretében tartják meg a Város- és Faluvédők Szövetségének közgyűlését a Református Kollégium Oratóriumában. A résztvevők emellett kirándulásokon ismerkedhetnek meg Debrecen, a bihari térség, Hajdúböszörmény és Hortobágy természeti és épített értékeivel.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • Kistelepülés: Családsegítők megkapták a 10 nap pótszabadságot a covid ... Tovább...
  • És az önkormányzati köztisztviselők kel mi lesz???!!! A költségvetési ... Tovább...
  • Olyan bruttó/nettó (átlag) keresetekről beszélünk ami egy vicc.....nek... Tovább...
  • Kérdés - miért csak a munkáltatók adóterheit csökkenti a kormány??? A ... Tovább...
  • A MÁV, mint állami vasúttársaság jelenlegi állapotában működésképtelen... Tovább...
  • A kis falvakból már eltűnt az iskola, az óvoda, a háziorvos, a takarék... Tovább...
  • Ha 200.000.-Ft lesz a minimálbérez a köztisztviselők nél, közalkalmazo... Tovább...
  • Köztisztviselő voltam, még mindig tudok röhögni ezen a témán. Tovább...
  • Ez most komoly? Nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek! Szóval: diplomás... Tovább...
  • FELHÁBORÍTÓ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ezen a felületen ilyet leírni, gyomo... Tovább...
  • "Habár elsőre alacsonynak tűnik a köztisztviselői bértábla illetményal... Tovább...
  • "Habár elsőre alacsonynak tűnik a köztisztviselői bértábla illetményal... Tovább...
  • Ezt a bértáblát honnan vették? A 2011. évi CXCIX. törvény [ Kttv. ] 1.... Tovább...
  • Most leírja és megmagyarázza" a cikk írója, hogy ki és mennyit kereshe... Tovább...
  • A mindenkori tárgyév költségvetési törvényében meghatározott köztisztv... Tovább...