Hirdetés
Modern Városok, bürokráciacsökkentés, önkormányzati jogkörök – egyeztettek PDF Nyomtatás
2018. július 12. csütörtök, 06:00

gulyas gergely01Szita Károllyal, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökével és Szalay Ferenccel, Szolnok polgármesterével egyeztetett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a megyei jogú városok működéséről – közölte az MJVSZ kedden az MTI-vel. A keddi megbeszélés témája a Modern Városok Program, a bürokráciacsökkentés és az önkormányzati jogkörök szélesítése volt.

Szita Károly és Szalay Ferenc arról tájékoztatta Gulyás Gergelyt (képünkön), hogy jó ütemben haladnak a Modern Városok Program beruházásai a hazai nagyvárosokban. A megyei jogú városok fejlesztését szolgáló 3500 milliárdos program keretében egyebek mellett a gazdaság élénkítését segítő autópályák, gyorsforgalmi utak és ipari parkok épülnek, de sportra és kultúrára is jelentős források jutnak – tették hozzá.

A 2019-es költségvetésben 135 milliárd forintot különítettek el a beruházások részfinanszírozására, ám ha az építkezések üteme azt kívánja, a kormány kész további forrásokat is biztosítani a büdzsében – mondta Gulyás Gergely miniszter.

A Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) azt kérte a minisztertől, hogy a kabinet csökkentse egyes településrendezési eljárások bürokratikus terheit, mert jelenleg több beruházás előrehaladását akadályozza a nehézkesen haladó ügyintézés. A közlés szerint Gulyás Gergely azt ígérte, hogy új szabályozás készül, és kérte az MJVSZ-t, hogy véleményezze a településrendezési eszközökről szóló új törvény tervezetét.

A találkozón Szita Károly segítséget kért Gulyás Gergelytől a kereskedelmi tevékenységek szabályozásában is. Az önkormányzatok ugyanis szeretnék, ha a szabályszegő vendéglátóhelyekkel szemben a jövőben hatékonyabb eszközökkel léphetnének fel, akár a nyitvatartási idő megszegéséről, akár a környék lakóit zavaró hangoskodásról van szó.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Hírek hozzászólásai

  • 2019-ben megválasztottuk a választási bizottságok tagjait, póttagjait!... Tovább...
  • Remélem többen is követni fogják őket... Tovább...
  • 2008 óta nem változott az illetményalap, ilyen szakszervezette l nem i... Tovább...
  • Az önkormányzati dolgozókra vonatkozó illetmény szó szerint gyalázatos... Tovább...
  • Szeretném tudatni országunk vezetésével, hogy ezt a rendkívül bonyolul... Tovább...
  • Tisztelt Önkormányzati Klub. Volna egy kérdésem a vállalkozó háziorvos... Tovább...
  • Nehéz higgadnak maradni elnök úr szavai után, van annak egy diszkrét b... Tovább...
  • 1990-ben létrejött demokratikus államrendszer és közigazgatás célként ... Tovább...
  • Nem működik a kalkulátor...má snál esetleg?:D Tovább...
  • Látványos gesztusra készül a kormányzat, jövőre jelentősen emelni terv... Tovább...
  • Ebből is látszik mennyit hazudik kormányunk! Tovább...
  • Kistelepülésen a béremelés most már több mint 10 éve ÁLOM! Hol vagyunk... Tovább...
  • Az önkormányzati igazgatásban dolgozó köztisztviselők bruttó átlagkere... Tovább...
  • ...ezt a hírportált egyébként kormányunk is olvassa, vagy csak az aláb... Tovább...
  • ...jah! Azt hittem már nekünk (köztisztviselő knek) emelnek már valami... Tovább...