Hirdetés
Átszervezné Lázár János az államigazgatást PDF Nyomtatás
2015. december 18. péntek, 07:00

lazarjanos04Az államigazgatás jelentős átszervezését javasolja Lázár János. Ennek lényege az állami tisztviselői kar létrehozása, egy béremelési program, a járási hivatalok megerősítése, valamint 91 központi államigazgatási szerv hatáskörének átadása a kormányhivataloknak, illetve betagozódásuk a minisztériumokba.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kezdeményezi, hogy 2016. július 1-jén jöjjön létre az állami tisztviselői kar, amelybe első körben a járási hivatalok munkatársai tagozódhatnak be. A kar létrehozása új bértáblát is jelent: július 1-jén 30 százalékkal nőnek a bérek, a következő években pedig 5-5 százalékkal, egészen az 50 százalékos béremelés eléréséig. 2017. január 1-jén ezt kiterjesztenék a teljes kormányhivatali struktúrára, 2018-tól pedig az összes állami tisztviselőre.

Az új illetménytábla mellett új minőségi követelményeket és új képzési rendszert vezetnek be, továbbá megújulnak a munkavállalói feltételek is – mondta Lázár János. Javaslatának része a járási hivatalok megerősítése is: több kormányhivatali munkát átirányítanának a járási hivatalokhoz, amelyeknek első fokon eljáró hatósági szerepét megerősítik, például a nyugellátások, az egészségbiztosítási pénztári feladatok, a családtámogatási döntések és az agrárhatósági eljárások esetén. Így elhárul az akadálya annak, hogy a másodfokon eljáró hatóság a kormányhivatal legyen. Ennek keretében a miniszter javaslatot tesz a járási és a kormányhivatalok létszám-átalakítására.

A tárcavezető emellett 91 központi államigazgatási szerv – az összes országos főhatóság, minisztériumi háttérintézmény és hatóság, továbbá önálló intézmények, központi hivatalok és költségvetési szervezetek – átszervezését is kezdeményezi. Ennek lényege, hogy ezek hatáskörei 2016. július 1-jén átkerülhetnek a kormányhivatalokhoz. Utóbbiak fogják ellátni a jelenleg az országos hatóságokhoz és hivatalokhoz tartozó másodfokú eljárásokat. Ami pedig az országos hatóságokból és hivatalokból marad, az „létszám-racionalizálás” után betagozódik a minisztériumokba - ismertette.

„Minisztériumok, kormányhivatalok, járási hivatalok” – Lázár János összegzése szerint így fog kinézni az új „egyszerű, világos és átlátható” államigazgatási struktúra.

Ossza meg a bejegyzést

 

Hozzászólások  

 
+9 #3 maci50 2016-01-12 08:43
8-9 éve talán, már nem is emlékszem.. a köztisztviselők , akik önkormányzatnál dolgoznak és húzzák az igát nem kapunk semmiféle illetményemelés t , hkörülöttünk a pedagógusok, szociális szféra stb. mindenki részesült központilag valamiféle emelésben. Embert nem lehet felvenni, a nyugdíjbavonuló k helyét így nem töltik be, de a munkát persze "szétosztják".K ire adják? Aki elbírja, mert hazaviszi, vagy bennmarad a munkahelyén.., de ott ne maradjon, mert a világítás pazarlás, fűtés meg nincs csak a munkaidő végéig.
Tehát bennünket, az állam embereit végképpen elfelejtettek, pedig az ügyfelekke mi találkozunk "elsőfokon" a legtöbbet.
Idézet
 
 
0 #2 123 2015-12-23 10:50
Elő lett véve: Ha valami nem megy szervezd át- levél
Idézet
 
 
+20 #1 Gyenes Zoltán 2015-12-21 09:34
Mi lesz a szerepe az Önkormányzati hivataloknak? Az itt dolgozók bérét ki és mikor rendezi? Mi lesz a kistelepülések és az ott élők sorsával? Ki foglalkozik az egyre növekvő szegénységgel, munkahelyek hiányával, minibálbér és közmunka kilátástalanság ával a leszakadó térségekben?
Áldott békés Karácsonyt mindenkinek aki sorsunkról dönt nélkülünk!
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Csak jelzem a kormánynak, hogy a költségvetési törvényben a köztisztviselői ille... Tovább...
  • 3/3 Tovább...
  • Az évszázad vicce... Tovább...
  • Gulyás Gergely és Rogán Antal támogatták az egyetemes áram- és gázszolgáltatás á... Tovább...
  • Ebből is látszik, hogy a kormány -respekt azoknak akik támogatták-menn yire érzi... Tovább...
  • Ha az önkormányzatok bedőlnek/csődbe mennek, akkor az ország is bedől, mert mind... Tovább...
  • A kormány elvonta az önkormányzatok legnagyobb bevételeit - iparűzési adó, gépjá... Tovább...
  • Pontosabban - az idén sem. Ezért vannak leszegényedve a falvak, kisebb városok ö... Tovább...
  • A szakszervezetne k április 3-ra és 4-re kellett volna országos sztrájkot hirdet... Tovább...
  • Öröm olvasni, hogy a közszférában dolgozók bére ilyen jelentős mértékben emelked... Tovább...
  • Reméljük este 10-kor már kihitdetik ezt a jogszabály módosítást!!! Tovább...
  • A kormány nem segít, ideje bezárni mindent az önkormányzatokn ak, meg éjszakára ... Tovább...
  • Lehet még lentebb? Tovább...
  • Ezt már az államcsőd vagy csak a szele? Tovább...
  • Az MVM állami cég, tehát az állam egyetértésével - sőt lehet, hogy az utasításár... Tovább...